Révész Sándor: Fene a gesztusukat!
Egy politikai gesztusnak annyi az értéke, amekkora politikai árat – veszteséget, nehézséget, konfliktust – vállal vele az, aki megteszi. A Schweitzer József főrabbinak tett gesztusok ára nulla.
Nem csoda, hogy a kormánytól a kormánypártokon, a kormánypolitikusokon és a kormányegyházakon keresztül a kormányállamfőig mindenki ennyire buzgólkodik. A köztiszteletben álló, tudós aggastyánt egy ismeretlen senki inzultálta, hála a Mindenhatónak, csak szóban.
Az esettel kapcsolatban nincs teendő, az eltűnt névtelen nem fáj senkinek. Ilyenkor teszik az ingyen gesztusokat azok, akiknek a rasszizmus elleni fellépés egyébként semmilyen árat nem ér meg.
Rendes esetben az ilyen könnyű gesztus bónusz. Azoknak, akik tisztességesen megharcolják harcaikat az embertelenséggel. Az említett kormánytényezők nem tartoznak közéjük.
Csak két friss hír az elmúlt 24 órából. 1. Debrecenben brutálisan összevertek egy cigány fiatalt, mert amikor a rendész közölte vele, hogy cigányt nem engednek be a diszkóba, megkérdezte: miért. 2. 13 év kellett hozzá, hogy a bíróság végérvényesen kimondja, hogy a tiszavasvári iskolában jogellenesen különítették el a roma tanulókat. Tiszavasváriban a jogvédők szerint azóta is, tizenhárom éve külön ballagtatják a roma és nem roma tanulókat. Botrányból bevett szokássá vált az apartheid.
A debreceni fiatalembert ünnepélyesen felkeresni, a rasszista Home diszkó ellen bojkottot hirdetni, a tiszavasvári apartheid ellen fellépni –például ezek lennének azok a gesztusok, melyek hitelesítenék a főrabbival való szolidaritást. Figyeljen csak a kedves olvasó, ki fogja itt hitelesíteni magát. Meg tudjuk jósolni.
A kormánytábor küldte be az Alkotmánybíróságba Pokol Béla jogtudort, aki éppenséggel legalizálni óhajtja azt a származási alapú kirekesztést, amibe a debreceni ifjúnak beletört az orra. A kormánytábor sajtója állt ki a tiszavasvári apartheid mellett is, s ott mocskolják sűrűn és szenvedélyesen azt a civil szervezetet – a hozzá hasonlókkal együtt –, mely a pert végigvitte.
Egy sérelem annál súlyosabb, annál fenyegetőbb, minél nagyobb hatalom áll mögötte. Egy kósza antiszemita járókelő nem képvisel semmilyen hatalmat. De Schweitzer főrabbit komoly hatalmak részéről is érték már sérelmek. Az első Orbán-kormány a zsidóüldözések minden áldozatával együtt alázta meg őt, amikor csakis cinikus gúnynak tekinthető, névleges összeggel óhajtotta letudni a kárpótlást.
A főrabbi önérzetesen vissza is küldte nekik 1999-ben a megalázó alamizsnát. Schweitzer a Magyar Örökség díjat sem vette át tavaly, amikor a bírálóbizottság letiltotta a díjhoz járó laudációt, mely emlékeztette volna a hatalmat a rasszizmus erősödésével kapcsolatos felelősségére. A most tülekedők közül ki állt mellé 1999-ben és tavaly?!
A főrabbi ifjúkorát meghatározták Horthy és Teleki zsidótörvényei. Horthy katonái mellé hívták be munkaszolgálatosnak, és akkor bujdosott állami gyilkosai elől, amikor Nyirő József lelkendezett, hogy Európa népei végre közös akarattal megszabadulnak a zsidóktól.
Mi egy magányos gyalogantiszemita odaköpött mondata mindahhoz képest, amit a fent nevezett urak tettek azért, hogy az éltes főrabbi se rabbi, se éltes ne legyen?! Amíg ezek a jámbor képű tülekedők ott állnak, ahol a nevezett urakat magasztalják, kultuszukat építik, szobraikat szorgalmazzák, zsidóellenességüket hazugságnak hazudják vagy mellékes körülménynek tekintik, addig a tülekedésüket bízvást tekinthetjük egyszerű képmutatásnak.
