Fellebbezünk
Nem értek a focihoz, legalábbis úgy biztosan nem, mint a magyar férfiak többsége (hiszi magáról). A szurkolói rigmusokat, az antiszemita mondatokat ellenben nagyon is jól értem. Nem állítom, hogy nem tűnnek olykor túlhajtottnak azok a karcos kijelentések, amelyek rendre barna esőt, fasiszta veszélyt és a hitleri nácizmus megtestesülését látják sok mindenben, ami Magyarországon történik.
Olykor felesleges a mindennapos, hangos elhatárolódás azoktól, akik „szalonrasszistáskodnak” egyet a klaviatúrájuk felett, mert sokszor éppen attól értéktelenedik el a felháborodás, ha minden egyes primitív böszmeség után tiltakozó jegyzéket ír a józan tömeg. Viszont helyes, hogy sokan nem tűrik rezzenéstelenül a kirekesztést, a kétfedelű mondatokba bújtatott Bayer Zsolt-i gyávaságokat, akár a kocsmapult feletti metilmámoros „mocskos zsidózást” és a puszta értelemhiányból táplálkozó üres cigányozást. Mert a tudatlan és a nagyon is tudatos, de vissza nem utasított kijelentések adnak megerősítést a későbbi agresszióhoz.
A Jobbik parlamenti „listázása” után jelent meg az, amire szükség lenne: természetesnek és automatikusnak vett egyetértésre abban, hogy kirekesztjük a kirekesztőket. És ez olyan alaptézis, amelyet nem kell minden percben újra hangos kiabálással megerősíteni, mert ebben nincsen vita.
Nem lehet vita.
Ahogyan abban sem, hogy a magyar szurkolók zsidózása a nemzeti válogatott egyik legutóbbi – épp az izraeli tizeneggyel folytatott – mérkőzésén, mindannyiunk szégyene. Nem én fordítottam hátat a pályának és a vendégjátékosoknak az izraeli himnusz alatt, nem én éltettem Mussolinit, és nem én skandáltam a haláltáborok nevét. De az, ami történt (és hányszor történik hasonló), az én szégyenem is. A jelen lévő józan drukkereké, a mindezt fesztelenül tűrő magyar játékosoké, a Magyar Labdarúgó Szövetségé, mindannyiunké.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség emiatt kiszabott büntetését – vagyis azt, hogy a válogatottunk következő, a románok elleni tétmeccsén nem lehetnek majd nézők – viszont az MLSZ „mindenképpen megfellebbezi”, mert a döntést eltúlzottnak és igazságtalannak tartja. Sajnálja a történteket, annak idején (némi késéssel) elnézést is kért az izraeliektől, de a büntetést már nem tartja korrektnek.
És ebben minden benne van, ami az antiszemitizmust és szalonrasszizmust körülveszi Magyarországon. Hogy még mindig nem értjük: nem lehet vállat vonni, nem lehet „nem érteni a focihoz”, és nincs min csodálkozni. Hogy még mindig nem értjük: egy lazán héberező gój motoros valójában csak szerény önmagát minősíti, egy „szektornyi nemzet” viszont mindannyiunkat. Ezen stílustalanul túllépni és szemlesütés helyett igaztalanságot kiáltani, miközben valójában csak az anyagi és presztízsbeli hozamot jelentő esetleges továbbjutást féltjük a szurkolók nélküli mérkőzéstől; ez megint minket minősít.
Pedig egyre többen értik: ezek nem mi vagyunk.