Gubcsi Lajosból – aki többek között az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese, a KSZ KB tagja és a Magyar Ifjúság (a KISZ központi lapja) főszerkesztője volt az előző rendszerben – azért lehetett a honvédelmi tárca kommunikációs cégének igazgatója (és azért tölthette be ezt a posztot skandalumok sora ellenére egészen addig, amíg a traffipaxdetektoros ügybe bele nem bukott), mert az „elmúltnyolcévben” az alázatos hajbókolás határait belülről súroló leveleket küldözgetett Orbán Viktornak, amelyeket utóbb könyvben is kiadott. (Az irományokat ma elolvasva nehéz szabadulni a gondolattól: Gubcsi „szellemisége” komoly hatást gyakorolt a miniszterelnök gondolkodására és kommunikációjára.)

Loppert Dániel azzal érdemelte ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetői székét, hogy 2002-ben nagy nyilvánosság előtt lehazaárulózta az Orbánt pár hónappal korábban – listavezetőként, miniszterelnök-jelöltként – legyőző Medgyessy Pétert. Azóta mindvégig rajta volt a Fidesz-vezető figyelő szeme – az pedig csak Loppertnek mentség (de az eljárásra semmiképpen sem magyarázat), hogy a fiatalember a jelenlegi magyar államigazgatás talán legsegítőkészebb, legkorrektebb sajtósa.

Az ellenzéki években is hűséges testőrének állami terrorelhárító központot szervezett a kormányfő (sőt, a rossz nyelvek szerint a baltás ügyet is a kedvéért pattintotta ki, hogy legyen végre valódi munkája). Almássy Kornél volt MDF-alelnök pedig egyszer csak a BKK Közút Zrt. vezérigazgatói székében találta magát – aligha függetlenül attól, hogy az UD-balhé kapcsán óriási szolgálatot tett a kegy- és hivatalosztó mai miniszterelnöknek: eltakarítva az útból a kisebbik konzervatív pártot, megnyitva az utat a kétharmadhoz.

Ha közelebbről megvizsgáljuk, Orbán valójában nem a tényleges segítséget, hanem a mértéktelen lojalitást és a feltétlen hűséget honorálja. Amennyiben a kegyeltre az árulás gyanúja vetül, a múltbéli érdemektől függetlenül jön a kegyvesztés és a süllyesztő, ahonnan sokszor évekig tart a visszakapaszkodás – mint most a Kossuth tér átépítése körül tüsténkedő Wachsler Tamásnak (Orbán Viktor egykori kihívójának a Fidesz vezetéséért vívott csatában), vagy a Magyar Posta egyik biztonsági cégénél dekkoló Mádi Lászlónak (akinek az volt a bűne, hogy a kampányban elkottyantotta az ingatlanadóra vonatkozó terveket – annyit tévedve csupán, hogy az új adónemből nem a központi költségvetést, hanem az önkormányzatokat finanszírozzák).

Aki viszont kitart a hűségben, az hibázhat bármekkorát, mindenképpen jól jár: Schmitt Pál exelnöki pozícióját alaposan kibélelték, mielőtt a bukott elnök belepottyant – mint ahogy Gubcsit is puha fészek várta (vissza) a hajdani KISZ-vagyon egy részét – főként a „szellemi jobboldalon” – utóhasznosító Magyar Művészetért Alapítványnál.