Az ügy előzménye, hogy az előző ciklusbeli Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több bűncselekmény gyanúja miatt titkos nyomozást folytatott, amellyel összefüggésben az UD Zrt.-hez köthető személyek neve is felmerült. A cég székhelyén házkutatást tartottak, és informatikai eszközöket foglaltak le. A lehallgatott beszélgetések arról árulkodtak a nyomozóknak, hogy két volt fideszes titkosszolgálati miniszter is szoros kapcsolatot tartott a vállalkozás vezetővel.

Ez még nem indokolta, hogy a titkosszolgálat 2008 őszén feljelentést tegyen, de az annál inkább, hogy egyes emberek állítólag kísérletet tettek a kormányzati informatikai rendszer feltörésére, kémszoftverek telepítésére, személyes adatok jogosulatlan megszerzésére. Sőt arra is, hogy kiderítsék: milyen telefonszámokat hallgat le a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Szóval bizalmas információk iránt kutakodtak.

Utóbb azonban az ügyészség megállapította, hogy az UD Zrt. és vezetői se ezzel, se más bűncselekménnyel nem hozhatók összefüggésbe. A vállalkozásnak papírja van erről, így érthető, hogy az állam és az NBH ellen személyiségi jogi pert indított, kártérítést követelt.

Az UD Zrt. jogerősen tehát becsületes vállalkozás. Ez jogilag akkor is igaz, ha a lehallgatott telefonbeszélgetéseken az UD Zrt. vezetőinek szájából hangzottak el olyan kijelentések, amelyek esetleg bűncselekmény vagy törvénysértés elkövetésére, illetve tisztességtelen üzleti gyakorlat folytatására utalhattak. A nyomozás szerint azonban ilyesmire nincs bizonyíték.

A cégnek ezért elégtételt kell kapnia, hiszen a megfigyelési botrány olyan rossz hírét keltette, ami miatt vezetői szerint nagyjából csődbe jutott.

Ostobaságokat beszélni ma azonban jogkövetkezmények nélkül szabad. Mindenkinek jogában áll hülyének lenni – idézhetnénk egy klasszikussá vált, Fideszhez közeli mondást. Mégis felvetődik: ha nincsenek a kiszivárogtatott lehallgatási jegyzőkönyvek, mivel járathatták volna le ezt a vállalkozást?

Ha a céget – ugyancsak hangfelvételek alapján – nem lehetett volna gyanúba keverni a Dávid Ibolya elleni puccskísérletekkel összefüggésben, miről cikkezett volna annak idején a sajtó? Akkor a bíróságnak sem kellene felmentő ítéletet hoznia, s nem mondhatta volna ki nemrég, még mindig ennél a történetnél maradva – igaz, egyelőre első fokon –, hogy a volt titokminiszter és az egykori MDF-elnök nem követett el bűncselekményt, amikor fideszes és fórumos politikusok nevét hozta kapcsolatba jogsértőnek tűnő cselekményekkel.

Egyfelől tehát az UD Zrt. jogilag tisztességes cég, így a felmentésekkel zárult nyomozások miatt igényt tarthat elégtételre. Másfelől viszont vezetőitől korántsem független –egyikük ma a katonai titkosszolgálat második embere –, hogy a vállalkozást rossz színben tüntették fel. Ebben a helyzetben jog és erkölcs ütközik egymással.

A peren kívüli egyezség azt mutatja, hogy az előbbi javára billent a mérleg nyelve. De ha már így van, nem kellett volna inkább a bíróságra bízni a kártérítési döntést is?