A Nagy Összefogás egyre több gellert kap. Orbán Viktornak a választást a jelenlegi állás szerint az ellenzéke nyerheti meg. A kormányfő egyre jobban összpontosíthat övéire. Jobbközépről nem hagyhatják annyian cserben, hogy ne érje meg neki a jobbszél szimbolikus terepeiről szavazatokat szerezni, és a valóban nagyszámú bizonytalanok zöme az erő, a demagógia és a rezsicsökkentések háromszögében bizonytalan is maradhat.

Ne felejtsük el, de ne is soroljuk újra és újra a hibákat, vétkeket, visszaéléseket, amelyeket ez a kurzus elkövet. A lista mindennap bővül, az ember azt hinné, hogy orkánerejű szél sem vihetné el. Lehet, hogy nem is viszi, lerakódik, szennyezi a közélet altalaját, összemosódik a korábbi károkozásokkal, s csak nagyon kevesen képesek, akarnak különbséget tenni, hogy ez más, ez a rezsim nagyon mássá tette, teszi, fogja tenni az országot, mint elődei. A butítás, a vakítás, a megosztás nagyüzemi módszerei kevesek volnának ahhoz, hogy a kiábrándultság, a becsapottság, az elégedetlenség ne gyűljön tömbbe, ne legyen képes olyan alakzattá tömörülni, amely arcot ad a sok irányból jövő változtatni akarásnak? A kormányzás, a törvényhozás, a tájékoztatás és a pénz túlerejével szemben legalább az esély realitásával?

Könnyű volt kimondani, hogy a demokratikus ellenzék különböző pólusai a cél érdekében összepasszíthatóak, mert a józan számítás majd kikényszerít magából olyan fellépést, amely a közönség számára legalább jelzést ad, hogy van erre akarat. Lehet lamentálni azon, hogy sürget-e az idő, vagy sem – azt mindenesetre látni, hogy a kormánykoalíció propagandagépezete már most direktbe kapcsolt. A hatalmi masinéria sem vett vissza cseppet sem, továbbra is tarolni akar, nem konszolidálni. Legnagyobb ellensúlya jelenleg az Alkotmánybíróság, az ombudsman, az oktatók és hallgatók egyetemi lánca.

Az ellenzéki erők szorgalmasan járják az országot, évértékelőt, demonstrációt tartanak, sőt, programokat tesznek közzé, látszólag semmi baj tehát. Csakhogy eközben a rugalmas elszakadás táncát is járják, képesek még arra a mutatványra is, hogy önmagukat gyengítve gyengítsék a másikat. Hogy a káposzta vesszen, de a kecske se lakjon jól. Mintha a havonta nyilvánosságra kerülő közvélemény-kutatások kottájára mozdulnának, nemhogy a stratégia, de még a taktika is nehezen áll össze a folyamatos újratervezés közben. Komoly fiaskó az LMP szakadása és az Együtt 2014-et érő legújabb Milla-attak is. Mit hibáztak? Semmit. Mert az összefogás szükségessége, mint számtani művelet, valószínűleg mindannyiuk számára evidencia. De sokuknak ez sem elég meggyőző, ahogy a szövetség vonzereje sem. Kit ez, kit az taszított – egyik az identitását, másik a civilségét féltette, és sokuk a pártokat, a politikai elitet akarja en bloc leváltani, mert az lenne az igazi történelmi fordulat. A pragmatizmus, úgy tűnik, nem kenyere az időszaknak.

A Nemzeti Együttműködés hamis pátosza jelenleg erősebbnek látszik, mint a sokak által várt, nem pusztán váltásra, hanem leváltásra szövetkező erő színre lépése. És akkor még szó sem esett arról, hogy ki lenne Orbán Viktor ellenfele: Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila. Egyesek valamiféle előválasztással, független közvélemény-kutatók mérésével döntenék ezt el. Ilyen közegben erre nehezen kerülhet sor. Egyelőre a sok-sok csalódott és elégedetlen méregeti egymást – elégedetlenül.

A Milla 2012. március 15-i tüntetése