A hétvégén kézműves sörfesztivált tartottak a Mikszáth téren; másfél év alatt ez volt a negyedik, és csak a vak meg az antialkoholista nem látja, hogy mi történik: újra életre kel a magyar sörfőzés. Jön egy szakács gyerek Kispestről és főz egy zseniális Russian Imperial Stoutot, jön két egyetemista és Trabantból csapolja hibátlan porterét, jön Csakajósör Gergő az IPÁ-ival, jönnek a fótiak, a békésszentandrásiak, a győrzámolyiak, a magyarhertelendiek, az árpádföldiek, egy Gyűrűk Urára való elvarázsolt mesefigura, és jó söröket itatnak az értő közönséggel. A közönség meg nem méltatlankodik, hogy „ebben mi az ezer forint?”, meg „miért kerül ez négyszer annyiba, mint az Ászok?”, nem frusztráltkodik és kötekszik, mint egyébként, hanem élvezi az ízek, stílusok sokféleségét, beszélget, kóricál, és elégedetten berúg.

Élvezi, hogy itt nincsenek kukoricagríz-, aszkorbinsav- és antioxidánsízű híg löttyök, amiket a hazai sörgyárak nyomnak ezerhektoliter-számra az arcunkba, mert a marketingköltés mellett már nem maradt pénz alapanyagra és tisztességes munkára. A sörfőzés elsősorban tisztesség, erkölcs kérdése: az alapanyagok beszerezhetők bárhol, bármikor, bármilyen minőségben, a főzéshez meg elég egy nagy lábos meg néhány erjesztőedény, nincs szükség sem bonyolult technikára, sem különleges adottságú termőhelyekre.

És itt – kapaszkodjanak meg még erősebben – dicsérjük meg a magyar kormányt! 2012-től legális a házi sörfőzés. Sokan puffogtak ezen is, mint minden kormánydöntésen, puffogtak az otthoni pálinkafőzés legalizálásán is, pedig ha van ennek a kormánynak két jó, a világtrendeket követő és a hazai viszonyokat is jól leképező, liberális és sikeres intézkedése, hát ez a kettő az. A felszabadulás után percek alatt berobbant a házisörfőző mozgalom (nem mintha nem létezett volna már illegalitásban), újabb és újabb receptek kerültek elő, néhányan már kereskedelmi mennyiséget is főztek és hoztak a fesztiválra. Egyszerű példa arra a liberális (konzervatív) tételre, hogy ha az állam kivonul valahonnan, vagy legalábbis megszünteti a gyilkos agyonszabályozást, rögtön beindul a kreatív és vállalkozó kedvű polgár.

Az angolszász referenciákért lelkesedőknek elárulom, hogy Nagy-Britanniában 1963-ban, az Egyesült Államokban 1978-ban legalizálták a házi főzést. Az USA-ban azóta az egész piacot átformáló sörforradalom zajlott le; olyan kultusza van a házi főzésnek, hogy a Fehér Ház néhány hete azzal próbált néhány népszerűségi pontot begyűjteni, hogy közölte Obamáék saját sörreceptjét.

Még fantasztikusabb lenne, ha ez a legalizálással indult liberális őrület tovább terjedne, és esetleg komolyan venné a feladatát a versenyhivatal, mondjuk föllépne azzal a kisfőzdeellenes és súlyosan versenykorlátozó gyakorlattal szemben, hogy a nagy sörgyárak napernyőkkel, sörcsapokkal, pohárkészletekkel és visszacsorgatott pénzekkel vásárolják be magukat a kocsmákba, és zárják ki a konkurenseket sokéves szerződésekkel... Ha még ez is sikerülne, akkor nem húszféle pocsék lagert, hanem több száz fajta jobbnál jobb sört lehetne kapni a belvárosi kocsmákban, ami nem mentene meg bennünket az államcsődtől, nyilván, de mégis jobb kedvvel, nyugodtan mennénk tönkre legalább.