Múltunk a jövőnk

Amennyi mamutszépségverseny győztesének a limbótánc-vetélkedőn. Ha idetévedő bukméker azt tudakolná, mennyi az esély arra, hogy a posztkommunizmus szellemisége, a degenerált populizmus és az értéktagadás legalább az éppen kormányzó párt környékéről hamarosan eltűnik, akkor a fenti mondattal orientálhatnánk.

Pedig most az az úgynevezett jobboldali szervezet van hatalmon, amely éveken keresztül tartott morál- és erkölcstanórákat mindenkinek, hogy aztán baltás gyilkosokkal folytatott kereskedelemben mutasson be piaci innovációt. Akkor lehetett még referálni a szörnyen megbízhatatlan partnerekről, ám e szakaszon már túl vagyunk. Ennek bizonyítéka az is, hogy Martonyi János külügyminiszter a Világgazdaság konferenciáján őszinteségi rohamot kapott, s – részletes magyarázattal körítve – kijelentette: a gazdasági siker legitimálja a bel- és külpolitikát.

Ez már tiszta beszéd, egyaránt tapsolna érte Kádár János, Vlagyimir Putyin, a Kínai KP KB és a békés törpök megfőzésére szerződött Hókuszpók. Nincs is semmi szükség arra, hogy mindenféle értékről, normáról, idealizmusról/realizmusról vagy szabadságról tereferéljünk, ha végül csökken az infláció és nő a GDP, akkor Magyarország sikeres.

Ennek a nemes gondolatnak a jegyében szoktak kevésbé szerencsés helyeken cenzúrázni, koncepciós pereket indítani, sőt, az éltanulók munkatáborokat építeni. A hazai team persze nem jár ezen a diktatórikus úton, csupán a jogállammal szórakozik. Már ha végzett a rezsicsökkentéssel, amelyet ilyen-olyan formában a két legnagyobb ellenzéki párt is fontosnak tart.

A kenyér, a tej, valamint a sárgadinnyés vodka ára még nem került szóba, pedig legalábbis indokolt lenne a tarifa mérséklése, ha nem a tételek ingyenessé tétele, hovatovább házhoz szállítása. Mert, mint tudjuk, ez mind csak akarat kérdése.

Fontos, hogy az emberekben ez tudatosuljon, ne pedig az igazság, mert esetleg még kérdéseket tennének fel az átláthatatlan pártfinanszírozásról, a korrupcióról, a fölfoghatatlan kontraszelekcióról, a hazugságok tengeréről, a teljesítmény tagadásáról, az unokaöcsök munkától független munkahelyi előremeneteléről.

Ezeket a vívmányokat ugyanis meg kell őrizni, mert nem ártanak az országnak. Azt ellenben a médiatörvény vitájából tudjuk, hogy nagyon káros például VV Szandika diadalútja. Az meg csak a mi agymenésünk, hogy nincs annyi VV-klón, Mónikashow és Fekete Pákó, amennyi olyan kárt okozna, mint Fekete György, a kamu rezsicsökkentés, meg az egész posztkomcsi vircsaft.

Az a – most már – jobboldali párt, amely a rendszerváltás óta a szélsőbaloldali diktatúrával szemben határozta meg magát, a gyáva rezsim mind több ismertetőjegyét viseli magán. Orbán Viktorék korábban azzal kábítottak: a jövő elkezdődött. Csak elfelejtettek szólni: a múltunk a jövőnk.

Martonyi János külügyminiszter a Világgazdaság konferenciáján
Martonyi János külügyminiszter a Világgazdaság konferenciáján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.