E kijelentését alá is támasztotta azzal, hogy „a mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni, elfoglal például egy pártot (...), vagy miniszterelnökké választják, így egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom”.

Ez kétségkívül szellemes megközelítés, ami biztos elégedett kuncogásra késztette a kormányfőt aznap este otthonában, amint tokajit kortyolgatott, lám, megint milyen jól megmondta az átok kommancsoknak, csakhogy volna itt néhány probléma az okfejtéssel, még akkor is, ha távol áll tőlünk a kötözködés szándéka, hiszen együttműködünk.

Mégis, Orbán Viktor nem azt tagadta, hogy képviseli a Közgép (tehát Simicska) érdekeit, hanem azt, hogy nevezett oligarcha volna, hiszen, úgymond, nem törekszik politikai befolyásra. Ehhez hozzátehetnénk: már hogy a fenébe ne törekedne rá, mint ahogyan nyilván arra törekszik Demján Sándor és a vállalkozói szektor is, hogy csak egy példát említsünk, hiszen az ő érdekükért folytat aktív társadalompolitikát Orbán Viktor és kormánya, amelynek a lényege az volna, a szegény gyereke ostoba legyen, és menjen munkásnak az üzemeikbe, lehetőleg minél olcsóbban.

Hohó, mondhatja erre a kormányfő, de ez más, hiszen ők nemzeti nagytőkések, nem oligarchák, ami nagyon is rendben lévő érvelés, ha az ember szeret riszálni a nemzeti nagytőkének, ami biztos izgalmasabb, mint ha az oligarchák felé tenné, de azért mégiscsak az van, hogy akkor a magyar nagytőkésnek nem is kell politikai hatalmat szereznie, hiszen a politika önként kínálja föl magát neki, ami bizonyára minőségi különbség, mert mozdulni sem kell, egyenesen az ölébe hull – mármint a kormányfő. Ebből pedig az is következhet, hogy talán Arisztotelész oligarchameghatározása majdhogynem olyan örökérvényű, amilyen Orbán Viktoré lesz, bár kétségkívül nem annyira szellemes (megmondtam: együttműködünk), hiszen ő azt állítja, az oligarchia azon kevesek uralma, akik nem kiválóságuk, hanem vagyonuk alapján kerültek a vezető rétegbe. Nem, nem azt mondjuk, hogy ez Demján, esetleg Csányi Sándor vagy mások esetében helytálló megállapítás volna, de azért illő szerénységgel kérdeznénk, hogy mi van azokkal az állítólagos oligarchákkal, akik a politika segédletével emelkedtek nemzeti nagytőkési magaslatokba például Felcsút környékén?

Ajaj, fondorlatos csavarok ezek, hagyjuk is, mert túl messzire merészkednénk: még a végén ránk sütnék, hogy szerintünk mégiscsak egy kézben van a milliárd és a politikai hatalom, pedig áh, dehogy, már hogy is lenne.