Tavaly nyáron megjelentek a vagyonőrök. Ha megfordítja a nyakába akasztott laminált táblát, már ellenőr. A nyolc az nyolc. Miért nyolc? Nem tudjuk. Vitáznak, magyaráznak, elállják az utat. Egyszer egy renitens kilencedik nem hagyta magát: munkába megy, kész. Erre a forgalmi iroda elindította a másik vágányról a másik szerelvényt. Rohant át a biciklivel, aki bírt, de addigra az ott várakozók már felszálltak. Mindennapos a lökdösődés, szóváltás.

Erre adtak nekik utasítást. A forgalmi irodából őket is ellenőrzik. A nyolc az nyolc.

A nyolcból hét downhilles. A nyolcadik én magam volnék. De nem tudok lenni, amióta megy ez a tavasz, nem férek föl.

Mindenki maga döntse el, miért megy a hegyre. Nem szeretem a kifarolt, tönkretett hegyoldalt, és zavar, ha hangosak és trágárak, de minden bicikli egyenlő. Mégis, irritál, hogy ők felvonóznak álló délután, föl fogassal, le downhill. Én meg ne tudjak hazamenni vacsorát főzni?!…

A minap is az álmos gyerekkel jövök az oviból. Az induló szerelvénynél kilencedik vagyok. Húsz perc múlva indul a másik. Arra felszállok ötödiknek. Megtelik hamar.

Kint, a padon halálnyugodtan ül egy biciklis. Jön a sofőr, erre betolja. És még ketten, gyorsan. Tizenegy biciklis van már fent. A két őr csak néz, mintha legjobb rendjén menne dolga.

Odamegyek: ez most mi? Magyarázzák el nekem, mi a szabály.

Mi rendesek vagyunk. Az úr, meg az a másik is, helyi lakos, ismerjük.

Jól értem, önöknek az a dolguk, hogy szigorúan csak nyolcat engedjenek föl, de a helyiekkel kivételt tesznek?

Igen, őket ismerjük.

Engem miért nem engedtek fel az előzőre?

Mi rendesek vagyunk.

Ne haragudjon, mi értelme az ön munkájának?

Megbeszéltük a forgalmistákkal: aki a hegyen lakik, az jöhet.

De akkor én, aki mindennap jövök, miért várok húsz-negyven perceket? És tolom fel a Diós-árkon a gyerekkel, mert nem lehet kivárni.

Magát is ismerjük. Mi fölengedjük. És mi értelme amúgy ennek? Miért nyolc?

Egy hölgynek egyszer olajos lett a ruhája. Panaszlevelet írt. Kézzel írta, arra hamarabb válaszolnak. Azóta vagyunk itt, úgy vezényeltek át a kisföldalattiról. Itt azért jobb a levegő.

Tehát egy hölgynek a nem tudjuk, hányadik biciklitől olajos lett a ruhája. És a biciklisek azóta itt torlódnak és anyáznak, mert a hölgy elérte, hogy csak nyolc lehessen? Hét bicikli nem olajos, kilenc igen? Maguk meg a jegyet sem nézik!

Itt mi most leszállunk, Dénes. Viszontlátásra. (Csak az Orgonásig vagy az Erdei iskoláig mennek, mert oda csak a legelszántabbak tekernek fel.) Kafka. Örkény. Ionesco!

Nézem a downhilles fiúkat. Ti miért nem csináltok forradalmat? Ha én ennyien lennék, én forradalmat csinálnék!

Á, fel lehet jutni. Ezek is rendesek.

Ti fiatalok vagytok, titeket nem zavar ez a kisebb hadsereg? Azért vannak itt, hogy nyolc-e a nyolc, mert a néni ruhája olajos lett, de ha rendes, fölmehetsz, és akkor nem gond az olajos ruha.

Á, úgyse lenne semmi.

Ez Kádár-kori reflex. Ti nem is éltetek akkor, nem ér.

Mi csak tizenhat évesek vagyunk, mit csináljunk?

Majd hetvenhat évesen fogod megváltoztatni a világot, mi? Tömeges e-mail. Meghackelni a honlapjukat. Végigtagelni a nyolcbiciklis ragaszokat. Virágos női szoknya erre az ajtóra, áthúzva. Tüntetés. Flash mob. Facebook! Forradalom!

Aki szemét, az rám szól azért is, ha a biciklimatrica csak oda van rakva (ötszázért egy hónapig szállíthatja a biciklit a tulajdonosa az erre alkalmas járműveken, egyébként csak vonaljeggyel).

Én írtam nekik e-mailt, mondja az egyik. Nem válaszoltak.

Nem kézzel írtad. És nem lett olajos a ruhád.

Másnap fölszállok harmadiknak, tizennyolc perc múlva indul, elvonulok, belemélyedek a könyvembe. Négy ellenőr üldögél az üléseken. Egy tucat downhilles gördül a peronra, nyomják be a bringákat. Az ellenőrök csak néznek. Odamegyek: én leszállok a Svábhegynél. Kellene a biciklim... Hát felnőtt ember vagy, kezdi az egyik bringás (mindenki más magáz, csókolomoz). Hát megvárod, amíg bepakolják. Vagy két megállót visszagurulsz. Ez a legegyszerűbb. De most logikusan gondolkodva.

Komolyan gondolod, hogy a kedvedért majd továbbmegyek? Vagy addig várok kint, amíg beerőltetitek a húsz biciklit? És akkor lemaradok?

Hát megbeszéled az ellenőrökkel, hogy már itt voltál. Mindenki végigmegy, ez alap.

Ó, már megint az az alap, meg a logikus, ami nekik kényelmes.

Szerintem az a logikus, hogy ha később jössz, akkor megkérdezed, ki meddig megy. Különösen, ha ennyien vagytok.

Na, tegnap meg azért arénáztál, hogy csak nyolcat lehet.

Nem, nem. Hanem hogy ha nyolc, akkor miért nem tartják be. Nyolc bicikli közül még ki tudja szabadítani, aki előbb száll le, ez a szabály egyetlen értelme.

Facebook-csoportot indítottam, talán megtaláljuk a megoldást.