Katona 30.

Több, mint színház! A budapesti Katona József Színházban ma este ünnepeljük az „új Katona” megalakulásának harmincadik évfordulóját. Mi, akik az elsőtől kezdve a nézőtéren élvezhettük az előadásokat, nagyon szerencsések vagyunk. Nem csak azért, mert egyenletesen magas színvonalú (gyakran „tökéletes”) produkciókkal kápráztattunk el. Nem csak azért, mert a magyar színművészet legjobbjainak parádés alakításai vésődhettek emlékezetünkbe.

Nem csak azért, mert Európa legjobb rendezőit és előadásait is elhozta nekünk, ide Budapestre és vitte jóhírünket szerte a világba. Nem csak azért, mert (szinte) minden nagy klasszikust csodálatos ízekkel rágott a szánkba. Nem csak azért, mert igazi otthona a kortárs magyar és világirodalomnak. És nem csak azért, mert a Katonában nincsenek műfaji határok, mert a Katona színházi ezermester. Hanem mert ez a sok minden együtt új minőség: Universitas. Egyetem, ahol megtanulhattunk szinte mindent, amit az emberről a művészet által tudni lehet, és amit a világról érzelmekben tudni érdemes.

És persze, és főleg: magunkról mindazt, amit nem tudtunk, netán nem is mertünk tudni. Nagy-nagy neveket sorolhatnánk, de fölösleges. Az, hogy „Katona”, felsőfok. Egy név azonban kihagyhatatlan: Zsámbéki. A legjobb az egészben, hogy a Katona él, és nem öregszik! Mióta nyílt próbákon és nyílt napokon „belülre” is enged, még izgalmasabb, még élvezetesebb minden. Köszönjük. Isten éltesse, Isten óvja!

Egy „végig” néző.

Haskó László

Az én turulom

A turul a magyar mondakörben a nemzet totemállata, amely csőrében karddal űzi, hajtja mindig új és új csatákba – legfőbb Istenünk Hadur parancsára – népét, a magyarokat. A turul különben egy sólyomfajta, mint a kerecsen, a ráró vagy az ákos is. Eredetileg egy nemzetség, későbbiekben Árpád nevével fémjelzett nemzetség totemállata. A család felemelkedésével vált egy egész törzs, a Megyeriek, majd a törzs abszolút uralkodóvá válásával egy egész nemzet totemállatává. A turul egy mai szemmel nézve is ragyogó „píárakció” egyik eleme is. Emese álmában jelenik meg és válik Álmos hősévé, mintegy szakralizálva a család eredetét.

Az Árpádoknál gyakori volt egy pluszcsont megjelenése is (hatodik ujj), ami szintén „a szentségre” utaló jegy volt. A család hatalmát gazdaságilag Álmos apja, Ügyek alapozta meg. Ebben az időben vették át a vezető szerepet a törzsszövetségen belül Levéditől (Levédia névadója) és törzsétől. Gazdaságilag és így katonailag is fölé emelkedve. Egy alapvetően nomád, pásztorkodó törzsnél igen fontosak voltak a jó itatóhelyek – az ügy, így szavak ebben az időben folyóvizet jelentettek.

A gazdasági hatalom, a vitathatatlanul előkelő származás (turul) és szakrális jegyek több száz évre, egészen a család kihalásáig biztosították a vezetéshez való megkérdőjelezhetetlen jogot. Csak Árpád-házból származó jöhetett számba a trón betöltésekor, még a trónkövetelők esetében is. Ehhez járult hozzá, hogy az Árpádháziak általában jó hadvezérek voltak, és a seregük is jó katonákból állt. Pechünkre IV. Béla nem tartozott a jó hadvezérek közé.

Számos ilyen, a turulhoz hasonló legenda létezett más népeknél is. Egy ilyen, ugyancsak szentként tisztelt totemállatról van szó Az utolsó mohikánban. Amikor fogságba esik, és a kínvallatáshoz a felsőtestét lemeztelenítik, meglátják rajta az odatetovált szent teknősbékát, és „leborulnak” előtte. Ez is egy ugyanolyan szép legenda, mint a turulé, de ez is csak legenda. Az ember jó szívvel gondol vissza rájuk, mint gyerekkora kedves olvasmányaira. De tudja, hogy felnőttként „mást olvas”, túl van a Jancsi és Juliskán és a Nagy indiánkönyvön.

Dr. Puha Sándor, Füzesabony