Érdemes átböngészni a már az interneten is elérhető új, 148. számú Magyar Közlönyben a 312., 313. és 314. sorszámú, november 8-i dátumú kormányrendeleteket a http://magyarkozlony.hu/-n. Ez az új építésügyi „kódex”. Ha valakinek nincs türelme egy hosszú jogszabályhoz, csak fussa át, és világossá válik, hogy erősen szűkültek a műemlékvédelemre, s különösen a műemléki jelentőségű területekre, az MJT-kre vonatkozó értékőrzés lehetőségei, és csak teljesen eldugva találunk valami szabályozást a műemléki környezetekre vonatkozóan.

Viszont szinte mindenható lesz/lett a települési polgármester városképről alkotott véleménye. (És a polgármester és az őt befolyásolók véleményétől nemcsak az ország új vagy öröklött arculata függhet, de az azzal kapcsolatban eljáró hatósági ember állása is... Vajon a szakhatóságiaké is?)

A polgármestereknek nyolc napon belül kell véleményt nyilvánítaniuk egy-egy kérdésben, ami aztán meghatározó lesz a további eljárásban. Nagyobb városokban „telik” főépítészre, tervtanácsra. Vajon ennyi időn belül megkérdezhetők lesznek? És falun? A polgármester komasági vagy haragszomrád-jellegű mutatóin kívül milyen szakértési lehetőségek segítenek majd?

És csak a városkép a fontos? Ez utóbbi már csak azért is életveszélyes lenne, mert megindul, avagy folytatódik a faszádizmus, a csak a homlokzatok – díszletfalként való – megtartására való törekvés, aminek kivitelezésekor eltűnnek az értékes házak lépcsőházaikkal, magas belső tereikkel, az udvaraikon esetleg védett fákkal együtt (mint most az I. kerületi Mészáros utca 15. sz. alatt éppen), vagyis egész házak, házsorok bármely történelmi-építészeti vonzerejükkel. A díszletfal (ami a városképé meg a polgármesteré) pedig majd leomlik magától is, mint most éppen a Pollack tervezte házé az V. kerületi Hercegprímás u. 5.-nél a Bazilikánál... (Megjelent a neten az V. kerületi hatóság ígérete: visszaépíttetik a homlokzati falat, a díszletet, mely „olyan lesz, mintha”, ami megmarad, majd ápol és eltakar.)

Egy megyei jogú városunk jegyzője nemrégiben már elutasította az örökségvédelem helyi civil szervezetének kérését, hogy „ügyfél” lehessen, hivatalosan állást foglalhasson egy belvárosi ház bonthatóságának megítélésében. Nemcsak a működési költségek megszerezhetetlen volta miatt csökken a nonprofit örökségvédő szervezetek beleszólási lehetősége, de most már jog szerint is!

Amikor bejelentették, hogy megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, még nem volt érzékelhető, mennyire nagy a baj. Az első Orbán-kormány idején hozták létre ezt a hivatalt a régészeti, műemlékvédelmi és műtárgyvédelmi feladatok integrálására. Lehetett arra is gondolni (naivan), hogy rájöttek, ez nem vált be, s különválik ismét a műemlékvédelem a régészettől.

A kormányrendeletben azonban régészetről van szó ugyan itt-ott, műemlékekről, műemléki jelentőségű területekről viszont sokkal kisebb súllyal, mint bármikor.

Ezen túl – az egyedileg védett műemlékeket leszámítva – semmilyen engedély nem kell a nyílászárók cseréjéhez vagy például a kerítésépítéshez, bontáshoz és óriási reklámhordozók telepítéséhez, vastag hőszigetelő burkolatokhoz sem! Mások szerint a műemlékek sem kivételek…

Elképzelem, amint a Duna-partot, ahol nincs több, mint hét-nyolc egyedileg védett épület, be- és átépítik. Az Andrássy út egyedileg nem védett épületein minden lakásban másképp, másmilyenre cserélik majd az ablakokat, beépítik az erkélyeket, mint a romániai lakótelepeken, lebontják az előtetőket, műanyag redőnyöket, reklámokat építenek a homlokzatokra és kereskedelmi egységeket a házak elé? A területi védelem gyakorlatilag kiüresedett. A műemléki jelentőségű területen (MJT) a közterület felé eső homlokzatra maradt csak előírás – még csak nem is minden, a közterületről látható homlokzatra! Varsóban a háború pusztította főváros házainak homlokzat-visszaépítése turizmust, lokálpatrióta érzéseket indukál. Mi háború nélkül, önként dobjuk ki azt, amink még megvan? Mi lesz a világörökségeinkkel, azok „pufferzónáival”, a történelmi városokkal Magyarországon? Díszlet – talán?

Ami pedig – amint a jogszabályi szövegben sok helyütt áll – a polgármesterek „véleménye” döntő, meghatározó szerepét illeti: Budapesten egykor együtt fejlődő városrészeken belül kerülethatárok vannak, a Gellérthegyen, a Király utcában, a Rákóczi úton, az Üllői úton vagy az I–II. kerületi Vízivárosban, a II–III. kerületi Újlakon – például. Ott hogyan lesz ezután? Vagy megegyeznek, vagy nem…?

Ha még tervtanácsot sem tarthat majd Budapest, csak a kerületek, miként derül ki majd bontás és építés előtt, hogy merre fejlődik tovább a főváros? Az a Budapest, ahol éppen rekonstruálják annak az Andrássy Gyulának a szobrát, aki létrehozta a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, aki egyesítette ezt a világvárost 140 éve. Vagyis éppen akkor, amikor az állami műemlékvédelem is megszületett a kiegyezés után rohamléptekben fejlődő országban.

Kérdés az is, tudnak-e bármit csinálni a január 1-jén hatályos jogszabály megváltoztatása érdekében az építésüggyel az épített örökséggel foglalkozó országos civil szervezetek, mint a Hungaria Nostra, az ICOMOS, a MUT és a többiek. Segít-e vajon a nagy nyilvánosság, blog, Facebook, honlap stb?

Rákérdeztem valakinél, aki „illetékes” is lehetne akár. Megtudtam tőle, hogy van olyan ember a döntések közelében, aki érti, milyen következményekkel járnak mindezek az intézkedések. Sajnos azonban teljesen megfontoltan döntenek úgy, hogy szinte „szabad kezet” kapjanak a befektetők, polgármesterek.

Megkérdeztem egy vidéken dolgozó műemlékes építészt. Íme a válasz: „Ez már maga a vég... A törvény szerint ugyanis az építési hatóság (járási, városi, mindegy) joga vizsgálni engedélyezés és használatbavétel esetén is, hogy »az örökségvédelmi érdekek érvényesülnek-e«. Megszűnik az örökségvédelem mint szakhatóság az eljárások sokaságában. Csak kiemelt ügyeknél van régészeti szakhatóság (pl. útépítés, nagyberuházás). Műemléki környezet tulajdonképpen nem létezik a továbbiakban, ott is az építési hatóság vizsgál.

Mi, akik a műemlékekkel együtt élünk, nem véleményezhetjük a továbbiakban a rendezési terveket, azt majd a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ teszi meg a maradék embereivel. Bontásoknál is kivették a véleményezési jogot, ebben az esetben is az építési hatóság dönt kényére-kedvére. Nagyon el vagyok keseredve, mert úgy érzem, hogy kidobtak a szemétre... a vidéki kollégáimmal együtt, és kidobták a 140 éves MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELMET. Áprilisban–májusban még az volt a duma, hogy az I. fokú építéshatósági jogot azért veszik el tőlünk július 1-jével, hogy erős szakhatóság lehessen az örökségvédelem. Ez lett belőle... A maradék vidéki örökségvédelmi irodák január 1-jétől betagozódnak valamilyen járási szervezetbe – hatáskör nélkül! Ha maradt még egy csepp vér a bárányban, na, az akkor fog kifolyni.”

Kaptam már hírt arról, hogy az irodáikból már kiköltöztették a regionális/megyei műemlékesek csapatát, be valamely hivatali épület valahányadik emeletére. (A korábbi irodákra ki sem írták, hova lettek azok, akik eddig ott a hazai műemlékvédelem és régészet helyi ügyeit intézték!) Így legalább nem zavarnak az ügyfelek!

 Ez most itt nem hiba, ez bűn!

Hiába nevezik integráltnak az építésigazgatást mától, pont az a „felügyeleti munka”, a meggyőzés lehetősége, az emberekkel, épített örökségünk tulajdonosaival és használóival való (volt) közvetlen kapcsolat vész el. Ilyen személyes kapcsolat pedig különösen fontos ott, ahol nincs pénzben kifejezhető ösztönzés az örökségvédelemre, ahol mindenki kiskaput keres és talál, ahol csak a beépíthető négyzetméterek száma számít.

Egy helyi hivatalban, esetleg körültekintő „terepmunka” nélkül meghozott döntés eredménye az egész ország kulturális örökségét illeti! Nem lesz – talán az egyedileg védett műemlékeket kivéve – országos, nagyobb távolságból való rálátás védendő közös kincsünkre. Marad a polgármesterek véleménye…

Tegyük fel, hogy nincs olyan polgármester az egész országban, aki ne akarná „véleményének” kialakítása előtt megkérdezni a szakembereket. De ez végül is rá van bízva. Van, tudjuk, ezerféle foglalkozású városi vagy falusi vezető, orvos, tanár, műszaki ember, földművelő, óvónő vagy fuvaros akár. Lehet, hogy legtöbbjük hibátlan döntéseket képes hozni. Lehet. De lehet, hogy nem. Ezért az, hogy ne legyen országos vagy legalább regionális (Budapesten fővárosi) szintű beleszólási lehetőség abba, mit bontsanak, építsenek vagy mennyire építsenek át – elképzelhetetlen. Bocsánat. Elképzelhető. És most meg is valósul. A jogszabályt aláírta a miniszterelnök, megjelent a Magyar Közlönyben, és január 1-jén életbe lép.

Miközben változatlanul nincs a megőrzés, megtartás, felújítás, helyreállítás ösztönzésére hatékonyan működő eszközrendszer, évek óta csökken és nehezebben elérhető az ilyesmire megpályázható pénz, és változatlanul nem létezik (más országokban szinte mindenütt hibátlanul működő) jogszabályban rögzített adókedvezmény.

Valóban vége mindennek, ami Magyarország épített örökségét illeti? Nincs magyarázat rá. Vagy, ha van, azt szégyelleném leírni.

Elképzelhető-e, hogy ez a három összefüggő kormányrendelet felfüggeszthető, szakemberek, szakmai civil szervezetek segítségével újraírható? Hogy újra összerakható a műemlékvédelem? Egy biztos, ha Magyarországnak fontos saját múltja, öröksége, történnie kellene ez ügyben valaminek – most.