Kulturális balfékek

Nem elegáns előre kijelenteni, hogy rendkívüli közgyűlést nem közvetítünk egyenes adásban. Nem túl meggyőző azzal érvelni, hogy zárt ülést kell elrendelni, mert személyi kérdésről – Bátyai Edina szabadtéri-igazgató megismételt kirúgásáról – van szó. A törvény lehetőséget ad, hogy erre nyílt ülésen kerüljön sor, ha az érintett nem kér zárt ülést.

Bátyai kifejezetten kérte, hogy nyílt ülés legyen. A zárt ülés még a Fidesz-szimpatizánsok körében is gyanús: talán nem elég erősek az érvek. Talán az azonnali hatályú felmentés nem is törvényes, hiszen akkor is mellényúltak, amikor pályázat nélkül, a kirúgással egy időben Bátyai helyébe akarták ültetni az előterjesztő barátját.

A zárt ülés után viszont ki lehet adni egy közleményt, nem kell törődni azzal, hogy más is látta, mi történt. Az egyetemi sztrájkbizottság nevében demonstráló fiatalokról lehet állítani, hogy az MSZP ifjúsági és nyugdíjas tagozatának ittas provokátorai. Lehet mellékelni egy fotót, amelyen csak egy merőkanál látszik, amellyel forralt bort mérnek egy papírpohárba – ilyen látványért elég néhány lépést tenni a városháza előtti karácsonyi vásárig.

Lehet írni, hogy a Fidesz-frakció elhatárolódik a helyszínen „fennhangon káromkodó, rasszista és antiszemita kijelentéseket bekiabáló MSZP-aktivisták megnyilvánulásaitól”. Ha csak e nyilatkozatból tájékozódnának, a szegediek többsége akkor is tudná, hogy az üvöltve zsidózó, kommunistázó, buzizó Ferenc Jóska-szakállas öregember Csóka Károly, aki már Székhelyi József versmondóestjén is botrányt okozott.

Városképi jelentőségű figura – de MSZP-aktivistának nehezen nevezhető. Az pedig, hogy az ügyvezetőt a veszteség miatt kell leváltani, közönséges hazugság: a Délmagyarországból az egész város ismeri a pontos adatokat Bátyai teljes igazgatói tevékenysége idejére. A tényleges ok a pitiánerség és a mohóság. Minden más szegedi önkormányzati cégnél osztják már karácsonyra a milliókat a haveroknak. Csak a kulturális bizottságba tévedt fideszesek voltak elég balfékek, hogy még mindig az előző igazgató ült a székében.

Sosem voltak még ilyen erősek – de a Jobbik nélkül most sem tudnának semmit megszavazni. A jobbikos Keresztúri Farkas Csaba a jövő héten áll újra bíróság elé, mert a vád szerint a jogászbálon a vécében molesztált egy nőt. Viszont ő nem zsidózik, nem cigányozik, mint esetleg azok, akiket a Jobbik listájáról a helyére lehetne ültetni. Ő a pénzt meg a nőket szereti, vele meg lehet egyezni. De üsse kő ezt is, ilyen a politika, mondják csalódott jobboldali értelmiségiek Szegeden.

Hanem az államnál ott áll kétezermilliárd forint uniós támogatás, amiből eddig csak a dómra adott kétmilliárdot Lázár János a püspök úrnak. A többi rengeteg pénz ott hever az ablakban, de ezek a fideszesek nem lobbiznak, nem pályáznak! Nem hoznak Szegedre egy huncut eurócentet sem, mert nincs koncepciójuk, nincs egy épkézláb ötletük azon kívül, hogy a legatyásodott önkormányzati cégeket fosztogassák. Ez az igazi botrány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.