Európa: ellentmondásaink tudomásulvétele

Világhírű értelmiségiek petíciót bocsátottak ki,melynek lényege, hogy az Európai Unió által megtestesített Európa-gondolat kiüresedett, bürokratikussá és formálissá vált, s a minden negyedik 25 év alattit sújtó munkanélküliséggel fémjelzett európai válság következtében kétséges az unió jövője.

Bár a petíció szerint többek között „a nemzetállamok egymásra torlódó csődjei” fenyegetnek, a politikai valóság ezzel szemben az, hogy a gazdasági nehézségek ellenére a nemzet, úgy tűnik, még mindig az egyik legvonzóbb, leginkább átélhető identitáselem Európában és azon kívül is. Éppenséggel a jóléti állam, a nyílt, multikulturális társadalom koncepciója van válságban Európában az erőforrások kimerülése, az elöregedés, a milliós lélekszámú iszlám enklávék kialakulása, a fundamentalizmus és a terror veszélyének növekedése következtében. Mindez a gazdasági krízissel egybefonódva a biztonság, a stabilitás vágyát és az ezt garantáló nemzetállam illúzióját hozta vissza.

A válság a félelem következtében helyenként idegenellenességben és szélsőjobboldali előretörésben manifesztálódik, ám aránytévesztés azt gondolni, hogy a nemzet csupán a szélsőjobboldaliaknak fontos. A nemzet mint az azonosságtudat forrása, mint orientációs pont – különösen a „létező szocializmus” bukása után – ereje teljében maradt a porondon. A transznacionális Európa-gondolat vonzerejének válsága a gazdasági krízissel, a jóléti állam programjának megingásával függ össze, és ez kihat Európa mint identitáselem stabilitására is.

Az „elitek és technokraták Európája” helyett a civilek Európáját szeretnék látni a petíció kibocsátói, akik szerint „a cél demokratizálni a nemzeti demokráciákat Európa újjáépítésének érdekében e jelmondat összetartó erejével: ne azt kérdezd, mit tehet érted Európa, hanem azt, hogy te mit tehetsz Európáért – »Európát alkotva«”!

„Az önkéntesség éve Európában – mindenkinek mozgalomcélja” – folytatja a petíció –, „a nemzetállamok, az etnikumok és a vallások szűkös kereteit áttörő gyakorlati cselekvések támogatása, nem pedig az, hogy az európai kudarcok intézményesített fügefalevele legyen. Ez az elképzelés a kreativitásnak akar teret nyitni. Egyáltalán nem arra való, hogy kész megoldásokat kínáljon a munkanélküli fiataloknak. Sokkal inkább az európai civil társadalom önérvényesítésének az eszköze, része annak az alkotó folyamatnak, amely alulról kiépítheti azt az új, proaktív struktúrát, melyben újrateremthetjük Európa politikai kreativitását és legitimációját. A politikai szabadság nem maradhat fenn a félelem légkörében” –fogalmaznak jogos aggodalmukban a felhívás kibocsátói, mert ha az Európa-gondolat nem vonzza a szavazókat az elkövetkező évtizedben, a bomlasztó törekvések beláthatatlan láncreakciót idézhetnek elő.

Az önkéntesség mozgalma fontossá válhat. Kérdés azonban, hogy a határok légiesítésében hívő értelmiségieken túl a meglévő bürokratikus európai struktúrákra, a hitelválságra és más európai gondokra tud-e hatni bármilyen módon a kezdeményezés, mely Európa vállalatait is megszólítja.

Európa eszme, gazdasági érdek: kőkemény valóság. Kérdés: valóban át tud-e alakulni az Európai Unió, képes-e kezelni a nemzeti gazdaságok eltérő érdekeinek harmonizációját, képesek-e az itteni szereplők új piacokat találni, s olyan áron termelni, mely versenyképes az ázsiai vagy más termelőkkel, miközben az európai jóléti rendszer vívmányai megmaradnak?

Az új Európa sikeréhez el kellene fogadni azt is, hogy az emberek többsége számára a nemzet/etnosz nem múló identitásközösség, s a kollektívum nyújtotta vélt biztonságra és könnyebben átélhető, közvetlenebb azonosságtudatra is vágynak, mint a tágas európai szellemé. Az individuum szabadságának evidenciája mellett a többes – nemzeti, európai és univerzális emberi – identitás tudomásulvétele lehetne a cél.

A nagy francia forradalom után pontosan két évszázaddal összedőlt kommunista diktatúrák nyomán következő harmadik világkorszakban (tradicionális közösségi, valamint modern individualista és kollektivista eszmék után), annak felismerése előtt állunk, hogy a közösségi gondolkodás és a tradíciótisztelet, másrészt az individuum szabadsága és a modernizáció bár örökös konfliktusban állnak, de kizárólagos társadalmi értéktételezésük naivitás. Téved, aki vagy-vagy viszonyban képzeli el ezeket; aki társadalomszervező elvként csak az egyiket, vagy csak a másikat képes elgondolni.

A kollektív és individuális identitások, a modernitás és a tradíció egyensúlyának megteremtése volna kívánatos, amelyben kulcsszerepe nem elsősorban az unió föderális intézményeinek és jelszavainak, hanem az európai oktatásnak és a rájuk hatást gyakorolni közvetlenül képes európai kormányoknak van. A kelet-európai jobboldali mozgalmaknak el kellene fogadniuk a vészkorszak európai identitásban betöltött központi szerepét, a nyugat- európai baloldalnak pedig a sztálinizmus okozta kelet-európai szenvedéstapasztalatot. A XX. századi kamaszos vagy-vagyok után a XXI. századi is-isek felnőtt világát kellene megteremteni. Felismerni a mindenkori másik igazságait, tudomásul venni és arcvesztés nélkül beépíteni kinek-kinek a saját világnézetébe, vagy létét legalábbis nem legyőzendőnek és nem időlegesnek tételezni. Amihez a demokrácia játékszabályai, a permanens politikai kiszorítósdi korántsem kínál könnyű lehetőséget.

Európa: ellentmondásaink tudomásulvétele. Ellentmondásainké, melyeket, meglehet, kinek-kinek először a saját személyében kellene felismernie és elismernie ahhoz, hogy társadalmi szintű jelenlétüket tudomásul vegye és kezelni tudja. Kizárólagos, tiszta ideológiákkal választást lehet talán nyerni, de kezelni az Európát vagy az egyes államokat fenyegető kihívásokat nem lehet.

Európát nem egyszerű gazdasági, politikai válság fenyegeti. Európának a tömegdemokráciák demagógián alapuló működésmódjával kell megküzdenie.

A szerző a Szombat főszerkesztője

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.