Ma kétezer éve Germanicus hadvezérnek jó napja volt. Kisfia született. A kisfiú sok rossz napot élt meg, míg nagykutya lett belőle. Apukáját alighanem megmérgezték, a családot száműzték, anyukáját halálba kergették, egyik testvére fogságban halt meg, a másikat éhenhalasztották, a család férfi tagjai közül egyedül őt hagyták életben, mert ártalmatlannak tűnt. 

Hiába provokálta őt a körülötte nyüzsgő sok-sok besúgó, sikerült úgy tennie, mint akit egyáltalán nem érdekel a hatalom, a politika, de még rokonai tragikus sorsa sem. Így élte túl a gonosz Tiberius császárt, s lett az ő utóda.

Róma fellélegzett s örvendezett. Caligula nyomban beszüntette a koncepciós politikai pereket, visszahívta a száműzötteket, nyilvánosan elégette rokonai periratait, hogy a sok hamis tanú ne rettegjen a bosszújától. A feljelentéseket meg sem hallgatta, a betiltott történeti munkákat újra kiadatta, a szenátus jogköreit viszszaállítva érvényesítette a hatalommegosztás elvét, a közhivatalokat újra a népgyűlés által töltötték be, újra nyilvánossá tették az állami számvetéseket.

A császár pár hónap múltán súlyosan megbetegedett. A nép szenvedélyesen kérlelte az isteneket, hogy mentsék meg őt, s ő kigyógyult betegségéből és liberalizmusából. Öngyilkosságra kényszerítette potenciális riválisát, majd az üldöztetésben leghűbb szövetségesét s annak nejét, perek sorozatát indította Róma közéletének és gazdasági életének legkiemelkedőbb személyiségei ellen. Az önmagát különböző istenekkel, leginkább Jupiterrel azonosító császár vérengző teljhatalma csak annyiban különbözött elődjétől, hogy nem gyarapította, hanem kimerítette a birodalom pénzügyi tartalékait, ezért aztán a császár kreatív jogászai folyvást új jogcímeket, jogi megoldásokat találtak ki a tehetős polgárok vagyonának kisajátítása végett. Ahogy szaporodtak a konstruált perek áldozatai, úgy szaporodtak a valóságos összeesküvők is, s végül négyévnyi uralkodás után sikerült is megölni a császárt legújabb feleségével s kislányával egyetemben.

Ekkor a szenátusban mindenki arról szónokolt, hogy elég volt az egyeduralomból, mert úgy látszik, a legjobbnak tűnő császárból is szörnyeteg lesz, vissza kell állítani a köztársaságot, mert nincs a terror ellen más orvosság. A pretorianusok persze nem így gondolták, aztán már a városi katonaság sem. A szenátorok is egyre inkább el tudtak képzelni maguknak egy császárt, kinek személye garancia a terror ellen, és a kegyeiben élők számára mégiscsak többet ígér, mint a libertas.

Közben ugyanis kiderült, hogy az összeesküvőknek szándékuk ellenére nem sikerült kiirtani az egész császári családot, megmaradt az ártalmatlan fogyatékos, öreg könyvmoly, Claudius, akitől igazán nem kell tartania komoly, római férfiaknak.

Nem is nagyon kellett. Amilyen nyamvadt volt, éppoly békés és konstruktív. Néhány szenátort ugyan ő is kivégeztetett, hogy ne tartsák már annyira gyengekezű uralkodónak, de semmi az a korábbiakhoz képest. Csakhogy a személyi garanciák múlandók. Claudius feleségül vette unokahúgát, adoptálta annak gyermekét. Becses neje pedig megmérgezte őt. És akkor trónra lépett az adoptált gyermek, Néró.