Alapesetben az emberek szakdolgozatából egy változat készül. Ha találnak második, bővített kiadást, az magyarázatra szorul. Ahogy az is, ha a második kiadásban felbukkan jó néhány oldalnyi jelöletlen idézet a hallgató konzulensének még publikálatlan, de kétségkívül saját gyártású szövegeiből. 

Ha pedig az első és a második kiadás is tartalmaz jelentős mennyiségű, szintén jelöletlen átvételt különféle ismeretterjesztő munkákból, akkor már nincs az a magyarázat, amely menthetővé tenné. Az ELTE Társadalomtudományi Karának Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatos vizsgálata (ahogy a Pázmányon elmaradt plágiumteszt is) rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul. Az azonban péntek óta nem vita tárgya, hogy a miniszterelnök-helyettes tiltott eszközökkel szerzett szociológusi diplomát az ELTE-n.

Hogy Semjén csalt, azt pontosan tudják a Pázmányon (ahol csak arra a fel nem tett kérdésre válaszoltak, hogy a doktorit jogszerűen minősítették-e át PhD-vé, anélkül, hogy a plágiumváddal foglalkoztak volna), és tisztában van vele maga Semjén is, aki nem az illegális gondolatkölcsönzés tényét vitatja, hanem azzal „védekezik”, hogy jó tanuló volt.

Vagyis terel a politikus, terel a Pázmány, és kicsit az ELTE is – miközben a lényegről, hogy a kormány második embere plágiumvétséget követett el, és ezért morálisan alkalmatlan a hivatalára, próbálnak nem tudomást venni. A maguk szempontjából persze mindnyájuknak igaza van: Magyarországon 2010-ben olyan világ kezdődött, amelyben sem az egyetem, sem a közvélemény nem illetékes. Az egyetlen ember pedig, aki erkölcs, pályafutás, felemelkedés és bukás kérdésében ítéletet mondhat, nem szólalt meg.