Az Emmi nem aggódik című cikkükre reagálnék, vitatva, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyetlen paragrafusa sem sért alkotmányos jogokat. Márpedig az Emmi ezt állítja. Ha az élethez való jog nem alkotmányos, akkor valószínű igazuk van. Érintettség okán több tényre hívnám fel a körültekintő és humánus törvényalkotók, valamint a parlamenti szavazógép figyelmét. Az új törvény megszületése előtt, nagyrészt a jelenleg is felülvizsgálatot végző orvosok, bizottságok döntöttek a III. rokkantsági kategóriába sorolt embertársaink egészségügyi állapotáról. Az ő teherbírásuk gyakran 20, 30, vagy 40 évnyi munkaviszony után, sok esetben a munka(hely) káros következményeként csökkent, betegségük okán munkapiaci lehetőségeik erősen korlátozódtak. A munkában eltöltött idő és a munkabér alapján állapították meg a rokkantsági nyugdíjuk mértékét. A törvény lehetőséget biztosított arra, hogy a rokkantsági nyugdíj mellett, bizonyos összeghatárig, vagy munkaidőkorláttal, aki még munkavégzésre képes volt, nyugdíját kiegészíthesse, a társadalom hasznos tagjának érezhesse magát, így a rokkantsági nyugdíj hátterével, emberhez méltó életvitelt vezethetett.

A jelenlegi „humánus” törvény alapján, a korábban a III. rokkantsági kategóriába besorolt betegek felülvizsgálatát végző orvosok, hivatalnokok csodát tesznek. Az általuk egyszer már egészségkárosodottnak nyilvánított betegeket gyógyultnak minősítik, kilökik őket a munkaerőpiacra a rehabilitáció jelszavával, hogy vegyék fel a versenyt a fiatal életerős munkavállalókkal.

Mindehhez 30-40 ezer forintnyi támogatást biztosít az állam, döntse el a beteg, gyógyszerre, étkezésre, vagy közüzemre díjra költi ezt a hatalmas alamizsnát. Közben ebből az összegből köteles finanszírozni a teljes árú vonat-, buszjegyét, ha a megyeszékhelyekre redukálodott rehabilitációs központokat felkeresi, a kötelező együttműködés jegyében.

Ha a megváltozott munkaképességű valami csoda folytán munkát találna, betegség mellett általában csak részmunka idő jöhet számításba. A rehabilitációs támogatás folyósítását viszont azonnal felfüggesztik.

Azok az orvosok, akik a változatlan vagy romló státusú betegeket, akikről egyszer már kimondták, hogy csökkent a munkaképességük most újra a munkarőpiacra küldenének, szoktak tükörbe nézni?

Kíváncsi lennék, hogy a körültekintő, emberközpontú törvény következtében hányan lettek már öngyilkosok, illetve rosszabbodott a sok stressztől az egészségi állapotuk?

Szabó Máté ombudsmannak hálásak lehetünk, ha már az orvostársadalom és az értelmiség szótlanul tűri ezt az aljasságot, tisztelet a kivételnek.