Révész Sándor: Kádár a topon
Nincs jó válasz, mert nincs jó helyzet. Nem az az izgalmas kérdés, hogy miért szeretik ennyien Kádár Jánost, hanem az, hogy miért szeretik ennyien a diktatúrát. Kádár népszerűsége diktatúrájának bukása óta egyre csak nőtt, s amikor 2010-re már odáig nőtt, hogy a felnőtt népesség kétharmada a Kádár-korszakot tartotta aranykornak (l. Élet és Irodalom, május 18.), akkor ez a népesség kétharmados teljhatalmat biztosított Orbán Viktornak, hogy visszahozza az aranykort. Igaz, ehhez nem kellett a Kádár-kedvelő kétharmad egésze, de azért az összefüggés nyilvánvaló.
Horthyt csak a kormánytáborban és a jobbszélen szeretik, Kádárt mindenhol. Nagyon sok szájból hallottam az elmúlt években, hogy „én mindig baloldali voltam!”. Ez az esetek jelentős részében, ha nem ismindig, annak a fedőszövege, hogy „úgy utálom Orbán Viktort, ahogy Kádár Jánost szerettem”.
Hány olvasó biztatott már engem is azzal, hogy ő már harminc (negyven, ötven, hatvan...) éve a Népszabadság híve és előfizetője, s most is drukkol nekünk, hogy harcoljunk bátran ezekkel a „szarháziakkal”, mert soha nem volt még olyan diktatúra, mint amilyet ezek csinálnak! A tankokkal és akasztófákkal stabilizált egypárti diktatúra támogatása lenne tehát a vértelen törvénykezési puccsal épülő féldiktatúra elleni harc hiteles előzménye...
Hányan nem értik azt a „hülye birkanyájat”, mely „ezeket” beszavazta a kétharmadba és jelentős részben még most is mellettük béget, miközben oly simán és fájdalommentesen megértik önmagukkal együtt mindazokat, akik a „normális” és csendes többségben elmerülve, a szabadság rendszerellenes barátait megvetve, le- és hülyének nézve békésen építették, igazolták és prolongálták a magától értetődő jogfosztottság kádári világát, melyben egy csepp legális nyomdafesték nem juthatott olyan ellenzéki lapnak, amilyen a Népszabadság most?
Az orbánista kádáristák és az antiorbánista kádáristák, a kádárista orbánisták és az antikádárista orbánisták sosem fogják fel-, de legalábbis elismerni, mennyire hasonlítanak egymásra. A közvéleménykutatók azonban szépen kimutatják, hogy az Orbán-féle „populista antikommunizmus” és a prokádárista beállítottság ugyanazokból az elemekből áll: antikapitalizmus, antiliberalizmus, Nyugat-ellenesség, etatizmus, az emberi jogok, a demokratikus jogrend „pragmatikus” kezelése. Ami azt jelenti, hogy pártoljuk, amikor érdekünkben áll, s letojjuk, mikor utunkba áll.
