Tulajdonképpen Magyarország

Van egy barátom, ki egy ügyesebb kőfaragó műhelyében modellt ülhetne a türelem szobrához, igazán csodálom. Ismerem több mint húsz éve, kocsmáztunk, főztünk együtt nemegyszer, barangoltunk Székelyföldön, összezárva egy hétig kocsiban, és hangját e húsz év alatt föl soha nem emelte. Türelme nem alkati, azt hiszem, inkább jóságból fakadó, de ennyit erről, történetét kellőképpen bevezettem ahhoz, hogy érthető legyen.

Barátom családi állapota szerint nőtlen, s habár együtt élt egy nővel majd tíz évig, a gyermektelen kapcsolatnak vége lett, s ő akkor az asszonytól hazaköltözött, visszahurcolkodott negyvenévesen a kétszobás szülői panelba. A kisebbik szobában ő lakott, a nagyobbikban pedig megözvegyült apja. Így éltek vagy öt évig ketten, mikor a húga egyszerre csak üzent: hazamenne ő is, mert házassága tönkrement. Hazamenne négy gyerekkel.

Barátomnak szeme sem rebbent. Gyertek csak, drágáim, mondta, apánkkal én majd megegyezek. Meg is egyezett. Átköltözött apjához a nagyobbik panelszobába, és a kisebbikbe hazaköltözött hugica, haza négy gyerekkel. Tessék ezt elképzelni most, tessék elképzelni az ötvenvalahány négyzetméteres, harmadik emeleti panellakást azzal a hét lakóval. Barátomnak hó elején szeme sem rebbent, mikor fizetését teljes egészében a hugicának odaadta. Tedd el, hugica, mondta neki, vezesd a háztartást, vegyél a gyerekeknek ruhát, tanszert, füzetet, könyvet, vegyél tejet, kenyeret, parizert, én megleszek azzal, amit a hűtőben meghagytok nekem. Barátom olykor pecsétes nadrágban járt, lyukas cipőben, kifakult ingben, s a hugica sem öltözött valami nagyon szépen, pedig dolgozott hajnaltól napestig. Magukra nem költöttek semmit, annál többet a négy gyerekre. Meghívtam barátomat többször Debrecenbe, de nem tudott jönni, sokallta a buszköltséget, nem mehetek, mondta, kell a pénz a négy gyereknek. Így éltek vagy tíz évig heten, e tíz év alatt meg is nőttek mind a gyerekek, s felsőfokon kitanulták a vendéglátós szakmát.

Két éve annak, hogy a kétszobás szülői panelból kirepült mind a négy. Kirepült mindegyik Londonba.

Ott él most mind a négy nagy gyerek együtt egy tágas londoni házban, s mind a négynek jól kereső állása van, ki szállodában, ki étteremben, de mind nagyon jól keres. Tavaly kirepült hozzájuk hugica is, aki a háztartást vezeti, dolgoznia már nem kell, eltartja a négy nagy gyerek. Múlt hónapban barátomnak is kifizették a repülőjegyet, mert együtt akartak karácsonyozni és szilveszterezni vele. S karácsony estéjén azzal álltak elő, hogy barátomnak a válláról a megélhetési gondokat le akarják venni. Azt mondták neki, hogy a kétszobás szülői panelból ki akarják végre hozni, s javasolták, költözzön Londonba ki. Eddig te kerestél miránk, de most már mi jövünk, ezt mondta a négy nagy gyerek neki. Nem lesz Londonban nálunk semmi dolgod, csak az elmúlt pár évtizedet kipihenni, ennek költségét, ne aggódj, mi álljuk majd, amíg élsz. Így győzködték.

Hazarepült barátom január elején, s a válaszon nem tipródott sokat.

– Nem megyek, gyerekek – mondta a telefonba –, én innen el nem megyek.

Meghökkentek a gyerekek, az ajánlattevők. S azt kérdezték tőle, hogy mi az, ami nincsen Londonban, de otthon megvan? Barátom tűnődött kicsit, majd azt mondta türelmesen, hogy „tulajdonképpen Magyarország”. Ebben maradtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.