A kormányfő nem léphet vissza arról az útról, amely bírálói szerint tele van indákkal, rönkökkel, alattomos gödrökkel, egyre nehezebben lehet rajta haladni, és zsákutcába vagy rosszabb esetben szakadékba visz, ő azonban kitart amellett, hogy oda vezet, ahová Magyarországnak el kell érnie. Az álláspontok olyan távol kerültek egymástól, hogy már nem pusztán az értelmezési keretek, de az egyes szavak sem érthetők a másik fél számára. Egy bunkerből és egy kilátótoronyból nehéz egymással vitatkozni, hogy ki mit lát – különösen, ha mindenki kilátótoronyba képzeli magát.

Már csak ezért sincs hasznavehető diskurzus, itt ezt, ott azt szajkózzák, néhány divatos értelmiségi meg abban tetszeleg, hogy független: hol ide, hol oda beszél, azt figyelve, hogy honnan remélhet hátszelet. Kevés rosszabb opció van annál, mint hogy az ország egyik része egy szavát sem érti már a másiknak, egyre dühösebb, mert annyit azért kivesz a mondatokból, hogy egy nyelven beszélnek.

Márpedig ezt varázsütésre nem lehet megszüntetni. Hiába borzong bele egy sereg ember Orbán Viktor fejtegetéseibe, amelyek halmozottan hátrányos helyzetűeknek tekinthetők a tényekkel szemben, ha a hatalom térfelén a realitásokat befedi a törzsi hit, a bűnbakok, a közös ellenség felmutatása. Az igazság értékcsökkent áru lett, ahogy a statisztikákat is félresöprik az összetákolt sikertörténetek, a fantaszta jövendőmondás. A Fidesz kormányzása óta ez a produkció sok pályán, több csapattal, néhány indokoltan föltárt ellentmondásra építve zajlik, s akár eredményesnek is tekinthető, ha a közvélemény-kutatások számait nézzük.

A stratégia hézagos, a taktika világos: roham, majd egy lépés vissza, amit újabb roham követ. Ha a több mint két évre visszatekintünk, a rendszer ezekkel a „kisebb” fennakadásokkal, minimális engedményekkel kiépült, s ugyanígy kell ennek tovább folytatódnia akkor is, ha mind zavarosabb, működése akadozik, s egyre több olyan történettel, képtelenséggel találkozni, amely korábban tartós zárlatot okozott volna.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a hatalomépítés lendületét nagyban fékezte volna, ha az IMF-et nem „paterolják ki”, az azóta felvett hitelek nagyobb kamatát ellentételezi a takarékra állított demokrácia. Az unióval szembeni viselkedésünket egy frissen megfogalmazott öntudat körvonalazza: egykoron mi védtük meg a nyugati civilizációt a törökökkel szemben, most meg jelezzük: ez a kultúra hanyatlik, vezetői inkompetensek, demokráciafelfogásuk túlhaladott. Sőt ma már arról fogalmaznak számunkra kerek mondatokat, hogy kizárólag az EU tehet arról, hogy Magyarországnak IMF-védőhálóra van szüksége. Orbán Viktor nem zúzhatja porrá azt az ábrándot, amelyre kétharmadát alapozza: egy új, minden részletében a saját képére formált Magyarország kiépítését.

Neki habozás nélkül félre kell löknie azokat a teóriáival ütköző tényeket, amelyek szembejönnek vele, mert ő a mindenünnen rá leselkedő szélmalommal harcol, és ezt még mindig képes seregnyi Sancho Panzával elhitetni. Márpedig ha pusztán egy vízió tart életben hatalmat, akár a szerver, tűzfalat húz fel magának. Mostanra a tűzfal olyan magasra ért, hogy mögötte minden megengedhetővé, megmagyarázhatóvá vált, hiszen a „nagy ügyet” szolgálja. Ezt tartja vállán miniszter, apparátus, klientúra és állását féltő közkatona. Nincs az az ordenáré tett, szemérmetlen hamisítás, amelyet a tűzfalon túli cáfolat, leleplezés, defekt eltéríthetne. Az éber szemű megfigyelők most arról értekeznek, hogy a főnök parlamenti beszéde alatt a mögötte helyet foglalók arcáról mintha hiányzott volna a szokásos lelkesedés, mintha nem ültek volna annyira a poénok.

Tényleg vannak jelek, például, hogy az eddig jól záró információs burok szakadozik, a gyanús ügyeletek néhol aláássák a feltétlen engedelmességet, izzadó homlokok árulkodnak arról: van, akinek nehezére esik a folytonos magyarázkodás. De ha már a kormányzati térfélen hiányzik a józanság, legalább itt ne részegedjünk bele abba a vágyból keletkező képletbe, hogy majd „a fiúk belülről”, mert egyelőre nincs az étlapon és nem is várható ilyen „menü”. Sőt Orbán Viktor jobbra menetelése tovább fog tartani,mert politikája nem érték-, hanem hatalomorientált, ebből a szempontból pragmatikus: a valóság által ostromlott téziseit egyre inkább a Jobbikkal közösen égetett téglákkal kell védenie.

Fajsúlyos váddá fejlődött a korábban csak elszórtan alkalmazott klisé, s hiába nevetségesen hátborzongató itt az, ami ott hitszegés. Lám, az LMP labanc, mert a Közgépet bírálva a magyar vállalkozókat szorítaná ki az országból, a külföldiek kezére adná földjeinket; a fölöslegesen hezitáló, tehetségtelen uniós politikusok balfogásait nyögjük; a spekulánsokkal, a multikkal, a bankokkal háborúzik a magyar embert védő kormány, melynek elődei készakarva vezették adósságcsapdába az országot. De a külső fenyegetettségen úrrá leszünk, mégpedig ránk kényszerített megszorítások nélkül.

Szűk és egyre szűkebb médiatérbe szorulnak a több oldalról vizsgált adatok, s az azokra támaszkodó érvek. Nincs ilyesmire sem idő, sem tömeges fogadókészség. Hogy az idei költségvetési hiány talán tartható ugyan, de a tartalékokon kívül egyetlen gazdasági mutató sem ad okot elégedettségre, nincs beruházás, elmaradnak a bevételek, nő az infl áció, a régión belül is lefelé szakad az ország. Közben csődbe landolt a Malév, a Liszt Ferencről elnevezett Ferihegy a fapados járatok nélkül – amelyek, tudvalevő, negyedannyi szolgáltatást vesznek igénybe, mint a többiek – a kisinyovi légikikötőre hasonlítana, pénzbe kerül az államosítás, az önkormányzati rendszer kibelezése, az új hivatalok felállítása, amit ilyen széles sávban talán nem most kellett volna megcsinálni.

Nem lyukakat, hanem már-már egész barlangjáratokat kell betömnie az újra fogalmazandó 2013-as költségvetésnek, közben pedig pénz nélkül beszakad a gyógyszerkassza, tönkremegy a húsipar, ott a Dunaferr, a vegetáló Budapest. Lehet, hogy jó, ha az unió érverése nyugodtabbá válik, bár a velünk szemben kezdeményezett eljárásokon kívül „rossz tanulóként” akkor is háttérbe szorulhatunk – ha viszont a gondok sokasodnak, sikertörténeteinkkel könnyen magunkra maradhatunk. A zavarok leplezése a permanens szabadságharc.

Furcsa módon gyarmattá így is válhatunk. Miközben a Jobbik kétségbeesetten akarja magánál tartani a tőle még inkább jobbra álló szabadcsapatait, addig a Fidesz népes radikális táborát igyekszik megőrizni – mert tézisei egyre inkább hozzájuk szólnak. Tesz ehhez szimbolikus gesztusokat, az államilag finanszírozott sporttámogatással, és a továbbra is enyhe retorziókkal tulajdonképpen hálás a foci B közepének, ahogy gyakran utat enged poros nézeteknek, poroszos reflexeknek, letűntnek hitt korok újraélesztésének. Politikai szótárában is helyet talál olyan kifejezéseknek, amelyek kódolva vagy éppen nyíltan üzennek valamit, ami itt nosztalgiát ébreszt, ott keserűséget.

Minden olyan rossz mellékízt viselő múltidézés, rehabilitáció tevőleges vagy hallgatólagos részese, amelyből hasznot remél. Zsoldosokat nevel, nem partnereket – kisebbségi politikáját is jórészt ez a szándék határozza meg. Suba alatt szinte mintává érik a hajdani kormányzói rendszer, mert a kormány valamennyi a kort mindenestől rehabilitálni akaró kezdeményezés tevőleges vagy hallgatólagos részese. Ugyanakkor rendszeresen átles a másik oldalra, elrikkantja magát, hogy van ám egy határ, ami nála nem léphető át – akár a tornász a gerendán, billeg, de rajta marad, azt sugallva: erre a gyakorlatra jelen helyzetben egyedül ő képes. A Fidesz erre a maga által fölállított tételre épít: a holdudvaron túl a vele jobb- és baloldalról elégedetlenek se lássanak más érvényes opciót, ha pedig emiatt kiábrándultak (bizonytalanok), maradjanak is otthon.

Nem is olyan rég vágták ki a Közlekedéstudományi Intézetből azt az embert, aki egy szakszervezeti megbeszélésen elszólta magát, hogy akkor fogják a szárnyvasutak egy részét megszüntetni, amikor azt az IMF-re foghatják. Megérkeztünk az első állomásra. A kreált követelések már előre jelzik a grandiózus győzelmet, Budapest diktál, a világ perkál. Láthatóan Orbán Viktor számára fontos a költségvetési hiány alakulása, a finanszírozhatóság, de a legfontosabb kiszabadulni a kalodából: szabad felhasználású pénzhez jutni, amelynek a segítségével lerakhatja a (meghozandó választási törvényen túl) a 2014-es győzelem alapjait. Őt már cseppet sem érdekli a nemzetközi megítélés, jól tudja, hogy ebben a geopolitikai csapatban már abba a skatulyába került, amelyben olyanokkal osztozik, akikkel egyébként nagyon nem szeretett volna.

Nincsenek tehát skrupulusai (a baltás gyilkos kiadása és annak hazai fogyasztásra szánt indoklása körvonalazza, hogy meddig megy el a remélt előnyért, bekalkulálva a mindenképp okozott kárt). Szuverének vagyunk. Nem éppen komilfó országoknak akár baráti kezet, akár az emberi jogokon felülemelkedő nyilatkozatokat a szabad források megszerzése érdekében fog adni – akárhol, akármikor, akármiért. Tőle tudjuk, hogy nem a szavak, hanem a tettek beszélnek. A kormányzat jelenleg meg tudja osztani, sakkban tudja tartani azokat a szervezeteket, mozgalmakat, amelyek a passzivitást föl tudnák számolni. Ehhez minden eszközt igénybe fog venni a jövőben is. Pénzt, fenyegetést, korlátozást, a kétharmad összes fegyverét.

Az ellenzékiek változatlanul nehezen találnak közös nevezőt, és lassan elérkezik az az időpont, amikor már elkésnek vele. Akcióik még a korábbiakhoz viszonyítva is szétaprózottak, súlytalanok – egymást figyelik féltékenyen, nem a rá-, hanem a mellészervezésben érdekeltek, holott néha az egy több, mint kettő. És ez még messze nem valamiféle szövetséget, pusztán a közösség erejét demonstrálná. Orbán Viktor álságosan sóhajt egy nagyot, úgy mondja: milyen kár, hogy hiányoznak az érdemi viták, mert ezekre képtelen a provinciális ellenzék. Kéne egy igazi, európai értelemben baloldali párt.

Baloldalon pedig azt rebegik, Magyarország szerencsétlensége, hogy nincs egy mérsékelt konzervatív erő, amely középre tartana. A liberálisok makacsul liberálisok után kutatnak, az LMP már önmagától is független, annyira fél attól, hogy valahonnan rozsda kerül a renoméjára, a Jobbik hol a Fidesznek statisztál, hol előrefut egy Európa közepén található ország felé – ami már nem európai. Mindebből logikusan következik, hogy kivételesen jó IMF-megállapodás fog születni.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD