Bednárik Imre: Világhír

Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ezt az alapvető szabadságjogot a magyar parlament rögzítette a 2010-es kormányváltás után elfogadott médiaalkotmányban. Csakhogy a törvény szellemének őrzésére és pontos végrehajtására hivatott állami hatóság ezt a szabadságjogot egyáltalán nem biztosítja, éppen ellenkezőleg, korlátozza. Ma Magyarországon – miként tették vasárnap sok ezren – az embereknek az utcán kell követelniük a média sokszínűségének biztosítását, tüntetniük kell egy budapesti kereskedelmi adó, a Klubrádió fennmaradásáért.

A Klubrádió a magyar sajtószabadságért való küzdelem szimbólumaként vált világhírűvé. Nem akart világhírű lenni, nem akart szimbólummá válni, csak annyit akar, hogy folytathassa a tájékoztatást, ismertethesse a különböző szakmai és politikai véleményeket, és fenntarthassa a kritikai gondolkodást, amely sajnos kihalóban van a magyar tévés és rádiós piacon. Ehhez pedig egyenlő feltételeket kér, követel.

Az ugyanis nem tisztességes, hogy miközben a csak fideszes jelöltekből álló, egyszínű Médiatanács segédletével a konzervatív kormányhoz közel álló, jobboldali szellemiségű rádiók országos hálózata jön létre, addig a balközép értékrendű és a mindenkori kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban kritikai gondolkodást képviselő Klubrádió több mint két éve a létéért kénytelen küzdeni. Nem a piaccal, hanem a hatóságokkal.

Most a konzervatív rádióknak már biztosított közösségi, tehát ingyenes frekvenciát kér. Amit egyébként a 2010-es kormányváltás előtt egyszer már megkapott, de a hatóság mindmáig szabotálja a kiadását. A Klubrádió ezért is követeli, hogy újraépíthesse tizenkét, az elmúlt két évben igencsak vitatott körülmények között elvesztett vidéki frekvenciáját.

A bíróság jövő kedden hirdet újabb ítéletet a Klubrádió által most használt 95,3-as frekvencia pályázatának ügyében. Ettől a döntéstől függ, hogy elhallgat-e a Klubrádió ezen a hullámhosszon, vagy folytathatja-e a sugárzást. Ha ugyanis a bíróság, többszöri ellenkező döntés után most a Médiatanácsnak adna igazat, az visszavonhatná a 95,3-as frekvenciára kiírt pályázatot, amiből az is következhetne, hogy a Klubrádió nem kaphatna többé két hónapos ideiglenes engedélyt sem, hanem április 1-jén el kellene hallgatnia.

Ha ez megtörténne, a Klubrádióval eltűnne a magyar sajtószabadság egyik pillére. Az elektronikus médiában mindenképpen megszűnne a sokszínűség. A közrádiót ugyanis több mint két éve a lehető legrövidebb pórázon tartja a hatalom, a politizáló közösségi rádiók túlnyomó többsége konzervatív szellemiséget képvisel. A kereskedelmi médiumok hírszolgáltatása pedig szintén a hatalom kegyéből ingyenesen biztosított és jól kézben tartott információkon alapul. Jelenleg a Klubrádió már-már az egyetlen orgánum ebben a körben, amely nem a hatalom primer érdekét szolgálja. Ha engednék, még sokáig szólna. Tényszerűen, kritikusan. Sokszínűen.

A Klubrádió vidéki frekvenciáiért is tüntettek vasárnap Budapesten
A Klubrádió vidéki frekvenciáiért is tüntettek vasárnap Budapesten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.