Tudomásul kell viszont venni, hogy az „orbánizmusnak” még mindig van – és nem is kicsi – támogatottsága, ezt a különböző közvélemény-kutatások, az időközi választások eredményei is jelzik. Ha mostanában előre hozott országgyűlési választásokra kerülne sor, azt valószínűleg, ha egyszerű többséggel is, de a Fidesz–KDNP nyerné.

Figyelembe véve az összes körülményt, továbbá az új választási törvényt (egyfordulós!) az „orbánság” leváltására egyetlen reális lehetőség látszik. A demokratikus pártoknak és minden ilyen irányú szerveződésnek egy választási körzetben a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben csak egy jelöltet szabad állítani. Egy-egy egyéni választókörzetben valamelyik ellenzéki szerveződés jelöltje önmagában is nyerhet ugyan – erre a mai erőviszonyok szerint elsősorban az MSZP jelöltjeinél van esély –, de csak kivételesen. Az „orbánizmussal” szembeni már meglévő ellenszenv két év alatt felerősödhet, ez pedig módosíthatja a választási esélyeket és az alkalmazandó módszereket, de lényegesen aligha.

Minden Orbán-ellenes demokratikus szerveződés döntéshozójának meg kell barátkoznia az említett jelölési módszerrel. Ez nem könnyű, hiszen olyan embereknek kell közös platformra kerülniük, akik korábban feljelentgették (lásd: Schiffer – Gyurcsány) vagy sokszorosan kiátkozták egymást.

A politikában minden és annak ellenkezője is lehetséges. A korábban egymással gyökeresen ellentétes politikai nézeteket vallók alkalomszerű szövetségére számos példát találunk. Talán a legismertebb eset: az élesen kommunistaellenes Churchill Hitler legyőzése érdekében képes volt szövetséget kötni Sztálinnal. Figyelemre méltó, ahogy Kuncze Gábor az ATV egyik műsorában kifejtette, hogy visszatérése esetén csak úgy hajlandó elindulni a választásokon, ha választókerületében az egyetlen ellenzéki jelölt lesz.

Az ellenzéki jelöltállítás említett módjában való egyetértés után a következő nehéz és nagy kompromisszumkészséget igénylő lépés lenne a képviselőjelöltek személyében való megegyezés, és az egyetértés abban, hogy melyik szervezet hány jelöltet adjon, az melyik körzetben induljon, és a közös lista hanyadik helyén szerepeljen. A választási szövetségben résztvevő erőknek el kell fogadniuk, hogy a politikában nincsenek állandó barátok és állandó ellenfelek, hanem állandó érdekek vannak. Ilyen szemlélet nélkül nincs megegyezés. Mellesleg nem ártott volna, ha az új köztársasági elnök jelölése ügyében az említett erők közös jelölttel szerepelnek. Nem így történt. A Jobbikkal természetesen e szövetségben nem számolunk.

Nagyon fontos meggyőzni a választópolgárokat, hogy az adott körzetbeli ellenzéki jelölt, aki esetleg korábban nem az ő politikai nézeteit képviselte, alkalmas a közös érdekek kifejezésére. Nem lesz könnyű például egy LMP-s aktivistának szocialista jelölt érdekében mozgósítania, de meg kellene tennie.

A választási kampány során feltétlenül szólni kell az együttműködők közös programjáról. Ezt kidolgozni és ebben megegyezni sem lesz könnyű feladat, de ezt megkerülni nem lehet. Ebben célszerűnek látszik a leendő kormányt illetően nem pártpolitikusokban, hanem szakemberekben gondolkodni, és ezt kommunikálni. A választók jó részének ugyanis elegük van a pártokból. Ők a Bajnai-kormány idején tapasztalatokat szerezhettek egy más jellegű kormány tevékenységéről. Erről az egészen hithű fideszesek kivételével nem volt és most sincs rossz vélemény.

Sorsunkat önmagunk formáljuk, alakítjuk. Javíthatjuk vagy tovább ronthatjuk. Nagyon ideje lenne a hibákat mindig másokban látó keresgélés helyett a sorsunkat javító útra lépni. Most az „autópályán” mi az egyik sávban egy irányban egyedül haladunk, és sok kocsi jön velünk szembe. A volánnál Orbán Viktor ül. Irányt kell váltani, ehhez le kell cserélni a csőlátásos gépkocsivezetőt, különben karambolozni fogunk.

A szerző a Munkáspárt 2006 tagja