Az Alkotmánybíróság döntéseit meg kell valósítania a törvényhozónak, mert ez a jogállamiság legfontosabb kritériumainak egyike – mondta tegnap a közrádióban Paczolay Péter, a testület elnöke. 

Az elöljáró annak kapcsán nyilatkozott, hogy a grémium alaptörvény-ellenesnek találta a bírák nyugdíjazásának új szabályait, ám Orbán Viktor miniszterelnök-országújjászervező leszögezte: a rendszer marad. Márpedig ha a kormányfő eldöntötte, hogy a szisztéma nem változik, akkor Nelson Mandela és Pókember kettősének éppen annyi esélye van az intervencióra, mint Paczolaynak és egész intézményének: zéró.

Ráadásul a hétfőn nyilvánosságra hozott döntéshez különvéleményt csatolók névsora már árulkodott: a Fidesz-korszak által munkába küldött tagok az elvárásoknak megfelelően határoztak. (A helyzet komolyságára való tekintettel nem részletezzük Balsai István szövegét. Az anyag egyes részeinek nívóját simán megüti egy jogászalbérlet lakóinak a házibuli másnapján, a takarításért cserébe összeütött dolgozatának színvonala.)

Ennek ellenére a testület, ha csak az elnök szavazatával is, alkotmányellenesnek nyilvánította az egyébként értelmezhetetlen jogszabályt. Ez nem ingatta meg Orbánt, nincs visszaút. Ez pedig – Gary Lineker futballcsatár konklúzióját parafrazálva – azt jelenti: az alkotmánybíráskodást tizenöten játsszák, s a végén mindig Orbán Viktor nyer. Ez egyúttal a jogállam vereségét jelenti. Az AB elleni siker ugyanis nem az IMF, a nemzetközi kolonialista baloldal vagy a Slovan Bratislava elleni diadal, hanem a jog uralma elleni győzelem. Ebben a párharcban a kormányfő stabilan csúcsformában lép pályára, minek nyomán a jogtudósoknak lassan felelniük kell arra a kérdésre: meddig érdemes asszisztálniuk a műsorhoz?

Hiába a munkájuk, ha úgyis kicselezik döntéseiket, akkor létezésük semmi egyebet nem szolgál, mint az ellensúly látszatának megőrzését. A politikai hatalom szemében nincs jelentősége véleményüknek, csupán szerepüknek: díszletnek kellenek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. És aki a jogállamra esküdött, annak nem feltétlenül kell erkélynek lennie a Rómeó és Júliában.

Pedig Orbán Viktor erre a feladatra tartja az AB-t: díszletnek. Nála nem kell Alkotmánybíróságnak lenni, elég annak látszani. Az is nyilvánvaló: még mindig sokan vannak a testületben, akik nem alkotmánybírónak akarnak látszani, hanem azok akarnak lenni.

Volt idő, volt ciklus, amikor a regnáló miniszterelnök is azt gondolta, ez így helyes. Szép karriert befutott idézete szerint: „Az Alkotmánybíróság döntései kötelezőek. Nincs kibúvó, nincs kiskapu, ez a magyar demokrácia vastörvénye”.

Orbán ismét bizonyítja: ami a magyar demokrácia vastörvénye, az nem lehet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezérelve.