Először a száraz tények: a Pest megyei Gyömrőn tartott népszavazáson 2270 helybéli vett részt, az arra jogosultak 18 százaléka. Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, ötven százalékra lett volna szükség. A szavazók nagy többsége (1778 ember) ugyanakkor elutasította, hogy Horthy Miklósról közterületet nevezzenek el a városban.

Az alacsony részvételi arány miatt a népszavazás érvénytelen. Sejteni lehetett, hogy az lesz. A 2010-es önkormányzati választáson Gyömrőn a polgárok nem egészen 47 százaléka szavazott. Ráadásul a helyi népszavazások – megfejthetetlen okokból – kevéssé képesek mozgósítani az embereket. Tavaly Esztergomban, ahol amúgy a város működőképessége volt a tét, csupán 35 százalék tartotta fontosnak, hogy elbattyogjon a szavazókörbe.

Most január van, hideg és hóesés. Nem szívesen megyünk ki a fűtött szobából, ha nem muszáj. Kereshetnénk még mentségeket, de minek: a lényegen nem változtat. Szomorú, hogy ilyen kevesen mentek el szavazni Gyömrőn. Csalódottak vagyunk, pedig – ha megnézzük a szavazatok megoszlását – még azt sem állíthatjuk, hogy győzött volna a Horthy-kultusz. Ellenkezőleg. Mégis rossz, ami történt. Mert a közöny győzött. Az a beteges mentalitás, amely a magyarok nagy részét távol tartja attól, hogy megkíséreljen beleszólni a közügyekbe. Piszkosul irigykedünk Svájcra, a kicsi és gazdag országra, amelynek a nyomába sem fogunk érni soha. És csodálkozunk, hogy ott bezzeg állandóan szavazni járnak a népek, gyakorolják azt a valamit, amit részvételi demokráciának hívnak.

Néha érdemes lenne eltöprengeni azon, hogy a kettő talán összefügg, és egymást erősíti – a jólét meg az állampolgári öntudat.