Pert veszítettünk Luxembourgban. Az Európai Bíróság úgy döntött, továbbra is használható szlovákul a Tokaj bortermelő körzet elnevezés, nem pedig a szerintünk kívánatos Tokaji bortermelő körzet. Az ítéletet formai okok miatt hozták, nem pedig szemantikai, történelmi vagy borminőségi szempontból. Feltehetően nem vették figyelembe, hogy a történelmi borvidék kettészakítottsága nem patentügy, nem a bor eredetvédettségének kérdése.

Mi persze tudjuk, miről van szó, hiszen a Himnuszban is Tokaj szőlővesszejéről van szó, nem pedig valami másról. Nem vicc ez, hanem egy nemzeti védjegy körüli áldatlan és kétértelmű vita. Nem tudjuk, találhattak volna-e a felek már korábban valami megoldást, amivel kikerülhető lett volna a luxembourgi pereskedés.

Attól tartunk, nem, mert a szlovákiai termelők újabb hektárokat akartak bevonni a termelésbe, s vonakodtak vállalni a tokaji szigorú előírásokat. És ez annál is fájdalmasabb, mert a tokaji bor az elmúlt egy-két évtizedben kezdi visszanyerni régi nagy hírét. Kilép a valaha volt, az egykori minőségek köréből, s vonzza a világ mai borkedvelőit.

Aki járt mostanában a tokaji borvidéken, tapasztalhatta az új fellendülést, láthatta, hogy a hagyomány és a korszerű technológia milyen jól megtalálta egymást. Az is biztató, hogy a Tokajban megtelepedett külföldi termelők is milyen gonddal ápolják ezeket a tradíciókat. Nem ártottak a földnek!

Rendezni kellene ezt az ügyet, ami aligha megy a túloldali termelők gyalázásával. Magyarországnak már sikerült kizárnia a Tokaji név használatából olasz és francia termelőket. A szlovákiai (magyarokat) nem kellene.

Meg kellene állapodni inkább.