A „mi” politikusaink

Adrian Nastase (külügyminiszter, majd miniszterelnök) a rendszerváltozás utáni román politika egyik legjelentősebb alakja. Julija Timosenkóról – ukrán változatban – ugyanez mondható el. Egyikük börtönben van, másikuk oda készül. 

Állítható, hogy mind a Nastase-ügyben, mind Timosenkó éhségsztrájkkal fűszerezett hányattatásában a politikai riválisok (Basescu, illetve Janukovics elnökök) személyes bosszúja is benne van. Ami egyszersmind gyorsfénykép annak az igazságszolgáltatásnak a működéséről, amelyet közvetve vagy közvetlenül mindketten ellenőriznek.

A hatóságok Timosenkóval is, Nastaséval is megalázó módon bántak el. Utóbbinak például nem engedték meg, hogy otthonában nyugodtan megírja hagyatéknak szánt leveleit, és önnön maga vonuljon be a börtönbe; érte jöttek, hogy a kirendelt kamerák kereszttüzében, bilincsbe verve szállítsák el, hadd érezze magát duplán megalázva. Nastase esetében van egy bizarr politikai mellékszál is: Romániában ugyanis pár hete az ő mindig is „koncepciós pert” kiáltó szociáldemokrata pártja van hatalmon, ám az igazságszolgáltatás valamennyi láncszemét Basescu elnök tartja a kezében, azaz Victor Ponta és kormánya még Nastase megalázása ellen se tudott tenni semmit.

Egyébként se Nastase, se Timosenko nem angyal. Ez az írás nem kívánja vitatni az ellenük felhozott vádak legalább egy részének jogszerűségét, már csak azért sem, mert a szerző még ifjabb korában okos emberektől azt hallotta, hogy ha valakit ki akarnak csinálni, akkor két dolgot, a hivatali visszaélést s főként a hűtlen kezelést mindig elő lehet húzni, s a nyomozó hatóság meg az ügyészség egészen bizonyosan talál „valamit”. De most javasolnék egy kis mértani ujjgyakorlatot. Helyezzük el a körzőnk végét Szlovénián, s rajzoljunk egy félkört Horvátországon, Magyarországon, Románián át Ukrajnáig. Feltűnő, hogy ezekben a hajdani szocialista országokban vagy tagköztársaságokban kivétel nélkül gyanúsítás vagy vád alatt állnak, illetve már el is ítéltettek volt – ismétlem: volt – miniszterelnökök. Szlovéniában Janez Jansa egy finn fegyvervásárlás miatt lett vádlott; Horvátországban Ivo Sanader jó néhány korrupciós vád miatt kénytelen felelni; Magyarországon Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel gyanúsítják; Romániában, illetve Ukrajnában Nastase és Timosenko jogerősen el van ítélve.

Az elemzőt némi borzadállyal tölti el a gondolat, hogy az A változat szerint a demokratikus többpártrendszer és a piacgazdaság „éppen ilyen” politikusokat tudott kitermelni, ahelyett hogy valamiféle erkölcsi felmagasztosulást szült volna; illetve a B változat, hogy a politikai ellenfelekkel való leszámolás módja a politikai síkról átterelődik a jogira, ahol is az erősebb fél akarata érvényesül. Mindkét változat tragikus. De van bennük rendszer.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.