A világért sem akarnák ünneprontó lenni, illetve, lapzártakor nem is tudni még, mit rontanák mivel, az ünnepeink meg rontottak eléggé amúgy is, rontottabbak nem is lehetnének, nem mintha a hétköznapok nem lennének azok, meg egyébként is, úgy szar az egész, a közvélekedés szerint, ahogy van. (És mindenkinek igaza van. Tízmillió Őze Lajos kevertezik a Lordok Házában. Nasa zsizny.)

Ezt úgy értem, hogy egy olyan nemzeti minimumra volna szükség, közmegegyezésre kvázi, horribile dictu pedig konszenzusszerűségre, amely távol tartja az aktuálpolitikát az ünnep méltóságától és vice (sőt: vica!) versa fordítva is. És persze ellenzéknek és kormánynak egyaránt nem saját rövid távú aktuálpolitikai érdekeit kellene nézni, hanem a nemzet felemelkedését szem előtt tartani. (Amíg el nem tűnik a távoli horizonton.)

(Lásd még: „Somfai szerint a pesti srácok ma LMP-sek lennének”. Persze. Mi mások? Voltak már MDF-esek, SZDSZ-esek, fideszesek, MIÉP-esek, jobbikosok, de szegények még talán MSZP-sek is. A komppestisrácok végre kikötnek.)

Már akkor sem lett volna hiába ez az újabb, aktuálpolitikai felhangoktól sem mentes, ha csak Mesterházy pártelnök Kossuth-címeres aktuálpolitikai ötletét szülte volna. Csodálatos ötlet, főleg eredeti, ha még alakulnának melléje népi demokratikus körök, esetleg a demokratikus együttműködésnek formálódna valamilyen rendszere, érintésnyi unortodoxiával, egy kis Hajrá Magyarország, háborús menettel, mindjárt előrébb volnánk, tisztára 2002-ben, akkor is ennyire eredeti ötletekkel szőnyegbombáztak a szocialisták, Orbánnak minden körülmények között mennie kell, hogy aztán jöhessen újra.

Ötletekből nincsen hiány, csak a libák fogynak a vártnál kissé gyorsabban.

Ne felejtsék: ezt a rezsimet csak politikai eszközökkel lehet leváltani. (Meg is próbálom hó végén a saját rezsimet.) De hol van ez attól, hogy a „fortélyos félelem közigazgat”?

Uj Péter