Carrillo a példa rá, hogy a legkutyább kutyából lesz a legszalonnább szalonna. Ifjúsága hajnalán azért került először börtönbe, mert balszélről próbálta megdönteni azt a második spanyol köztársaságot, amit aztán Franco falangistáinak jobbszélről sikerült. A polgárháború idején Carrillo az ostromlott Madrid közrendjéért felelős, rettegett sztálinista vezetőként tette ismertté a nevét.

Sokkoló hatású volt, amikor a békés rendszerváltás keretében legalizálták a kommunista pártot, és annak vezetőjeként majd négy évtizedes száműzetéséből hazatért az az ember, akit a diktatúra sajtója évtizedeken át a szörnyek szörnyeként emlegetett. A polgárháborúban elkövetett kommunista vérengzésekhez valószínűleg nem volt köze, de a köztudatba a falangista propaganda ezt sulykolta bele.

Franco diktatúrájának ellenzéke túlnyomórészt nem demokratákból, hanem militáns kisebbségi nacionalistákból és főleg kommunistákból állt. A kommunisták nem a diktatúra ellentétét, hanem egy másik diktatúra lehetőséget jelentették. Az eltiport köztársaságnak nem a demokratikus, hanem a moszkovita arcára emlékeztettek.

Mindehhez képest emelkedett Carrillo a demokratikus Spanyolország legnagyobb építőmesterei közé. Nagyon szoros, bizalmi viszonyban működött együtt az ország demokratikus átépítésének levezénylésével megbízott (persze exfalangista) miniszterelnökkel.

Kezdeményező szerepe volt a rendszerváltásban kulcsfontosságú összpárti közmegegyezés, a Moncloa-paktum létrejöttében. Amikor 1981-ben a puccsista Tejero a parlamentben a pad alá parancsolta a képviselőket, hárman dacoltak vele életük kockáztatásával a demokratikus Spanyolország mellett demonstrálva. Az exfalangista kormányfő, helyettese, az exfrancoista tábornok és a kommunista Carrillo.

A spanyol demokratizálási folyamatból nőtt ki a Santiago Carrillo nevéhez kötődő nagyszabású történelmi kísérlet: a polgári demokrácia összekapcsolása a kommunizmussal. Létezhet rendszer, mely maradéktalanul demokratikus, de igazságosabb a kapitalizmusnál – ebbe az eurokommunizmusnak nevezett szépséges illúzióba fogta össze Carrillo a három jelentős nyugat-európai kommunista pártot, a spanyolt, az olaszt és a franciát.

Teljhatalmú bolsevista pártvezetőként próbálta a bolsevizmustól és a leninizmustól elszakítani a pártját. Nem sikerült. A pártja elgyengült, őt leváltották, aztán ki is zárták. Új pártja pici maradt, szépen el is szociáldemokratásodott, és 1991-ben beleolvadt a baloldali kormánypártba. Santiago Carrillo oda már nem olvadt velük. Visszavonult, könyveket írt az általa átélt történelemről és az általa átgondolt eszmékről. Iszonyatos mennyiségű cigaretta elfüstölése után, életének 98. évében most ezt is végleg abbahagyta.

Santiago Carrillo ravatalánál