Pusztulnak a kukoricák a földeken. Van ahol a tárcsák éles kései hozzák az azonnali halált, máshol az aszály öl lassan. Víz nélkül először megáll a növekedés, lelassulnak az életfolyamatok, majd elhalnak a sejtek, aztán a levelek. Mindkét út egyfelé vezet: a növények élete véget ér, és ezzel elveszik a termés reménye, a gazda munkája kárba vész. Látszatra nincs közös a génszennyezettséggel vádolt és ezért kiszántatott, illetve az aszály sújtotta kukoricák végzetes története között. Pedig a GMO-ügy mindkét esetben kulcsszerepet kaphat.

Egyfelől a kukoricákat azért irtják, mert az egyhektárnyi tábla kb. hetvenezer növénye között lehet egy-két GMO (genetikailag módosított – a szerk.), másfelől politikai akarat átkozza ki a géntechnológiát mint nemesítési módszert, hogy ne születhessenek „gén szennyezett” növények, még akkor sem, ha azok jobb aszálytűrő képességükkel a termésbiztonság garanciáját nyújthatják. Észérvekkel megmagyarázhatatlan ez a görcsös ragaszkodás ehhez a szakmaiatlan meggyőződéshez, miközben a miniszteri utasításra elrendelt irtási akciók kára milliárdokban mérhető, ráadásul a természet sem kegyes a földet művelő gazdához, amikor szárazsággal sújtja a földeket.

GMO-kérdésben Magyarország többszörösen is világelső, de senki ne a kutatási vagy fejlesztési eredményekre gondoljon. Példa nélküli, hogy egy ország alaptörvényében a honatyák a mezőgazdaság GMO-mentességével védjék az emberek testi és lelki egészségét. Az alaptörvény üzenetében gyökerezik a pánik, a növények megsemmisítésének indoka. Sőt arra hivatkozva lehetett nagy tekintélyű kutatót állásából felmenteni, mert tudományos meggyőződésből a GMO növények gazdasági és környezetvédelmi jelentőségéről merészelt nyilatkozni.

Magyarország alaptörvényének a Szabadság és felelősség fejezete XX. cikkében megfogalmazottakkal kapcsolatban vagy a döntéshozók által kezdeményezett újragondolásra, vagy az Alkotmánybíróság állásfoglalására lenne szükség ahhoz, hogy elindulhasson egy kiigazítási folyamat, ami a magyar agráriumot a GMO-k használatában is innovációs lehetőségekhez juttatja. Még ha minden kukoricatábla szélére DNS-laboratóriumot telepítenek is, akkor sem garantálható egy ország teljes GMO-mentessége, különösen ha a szomszédaink termesztenek GMO növényeket, és a vetőmagforgalom határokon át ível. Amíg az elméletileg sem kontrollálható nulla toleranciahatár van érvényben a vetőmagok GMO-ellenőrzésekor, addig könnyű a kukoricák vesztére megsemmisítő határozatokat hozni, hiszen csak a matematikai valószínűség szabályai szerinti orosz rulettet játszunk.

A génszennyezés szenzációjáról szóló hírek rendre elfelejtik megemlíteni, milyen idegen géneket találtak a veszélyesnek ítélt kukoricanövényekben. Találgatni lehet, hiszen sok választási lehetőség nincs. Az EU-ban termesztő GMO kukoricák csak a rovarrezisztencia génjét hordozhatják, így feltételezhetően ilyen átkereszteződés történhetett a Magyarországra behozott vetőmagtétel előállítása során. A világon sok millió hektáron termesztenek ilyen GMO növényeket, és az Európai Unióban élelmiszerként, illetve takarmányként engedélyezett ezek termékeinek a forgalmazása. Joggal feltételezhetjük, hogy a kitárcsázott kukoricák sem emberre, sem állatra nem jelentenének egészségi kockázatot. Tehát a veszélyt nem maguk a gének és a növények jelentik. Akkor miért kell, immár második éve, több ezer hektáron elpusztítani a gyanúba fogott kukoricákat? Ésszerű indok nincs.

A nyilatkozatok azt érzékeltetik, hogy egy politikai döntés szellemében kell példát statuálni, bármi áron. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a mai világban a GMO-mentesség kinyilatkoztatása, még ha az egy alaptörvényben történik is, nem elegendő sem az exportlehetőségek kihasználásához, sem a GMO-mentességből remélt nagyobb profit realizálásához. A versenyképes ár és az eladandó tételek egyedi minősítése lehet a jó üzlet biztosítéka. Csupán a versenytársak malmára hajtjuk a vizet, amikor megsemmisítjük a kukoricásainkat, különösen akkor, amikor azokat az aszály is pusztítja.

Az aszályos évek gyakoribb előfordulása lehet a klímaváltozás egyik következménye. Ha nem sikerül a felmelegedés folyamatát lassítani, akkor Magyarország egyes területeinek sivatagosodása nagyobb valószínűséggel bekövetkezhet. Egy ilyen folyamat már napjainkban is súlyos kihívás, de hosszú távon tudatos felkészülést követel. Nyilván az öntözőrendszerek kiépítése, az öntözési lehetőségek szélesítése kiemelt fontosságú. Erről sok szó esik, mégsem jut elég víz a földekre. A földművelési technológiák tökéletesítése jelentősen javíthatja a talajok vízháztartását. Nem valószínű, hogy a bivalyokkal végzett szántás a megoldás, mint ahogy hallhatunk ilyen tanácsot.

Maguktól a növényektől is sokban függ, hogy csapadékszegény években mekkora a termés. A röghöz kötött növények igen finoman szabályozott, sokféle védekezési képességgel rendelkeznek, hogy alkalmazkodni tudjanak a vízhiányhoz, és hatékonyan hasznosítsák a rendelkezésükre álló vizet. Ezek a tulajdonságok a gének irányításával alakulnak ki, ezért optimális génösszetétel kialakításával javítható a szárazságtűrés és biztosítható a kisebb termésveszteség. A nemesítőnek többféle lehetősége van a kívánt génkombináció kialakítására. A kultúrnövények vadon élő rokonaiban vagy egyes régi tájfajtákban sokféle ellenállósági gén található, melyek kis hatékonysággal ugyan, de keresztezéssel átépíthetők a készülő fajtákba. Keresztezéskor azonban a gének véletlenszerűen keverednek, így nemcsak a kívánt gén kerül át, hanem sok agronómiai szempontból kedvezőtlen bélyeg is, ami lassíthatja a nemesítést. Ezen a ponton segíthet a géntechnológia, amikor először azonosítja, majd izolálja a rezisztenciáért felelős gént, és csak azt építi be a nemesítési anyagokba.

Mivel a szárazságtűrés változatos molekuláris mechanizmuson keresztül alakul ki, a háttérben működő gének száma is nagy. Ez teszi lehetővé a génművesek számára, hogy a rezisztenciagének vadászatában és vizsgálatában igen különböző stratégiákat próbáljanak ki. Tekintettel az aszály okozta károk nagyságára, szem előtt tartva, hogy a klímaváltozás miatt csak a problémák súlyosbodása várható, világszerte mind a nemesítő cégek, mind az állami kutatóhelyek kiemelt témaként foglalkoznak a vízhasznosítást javító génekkel. Egy friss összefoglaló tanulmány szerint csupán 2009 és 2011 között 37 olyan GMO növényről számoltak be, amelyek kísérleti körülmények között szárazságtűrést mutattak. További 13 esetben a beépített gén kedvező hatását szántóföldön is igazolni lehetett. Érhető, hogy a nagy nemzetközi nemesítő cégek az aszálytűrő, illetve jobb vízhasznosítású GMO kukoricák különböző változatait már előállították, amelyek termőképességét az amerikai farmerek az idei aszályban értékelték. Az európai termesztés előkészítésére az EU-engedélyezés is folyamatban van. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy az EU-ban is zöld utat kapnak majd ezek a szárazságtűrő hibridek. Napjaink híre, hogy idén a hazai növénytermesztés aszály okozta vesztesége 200 milliárd forintra becsülhető. Miután egyre gyakrabban tapasztalhatjuk a károk súlyát, nagyon nehéz megérteni, miért kell hibás ideológiák mentén hozott törvényekkel előre megakadályozni a magyar gazdákat az új módszerekkel nemesített növények kipróbálásában. A nemzetközi példák tanúsága szerint a GMO növények az egyik fontos megoldást jelenthetik abban, hogy csökkenthessük a természeti szélsőségekkel szembeni kiszolgáltatottságunkat.

Miután a jog minden szintjén bebetonoztuk magunkat egy GMO-mentes álomképbe, továbbá minden eszközt válogatás nélkül igénybe veszünk azért, hogy a géntechnológiát a lehető legnegatívabb színben tüntessük fel az emberek előtt, nagy kihívás lesz számunkra, hogy miként szabaduljunk ebből a csapdából és adjunk szabad választási lehetőséget a gazdáknak az egyes agrotechnológiák használatában.

A szerző az MTA rendes tagja