Mindhárom kérdésre 80 százalék körüli igen szavazat érkezett. A nép akkori döntése jogilag még érvényben van, de a kétharmad (az aktuális közvélemény-kutatási adatok szerint egyötöd) a népakaratnál nagyobb akadályok előtt sem szokott elbizonytalanodni.

Mintha csak a máról írta volna Navracsics Tibor a 2010-es választási programban: „Megkezdődött a szavak jelentésének félremagyarázása, a cinikus relativizálás, az önigazolás és a felelősség minél szélesebb körre történő kiterjesztése. A jó és a rossz, az igazság és a hazugság közti határvonal elmosódása, a nyelvi és fizikai durvaság, a nepotizmus, a tudatos szabályszegés és a cinikus önfelmentés formájában a mindennapi élet részévé vált.” Igen, pontosan, csak az igeidőt tetszettek eltéveszteni: ami akkor a bűnös múlt leírásának tűnt, az mostanra – visszamenőleges hatállyal – választási ígéretté változott. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a szavak tényleg mást jelentenek: az „együttműködés” az eltérő vélemények ignorálását, a „söralátét méretű adóveballás” hozzávetőleg harminc új adót, a „tandíjmentesség” pedig azt, hogy jövőre mindössze tízezer teljes ösztöndíjas (ingyenes), és 46 ezer részösztöndíjas (valamilyen mértékben fizetős) helyen kezdhetnek a „támogatott” hallgatók felsőfokú tanulmányokat, vagyis a 80 százalékuk fizetni fog. Amennyiben a részösztöndíj – ami az arányokat tekintve nem a kivétel, hanem a szabály lesz – nem azt takarja, amit 2008-ban az emberek leszavaztak (ti. hogy az állami támogatással képzett diákoknak képzési hozzájárulást kell fizetniük), akkor vagy mi nem tudunk magyarul, vagy a népszavazásra feltett kérdés megfogalmazói. Orbán Viktor viszont egészen biztosan nem ért a szóból: ő ma már önfenntartó rendszert szeretne, ahol a hallgatók végképp a saját befizetéseikből működtetik a felsőoktatást – márpedig ilyen ígéretet sem a népszavazási eredményekből, sem a Fidesz választási és kormányprogramjából nem lehet kiolvasni. Arra pedig vélhetően a Nézőpont Intézetben is hiába keresik a választ, hogyan egyeztethető össze a legfőbb kormányzati céllá vált adósságlegyőzés egy teljes diákgeneráció tervszerű adóssá tételével.

A kérdést, hogy milyen kilátásai lehetnek egy nemzetnek, amely a saját tehetséges, de pénztelen fiataljait elzárja a legbiztosabb felemelkedési lehetőségtől, vagyis a diplomaszerzéstől, már fel sem kell tennünk. Amikor annak idején a népszavazás kampánya a célegyenesbe fordult, a jobboldal új szlogenre váltott: „A jövő három igennel kezdődik!”. Visszatekintve elmondhatjuk: ez volt az utolsó igaz mondat fideszes szájból a tandíjjal kapcsolatban (is). Az a jövő, amiből mára ilyen jövőtlen jelen lett, valóban akkortájt kezdődött.