A magyar Országgyűlés az Európai Unióval való ütközést tudatosan vállalva fogadott el a demokratikus jogrend alapjait aláásó törvényeket – az alaptörvényt is beleértve. A kormány miután a végsőkig feszíti a húrt, többnyire „nyitott” és „kész” a közjogi állapotokat és a gazdaságpolitikát bíráló európai uniós intézményekkel és a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való párbeszédre, tárgyalásra.  Sőt mint tapasztalhattuk – különösen ha pénzről van szó –, viharos gyorsasággal kész a „szuverenitást” és a kormány számára szimbolikus jelentőségű törvényeket nem sértő, úgymond jogtechnikai jellegű uniós bírálatok elfogadására. Úgy tűnik azonban, mintha Brüsszel (de mondhatnám Washingtont is) nem értékelné a magyar kormánytól elvárt módon a gyors alkalmazkodást; mintha fenntartással fogadná a korrekciós lépéseket. S ilyenkor hallható az üzenet: a kifogásolt jogszabályok visszavonása vagy módosítása ugyan üdvözlendő, de legalább ilyen fontosságúak a törvények által képviselt értékek, továbbá a törvénykezési folyamatra és a törvények alkalmazására jellemző szellemiség; mintha az európai klub tagjaiban és az Amerikai Egyesült Államok kormányában az a gyanú munkálna, hogy nem azonos a magyar kormány de jure és de facto magatartása.

Igaz, az értékek és a szellemiség puha fogalmak, nehezen ragadhatók meg. A kormányzás szellemiségének kitapintására, kézzelfoghatóvá tételére alkalmas módszer lehet azonban azoknak az árnyékmechanizmusoknak a feltárása, amelyek a normatívnak tekinthető szabályrendszer mellett, mögött és/vagy helyett működnek. Az árnyékmechanizmus kifinomult technika, eljárás és magatartásforma, amely a fennálló jogrendszer nyilvánvaló, formális megsértése nélkül teszi lehetővé kormányzati, regionális vagy gazdasági érdekcsoportok olyan céljainak elérését, amelyek nem egyeztethetők össze az alkotmányos kultúra szellemiségével és az etikai normákkal. Az EU-ban az uniós jogalkotásról 2006 júniusában lezajlott szakértői vitában felhívták a figyelmet a „nehezen ellenőrizhető árnyékmechanizmusok” kialakulásának esetleges veszélyeire, illetve az ilyen típusú fertőzés megelőzésére.

Valamikor az 1970-es években írtam először az árnyékmechanizmusokról; akkor, amikor kezdtek megerősödni az 1967-ben bevezetett új gazdasági mechanizmus normatív szabályrendszerét szétziláló alkufolyamatok (az elhíresült szabályozó alku), vállalat-„kiemelések”, bizonyos nagyvállalati körhöz és terv/teljesítménymutatók teljesítéséhez kapcsolt, a normatív rendszert felpuhító preferenciák stb. Az egypártrendszerben ilyen árnyékmechanizmusként működött egy-egy terület vagy vállalat, iparág (vezetőjének) politikai „súlyához” kötődő érdekérvényesítés; a telefon, amelyen a pártból vagy a minisztériumból „leszóltak” vagy „odaszóltak”, hogy tegyék vagy ne tegyék ezt vagy azt. És természetesen az árnyékgazdaság is létrehozta a maga árnyékmechanizmusait. Az árnyékmechanizmus része volt a politikai kettős vagy többes beszéd is, amelynek hátterében hol erőteljesebben, hol gyengébben, de mindig ott voltak Moszkva „vigyázó szemei” vagy az MSZMP-n belüli erőviszonyok változásai. (Emlékeztetőül felidézném a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket és a háztáji gazdaságokat hol támogató, hol ideológiai-politikai nyomás alá helyező kampányokat.) Az árnyékmechanizmusok feltárása és ismerete nélkül nem lehetett igazán megérteni a magyar tervgazdasági rendszer tényleges működését, de az egész kormányzás szellemiségét, de facto politikáját sem. Mondom ezt annak tudatában, hogy az árnyékmechanizmusok mégoly széles körben történő feltárása sem ad teljes magyarázatot az ország kormánya által képviselt értékek tartalmára és a kormányzás szellemiségére.

A rendszerváltás nem tette a múlt kategóriájává az árnyékmechanizmusokat. A kormányok különböző intenzitással alkalmazták céljaik elérése érdekében, és az ebben szocializálódott magyar társadalom készséggel elfogadta és elfogadja ezt a fajta duális „jogrendet”. A Fidesz–KDNP-kormány hagyományőrzője és továbbfejlesztője az árnyékmechanizmusok „rendszerének”. Igaz, részben másként, mint a kádári korszakban. Az árnyékmechanizmusok kádári örökségébe a mostani hatalom a múlt század 20-as, 30-as évei tekintélyuralmi rendszerének egyre több elemét elegyíti. Az árnyékmechanizmusok működésének tipikus terepei most a politikához közel álló vagy azzal összefonódott gazdasági hálózatok és a klientúraépítés. Ezt szolgálják az informális, rejtett tiltások és kedvezmények, a felmentések és kinevezések, a juttatások és a rendkívüli elvonások, a nehezen átlátható közbeszerzési eljárások, az ezekhez kapcsolódó üzleti titok „rugalmas” értelmezése; és természetesen itt is – feltételezésem szerint – bizonyos listák. És olyan (pénzügyi stb.) technikák alkalmazása, amely erősíti az egyén, a polgár államtól való függőségét. A jelenlegi hatalom gyakorlásának is elmaradhatatlan eszköze a kettős vagy inkább többes beszéd. Igaz, hatékonysága erősen megkopott; legalábbis abban a rendszerben, amelynek Magyarország is tagja. Még!

Az árnyékmechanizmusok működésének hatékony terepe a média világa. Az országos és a helyi médiumok a kormány és a helyi hatalom szócsövei; az általuk képviselt érték- és szimbólumrendszer, szellemiség és magatartásminta, valamint a kormányzati érdekeknek alárendelt és megszűrt információk közvetítői a manipuláció eszközei. Az ellenvélemény, a kormányétól eltérő vagy azzal vitatkozó értékmegjelenítés és információközlés lehetősége marginalizálódott. Ebben nem lebecsülendő szerepe van annak az árnyékmechanizmusnak, aminek a neve: félelem. Ez lehet egzisztenciális félelem, de lehet az állami támogatásból vagy a közbeszerzésből történő kizárás kockázata vagy sok minden más. A félelem széttöredezi a társadalmi szolidaritás amúgy is gyenge szövetét. Magyarország felzárkózási esélyei szempontjából a Fidesz–KDNP-kormány nem a gazdaságban, hanem mindenekelőtt a humán tőkében okoz nehezen felbecsülhető és nehezen pótolható kártevést.Magyarország – történelme során nem először – szellemiségében is távolodik a társadalmi-gazdasági fejlődés fő irányát meghatározó országok közösségétől. Újabb modernizációs kudarc. (A modernizáció kifejezést törölték a kormányzati kommunikációból.) Hovatovább inkább az árnyékmechanizmusok működtetik az országot, mint a kirakatnak szánt és önmagában is igen képlékeny jogrendszer.

A szerző közgazdász