És mindenkinek igaza van. Merthogy a számmisztika brüsszeli nagymesterei feltalálták a „kötelezettségvállalások” és a „kifizetések” kategóriákat, az első több, a második kevesebb, és tetszés szerint mindenki azt rángatja elő, amelyiket akarja. De nem is ez a lényeg. Az Európai Uniónak a következő hét évre (2014–2020) is van költségvetése, amire azért – az elmúlt hetek-hónapok kicsinyes lókupeckedése után – kár lett volna mérget venni.

Mindenki hozta a legrosszabb formáját: a gazdagabbak riadtan szorították magukhoz a pénztárcájukat, a szegényebbek kétségbeesetten siránkoztak minden egyes euróért; adjál, nem adok, de adjál, de nem adok. S végül, mert ez az unió tényleg tud valamit, működött a brüsszeli mágia. A csúcstalálkozóra érkező kormányfők még hazanyilatkoztak egy utolsót (ezt így nem fogadom el, vétózni fogok, megvédem a nemzeti érdekeket), aztán belevágtak a szokás szerint hajnalba nyúló tanácskozásba, drámai szüneteket is tartottak – majd megszületett az egyezség.

A gazdagokat nem annyira kopasztották meg, hiszen csak 908 milliárd; a szegényeket sem annyira csapták be, hiszen azért 960 milliárd. Lehet újra hazanyilatkozni, gyakorlatilag bármit, mert ugyan ki tudja, miből áll valójában az EU-kassza, és mire költik a benne lévő pénzt. Mennyit?