Szerencsére a nyugdíjtörvénybe decemberben beszuszakolt „munka vagy nyugdíj” szabály (nem azonos a pénzt vagy életet felszólítással) nem a teljes egészségügyi ágazatra, hanem ennek csak a közszolgálati részére vonatkozik, továbbá legnagyobb sajnálatunkra minden más közszolgára is. Viszont nem vonatkozik a többi munkavállalóra, azaz súlyosan diszkriminatív.

Noha a jogfosztás korhatárát az egészségügyi ágazatban 65 évre emelnék – ezzel további megkülönböztetést generálva most már a közszolgálatokon belül –, továbbra is kérdés, hogy egyáltalán miért teszik ezt, és az is kérdés, hogy miért is venné át a kormány a munkáltatók szerepét: a munkatársak kinevezését, felmentését, illetményének megállapítását. Meg kell jegyezni, hogy bár e szándék nem csak a jelen kormány sajátja, de ettől még ellentétes az ország és a munkáltatók érdekeivel is.

Némi aggodalommal olvastam, hogy „az államtitkárság azt is felmérte, az országban hol milyen és mennyi szakorvosra van szükség”. Tapasztalatunk szerint e felméréseknek nagy a hibahatáruk, ráadásul gyakori, hogy eredményeiket a rájuk hivatkozva hozott döntés előtt nem egyeztetik a területen dolgozókkal, a területért felelősökkel. Ki ne emlékezne a területi ellátási kötelezettség felméréseken alapuló (?) meghatározásával kapcsolatos tévedésözönre, mely miatt a rendelkezést két hét után vissza kellett vonni?

Nehéz meghatározni, hogy hány orvos hiányzik egy-egy kórházból, rendelőből. Ez ugyanis az ellátás elvárt minőségétől függ. Elvárás-e, hogy minden kórházban, ahol több szakma van, ott mindezen szakmák szakorvosa jelen legyen egy évben 365-ször 24 órában, vagy elegendő, ha 210 × 8 órában állnak a betegek rendelkezésére? Az ezen eltérő munka órákból adódó létszámigény szakmánként majd ötszörös. Komoly különbség. Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de vajon miért nevezi a kormány egyaránt juttatásnak a nyugdíjat és a munkáért járó pénzt? A munkáért járó bért vagy illetményt állami juttatásnak nevezni legalábbis sértő, és akkor a mértékéről most ne is beszéljünk.

A kormány önmagára osztott szerepként, mintegy minden közszolga munkáltatójaként a nyugdíjkifizetés tekintetében diszkriminálhat a nyugdíjasok között, akik nyugdíjjogosultságukat állami vállalatnál, hazai gazdasági társaságnál, fegyveres testületnél, bírósági munkásként, balett-táncosként, kőfaragóként, közszolgaként vagy akárhogy szerezték, de most a nyugdíj mellett közalkalmazottak? Érdekes helyzetbe kerülnek az eddig gazdasági társaságként működő, de államosítani tervezett kórházak munkavállalói, akik hirtelen közalkalmazottá válnak arra a rövid pillanatra, ameddig fel nem mentik őket.

Az már csak hab a krumplis tésztán, hogy a nyugdíj szüneteltetésének pótlásaként majd differenciáltan juttatnak pénzt az úgynevezett hálapénzes meg nem hálapénzes szakmák nyugdíjasainak. Mintha a hálapénz ugyanannyit tenne ki a Bodrogköztől a Rózsadombon át Sopronig.

A szerző orvos.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.