Téboly

Fratanolo János 2004. május 1-jén zakója hajtókáján kis ötágú vörös csillaggal ment el a pécsi szakszervezeti rendezvényre. Sőt nyilatkozott a helyi televíziónak, így a tiltott jelkép immár a szélesebb nyilvánosság idegeit borzolta, annyira, hogy feljelentették. A bíróság hosszasan mérlegelve a tett súlyát, 2007-ben megrovásban részesítette a Magyarországi Munkáspárt 2006 volt elnökét.

Fratanolo nyughatatlan lélek, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, az pedig – nem értve semmit a magyar és az egyetemes történelemből – volt bátor elmarasztalni az ítéletet, mondván, Magyarország megsértette Fratanolo szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Nyughatatlan a magyar állam is. Sőt példát kíván mutatni Európának, ezúttal jogi kordonbontásból, kivált hogy vesztesként 4000 euró kártérítést és 2400 euró perköltséget is kell fizetnie. Talpra hát, magyar! Coki az európai jognak! Az igazságügyi miniszter legott határozati javaslatban terjesztette a Ház elé, hogy a kormány kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett.

És ekkor finálé. Módosító indítvánnyal színre lép Wittner Mária és Stágel Bence kormánypárti képviselő: az állam helyett fizessen – az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések értelmében „a hajdani állampárt felelősségében osztozó” – Magyar Szocialista Párt. Ennyi erővel mostantól azt a bírságot is leverhetjük a szocialistákon, amit akkor kapunk, ha áthajtunk a piroson (stílszerűen: vörösön).

Miért? Csak, mert még a világon vannak. Az MSZP-nek van miért felelnie, de a regnáló hatalom képviselőinek tébolya nem tartozik ezek közé. Legföljebb annyiban, hogy lehetővé tették ránk szabadulásukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.