A helyzet viszont az, hogy a törvény szerint csak kijelölt helyen hódolhatnak a szenvedélyüknek. És itt, ahol ezt űzik, a Budai Tájvédelmi Körzetben nincs ilyen kijelölt pálya. A libegő alatt és keresztbe-kasul a lejtő egyes helyein letarolt, erodált sávok, e nem gyógyuló sebek jelzik, hogy milyen sokan vannak, és mennyire szeretnek downhillezni. Tudom: miért nincs pálya, hát nem építenek, mit lehet tenni, hova menjenek. Azt lehet tenni, hogy akkor itt nem rongálják a kirándulóhelyeket, nem csapódnak ötvennel kutyás és túrabiciklis elé a Tündérhegyi úton. Ha ezt a sportágat választják, akkor kezdeményezniük kellene egy ilyen létesítményt, és legalább részben megfizetni az árát, és nyilván azoknak, akik ezt az infrastruktúrát használnák. Addig pedig törvénysértő természetrombolás, amit csinálnak. Hobbijukat nem is nagyon tudják eltitkolni, mert feltűnővé teszik őket egyebek között a széles nyilvánosság előtt zajló, folyamatos cirkuszaik a fogaskerekűn. Mégsem történik semmi. Senki sem lép fel ellenük.

„Őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy csak az Ördög-ormon 44 védett növényfaj próbál életben maradni. Amikor az villan át az agyadon, hogy a következő jobbos előtt át kéne ugrani a vízmosás másik oldalára még az előtt a rázós, köves rész előtt, akkor nem jut eszedbe, hogy ez a rész tavaly még nem is volt köves. Amikor észreveszed, hogy nagyon poros az a balos kanyar, nem lesz jó dönteni, inkább lassabban mész rá, és pedálból húzod be a seggét a kanyarba, nem tűnik fel, hogy a pálya melletti fák és bokrok nagy része teljesen kiszáradt.”

A Bikemag.hu 2009-es interjúját vezeti fel így a szerző, a Pilisi Parkerdő szóvivője szerint pedig fegyveres őrök járják párosával a hegyeket, tájékoztatnak és figyelmeztetnek, mert a helyzet egyre súlyosabb.

„...a jelenség (ti. a downhill) átterjedt a János-hegyről a Hárs-hegy térségére is, és mindkét területen súlyos természetvédelmi, erdőgazdálkodási és turisztikai problémát okoz. Idén nyáron érkezett el az a pillanat, amikor a megfelelő anyagi források igénybevételével kint lehetünk nagyobb létszámban a területen, az adott nyomvonalakat, pályákat korlátokkal, sorompókkal zárhatjuk el, és a természetvédelmi hatósággal közösen járőrözéseket is tudunk szervezni. Ezek egyelőre szigorúan figyelmeztető, tájékoztató jellegű akciók.”

Itt tartottunk 2009-ben.

A helyzet ma, 2012-ben az, hogy a több tucat downhilles nemcsak a hegyoldalt tarolja le, ahol éri, hanem nagyon is harsányan tiltakoznak és méltatlankodnak, hogy őket nem szeretik. Én a fogason találkozom velük. A fiúk ugyanis egész nap föl-le mennek, mintha a fogas sífelvonó volna. Ezért mi, akik a hegyen lakunk, és óvodába menet, bevásárlásból, munkából hazajövet használjuk a fogast, nem férünk föl. Mert csak nyolc biciklit lehet egyszerre szállítani, és a fogas húszpercenként jár.

Ők is, mi is a kapacitásbővítésért harcolunk, tehát hogy ne csak nyolc biciklit lehessen fölvinni, és azt már tudjuk, hogy hiába a sok beadvány, nem olyan egyszerű, sufniban elintézhető fejlesztés ez, szabványok vannak, műszaki ellenőrzés, jogszabályok és pénzhiány.

A helyzet továbbá az, hogy nemrég az egyik srác begördült a peronra, én voltam a hazamenő, én vártam tizenhét percet, ők meg egyszer csak, pár perccel indulás előtt megjelentek heten. És az a fiú egyszer csak belerúgott az ellenőrnőbe.

Az derült ki, hogy azon borult ki így szegény, hogy volt neki jegye, igaz, használt, de a másik kolléga a múltkor azt elfogadta, ez a nő meg nem. Így aztán mit tehetett mást, üvöltözött vele, sértegette és megrúgta. Ezeknek a fiúknak minimum félmilliós szerkezeteik vannak, és ezenfelül sisak, kesztyű, térdvédő. Mint arra a Biciklisek a fogason Facebook-csoportban felhívta a figyelmet az egyik tag, ő azért dönti az enyémre a gépét, hiába szállnék le előbb, hogy ne az övé karcolódjon (fatönkök között és köveken ugratnak, sárban is!), azért ne én döntsem az övére, mert neki a fél teleszkópja került annyiba, mint az én egész bringám, hiszen az enyém úgyis hazajárós vacak – tisztelettel értesítem a sajtó útján a kerékpáros-közvéleményt, hogy nekem meg egyedi készítésű bambuszvázam van, belepirulnátok az árába, de ha harmincezres hipermarketes lenne, akkor meg épp azért ne tegyétek tönkre.

A cimborája azt bizonygatta, hogy ők egy óra alatt megjárják körbe, tehát a jegy érvényes másodszor is. Ettől nem lett jó kedvem, ezek szerint mások egyáltalán nem jutnak fel. Attól a ténytől is eltekintett, hogy egyedül a metróban van olyan, hogy hatvan percig használható a belépéskor kezelt jegy – itt a fogason és mindenhol, mint az rá is van írva, a jegy vonaljegy.

Fiúk! Egyrészt kérni szeretném, ha már ennyit jöttök, ha tiétek a fogas, és ekkora sarat hagytok, szálljatok be a költségekbe. Figyelmetekbe ajánlom a havibérletet, diákbérlet is van, és van ötszáz forintos kerékpármatrica is, a lányom szívesen beragasztja, épp ezredrésze egy közepes downhilles bringa árának, nem rossz bolt.

Másodszor is kérlek benneteket, legyetek belátással, egyetek addig egy pizzát, engedjétek előre, ha valamelyik bringás siet haza, esetleg gyerekekkel.

Harmadszor is, ne kelljen tucatnyi utasnak hallgatnia az elképesztő verbális erőszakot, a káromkodást, hőbörgést, és ne lökdössétek és ne is üssétek, rúgjátok meg az ellenőrt, a tényállás egyébként a büntetőjogban szerepel, a 230-as paragrafust lapozzátok fel, a neve: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, büntetési tétele akár három év szabadságvesztés.

Felhívom továbbá a fent említett illetékes hatóságok figyelmét, hogy van bőven feladat, valaki járjon már arra, és kérdezze meg a fiúkat, hogy miért nem mennek a kijelölt pályákra.

Rumbold Éva, Budapest