„Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga”
(Parti Nagy Lajos: Szívlapát; [via DonB])

Ami igaz, az igaz (bár az igazság néha fáj): Török Gábornak igaza van, amikor azt írja egy helyütt, hogy igazam van. Így van, vagy nem így van? Ugye! Hát akkor?! Igazam van, vagy igazam van? Hát nem? De! Na ugye?! (Egyébként: hogy Bajnai visszatért-e most, vagy mindig is vissza volt térve. Vissza volt, naná, hogy vissza, talán oda se.)

Abból a népballada-kezdősorból próbálnák magyarnótát faragni, hogy „Megnősült az azeri baltás”, nyilván az lenne szép meg népköltői valahogy, hogy „elvette az azeri baltát”, de hiába faragom, nem kerekedik az istennek se, Baltás és Baltásné Bakuban tolnak egy rózsaszín Ladát, kézenfogva, ártatlanul, két azeri szív a világ forró tengerén, kiket kis híján elragadott az örmény. De egyre csak az szól a fejemben, hogy „Jó estét kívánok, elmentek a fehérvári huszárok”, és el-elüget a szemem előtt megannyi kis pocakos tábornok megannyi fehérlófián, a sliccükben a marsallbotot hordják (nemnem-nem, nem-nem-nem veszik elő a nagy októberit).

„hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.”

Bár lennénk mind genetikai turulgazdálkodók, kétésfélkincs-ízű félrizszabáló szemikínaik vagy antiszemik, legalább, és a népköltészet szomorú kudarca után jöhet az új idők új Seres Rezsője, hogy világslágerré zokogja a pillanatot, amikor Rogán Anti Blikk-szoborba fojtja a belvárosi műkövezet silány minősége miatt érzett bánatát, és a már szanaszétdrogozott, arany-fehér flitteres ruhába, királyi palástba öltözött, eszelősen föl-fölröhögő kései (pocakos) Elvist imitáló Tarlós István Széles Gábor fülébe húzza kissé kényszeredetten a Love me tendert; grand finale, ha én gazdag volnák, a tánckar ellepi a színpadot, harisnyatartók, kánkán, csomót kereshetne Tündér Gyuri is végre, de meghalt az asztalnál, ahol egymásba karol egy üveg konyak fölött pocakos posztpénztáros és elnök-vezér: „...a bankból a pénzem én mind kiveszem, ó, / sírjon helyettem a bankigazgató...”