Én, mint izraeli magyar zsidó, aki történetesen gyöngyösi, nem hagyhatom szó nélkül gyalázatos javaslatodat.

Gyöngyösi Márton, én ott voltam, amikor hozzád hasonló emberek, a nyilaskeresztes párt tagjai név szerint listázták a zsidókat! Akkor gettósítással folytatódott a történet. Kidobtak az iskolából, jöttek a rendeletek, a törvények, 1944. május 13-án, szombaton, sárga csillagot varrt minden ruhánkra anyám, és betereltek bennünket a gyöngyösi gettóba. Az olyanok mint te, az utca két szélén állva tapsoltak a menetünknek. Azért emlékszem jól a dátumra, mert aznap lett volna a bar micvóm. De 13 évesen, a férfivá avatás helyett, felnőtté értem. Pedig azelőtt virágzó zsidó élet volt Gyöngyösön. Voltak zsidó sportegyesületek, felebaráti szeretet egylet, nőegylet, héder. Azelőtt sokan kósert ettünk, megtartottuk az ünnepeket, pénteken elvittük a sóletet a pékségbe, Gyöngyösön volt a legszebb a szombat. Akkor Seidner Ottónak hívtak.

Tudod te, mi a különbség a zsidó és a nem zsidó között? Hát mi sem tudtuk! Mert Gyöngyösön nem volt fontos, ki zsidó és ki nem zsidó. A Rétsági Gyuszi például nem volt zsidó. A padtársam volt az elemiben. Focista lett belőle. Én is kölyökkoromtól kezdve sportoltam. Dzsúdóztam és fociztam a GYAK-ban, a Gyöngyösi Atlétikai Klubban. Aztán nem járhattam többé focizni a GYAK-ba, mert egyszerre fontos lett, hogy ki zsidó és ki nem! Ezért alakult meg a zsidó GYK SE (a Gyöngyösi Kereskedelmi Sportegyesület) is. A gimnáziumban a numerus clausus miatt nem kerültem be az évente engedélyezett három zsidó közé, akik szerencsésen felvételt nyertek. Negyedikként egy évet rá kellett húznom az elemiben.

Május 13-án jöttek a kakastollas csendőrök és elhurcoltak bennünket, zsidókat a gettóba. Onnan a hatvani cukorgyárba internáltak, ahol a kakastollasok nyolcvanketted magammal egy vagonba tereltek. Június 11. és 15. között az ötnapos út során, az állomásokon nem nyitották ki a vagon ajtaját, pedig négyen is meghaltak, de a tetemek végig velünk utaztak. Másik 35 ugyanilyen vagon kíséretében tettük meg az utat Auschwitzig. A gyöngyösi öregek és asszonyok egyenesen mentek a gázba. Nekem sikerült elszöknöm a halálmenetből, és egyedül maradtam a családból, aki túlélte a poklot. Keserves volt a gyalogút haza Gyöngyösre, ahol a házunkat elfoglaló új lakók a saját ízlésük szerint berendezték az otthonunkat. A mi bútorainkkal. De nem csak a mi otthonunkat, hanem az összes zsidó ingatlanát kifosztották.

Ma már nincs zsidó Gyöngyösön, a zsinagóga bútorüzlet lett. Mi túlélő gyöngyösi zsidók szám szerint tízen érkeztünk Izraelbe, mára egyedül maradtam. A Yad Vashemben, a holokausztkutatási központban, minden hónapban elmondom a túlélésem történetét az intézménybe látogató fiatal katonáknak. Én a múltamat adom, hogy nekik legyen jövőjük. Elmegyek velük Auschwitzba is, mert szembenézünk a múlttal, hogy éljük a jelent és tegyünk a jövőért. Így működik a világ.

Te is tudnál tenni a jövőért Gyöngyösi Márton! Menj el Gyöngyösre Gyöngyösi Márton, és nézd meg a nagytemplom falán a márványtáblát, amelyre kb. 400 második világháborús áldozat nevét vésték fel és alá lakonikusan csak azt írták: és 1835 zsidó áldozat.

Gyöngyösi Márton, ha tényleg listát akarsz készíteni a zsidókról, akkor kutasd fel annak az 1835 zsidónak a nevét, akikről nem emlékezik meg név szerint a márványtábla Gyöngyösön!

Ha ezt megteszed, nem a jövő lesz sötétebb, hanem a múlt lesz világosabb!

Jichák Shadmon Izrael

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.