Írók leírása

Mármint Gelléri Andor Endre – hogy mit tett ő? Ezt kérdezi egy hölgy némi indulattal a Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánia honlapján – abban a méltatásban, amely viszont Regele János érdemeit foglalja össze.

Sajnos róla sem tud sokat – a jövendő kutatóira bízza, hogy felderítsék az életutat, mert arról csak az 1900 évek elejéről ismertek adatok, amikor is Regele kiköltözött a József körútról egy villába, hogy 1904-es haláláig buzgón tevékenykedjen a helyi katolikus templom megépítésén a Templomépítő Nagybizottság elnökeként. Vele került most szembe a náci koncentrációs táborokban elpusztított Gelléri, a „tündéri realizmus” írója. Ugyanis – ismét idézve: „Csak csendben jegyezzük meg: az utca, amit korábban Regele János utcának neveztek, 60 éve Gelléri Andor Endre nevét viseli. Mit tett ő Rákosszentmihályért?”

Somogyi László plébánosról már többet lehet tudni – a Wikipédia is őrzi életútja fázisait. Élete java a Havanna-lakótelep körül telt a hívei szeretetében. Ő a kerület első díszpolgára, és szobrot is emeltek tiszteletére. Idén lenne 100 éves, és ez ad okot arra, hogy helyet cseréljen Tersánszky Józsi Jenővel – a környékbeli sétány nevének viselésében, ott, ahol a plébános szobrát is felállították. Kiss Róbert XVIII. kerületi önkormányzati képviselő – a YouTube-on – nem firtatja Tersánszky Jenő személyét, olyan közvetlenséggel jelenti be az önkormányzat döntését, mintha arról lenne szó, hogy a zakót esőkabátra kell cserélni, mert ősziesre fordult az idő.

Bizony arra.

(A Fővárosi Közgyűlés tegnap mindkét utcanévcserét megszavazta. Tersánszkynak ígértek később kijelölendő más közterületet. – A szerk.)

Az interneten oknyomozó búvárlásaimat az a hír hívta elő, amelyet a várható budapesti utcanévváltozásokról közölt a Hirado.hu az MTI nyomán. E két központi hír és vele a (vélemény-) szolgáltató médium hangja szintén szenvtelen. Vagy inkább bizakodó – együttérzően támogató. Támogatja az alulról jövő társadalmi, kisközösségi kezdeményezéseket. „A demokrácia ünnepel” érzést sugároz. Nyoma sincs benne, hogy itt valami nincs rendben. Hogy égbekiáltó különbség lehetne a nevek mögötti értékek és jelentőségek világában. Pedig ezekben az intézményekben vélhetőleg középiskolát, sőt még ennél felsőbb tanintézményeket végzett emberek dolgoznak. Még azt is megkockáztatnám, hogy ez utóbbi tanodák humán szakain diplomázott sajtómunkások. Tudniuk illene „hogy hol lakott itt Vörösmarty Mihály?” S hallottak vagy olvastak Gelléritől, Tersánszkytól. Vagy nem? Mert a plébánia honlapja munkatársáról, az önkormányzati képviselőről ezt feltételezni – emberségük, sőt keresztény hitük legdurvább kétségbevonása lenne. Ehhez senkinek sincs joga! Aki e áldott sorsú és tehetségű írók – egyáltalán a modern magyar irodalom – jelentőségének a tudatában van, az nem tesz ilyet. Nem helyezi előtérbe személyes ismeretségét, vonzalmát, érdekét megkérdőjelezhetetlen művekkel, sorsokkal szemben, a kicserélés mozzanatával porig alázva és „sorstalanságba” taszítva azokat. Hiszen bizonyosan maguk is irodalmon nevelkedtek – az Ó- és Újtestamentum irodalmán –, és a bennük lefektetett értékeken – az emberről. És az emberfiáról. Hősükről, példaképükről, a szegények, szerencsétlen sorsúak barátjáról. A szentről – ami a Biblia értelmezése szerint: igaz. Noha az igazságot betöltő próféta vagy Megváltó a messzi Názáretben született és Jeruzsálemben halt meg – egyaránt ismerős és szívesen látott vendég Rákosszentmihályon és Pestszentimrén. Miért is űznék el, fokoznák le, sértenék meg távoli magyar és magyarul szóló – tehát nekünk még szívünkhöz és kultúránkhoz közelebb álló – rokonait? (Ha igaz, amit Regele Jánosról és Somogyi Lászlóról most megtudtam – a felhőkről lógázva lábaikat bizonyára hasonlóan gondolkodnak.)

Sokan vannak már az országban és kultúrájában, akik békét, valami pozitív kibontakozást kívánnak az áldatlan, az itt élést már mindennapi szinten ellehetetlenítő torzsalkodásban – ama „turáni átokban”. Az értékek ilyen mérvű csereszabatosságának szentesítése azonban olyan, a magyar kultúra pórusait átjáró roncsolást idéz elő, amely pártállásra, világnézetre tekintet nélkül aláássa az egész magyar létezés alapjait. Erre példa a két író – s vele maga az irodalom – tulajdonképpen angyali ártatlanságú negligálása. A két eset nem hangos, de annál gyilkosabb: a kulturális emlékezet, értékhierarchia lepusztulását megérzékítő példák.

Ez az utcanevek cseréjének igazi tétje.

A szerző író, szerkesztő

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.