Meggyes aknái

Akárcsak az apadó Balatonból sorra előbukkanó világháborús bombák, a Meggyes-éra elmúltával Esztergomban is úgy kerülnek elő az otthagyott éles aknák. A Fidesz egykori helyi erős embere az örökkévalóságnak szánta az általa épített és irányított rendszert, ám a kiskirály 2010-es váratlan trónfosztása óta rendre felfeslik a „félbehagyott nagy mű” szövete. Most éppen hét egykori gimnáziumi tanár nyert pert egy három évvel ezelőtti ügy miatt. Nem Meggyes Tamás ellen – az expolgármester neve fel sem bukkant a periratokban. Ám azt csak kevesen hihetik, hogy nem volt köze a történtekhez. 

Jólesik bárkinek, ha hozzájut néhány millió forinthoz, ám akkor már kevésbé boldog, ha a küldemény rovatba azt írják: kártérítés. Nem ugrottak ki a bőrükből örömükben azok az esztergomi pedagógusok sem, akiknek minap jogerősen összesen 70 millió forintos végkielégítést és kártérítést ítélt meg a Tatabányai Törvényszék. Rendkívüli felmondással rúgták ki őket még 2009-ben az esztergomi Szent István Gimnáziumból. Akkor csak sejteni lehetett, ma már tény: jogellenesen. A terhükre rótt fegyelmi vétségekről kiderült, hogy koholmányok voltak.

Nem azért kellett távozniuk a patinás középiskolából, amit az elbocsátás indokaként jelölt meg a munkáltatójuk, a valódi elbocsátási ok egyetlen iraton sem szerepelt. Olyasmit tettek, amit manapság kevesen mernének utánuk csinálni: kiálltak az elveik mellett, márpedig ilyen rubrikát nem találni a felmondólevélen. Egyetlen októl vezérelve szálltak szembe az akkor még mindenható Meggyes polgármester által a nyakukba ültetett iskolaigazgatóval: a főnökükkel ellentétben nem hatalmi, hanem pedagógiai eszközökkel próbáltak megoldani egy iskolán belül kialakult éles konfliktust. Márpedig, aki 2010 előtt Esztergomban összeakasztotta a bajszát Meggyes Tamás emberével, az mintha magát a „nagy embert” hívta volna ki pisztolypárbajra. (Amelyre fakarddal kellett kiállnia.)

A hét elbocsátott tanárnak hét különböző sors jutott osztályrészül. Volt, aki hamar megtalálta a helyét, többen intézményvezetők lettek más településeken, ám akadt, aki számára véget ért a tanári pálya vagy még ma is munkanélküli. A kirúgott pedagógusok a munkaügyi perben nem kérték, hogy helyezzék vissza őket az állásukba. Nem is lett volna hová visszatérniük. Akiket 2009-ben nem rúgtak ki, az eltelt időben jórészt maguktól távoztak. A több mint 300 éves Szent István Gimnáziumot azóta összevonták egy másik középiskolával, beleolvasztottak egy általános iskolát, majd az egész intézményt átkeresztelték.

A város most abban bízik, hogy a tanároknak megítélt 70 millió forintot már nem az esztergomi önkormányzatnak kell kifizetnie, mivel a jogutód iskola januártól állami fenntartásban működik. Így ez a Meggyes-akna valószínűleg nem az esztergomiak kezében, hanem a miénkben robban fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.