Megyesi Gusztáv: Bátor tudós
Tudni kell, hogy a lapnak ez idő tájt nem szerzője sem Kertész Ákos, sem Kertész Imre, s tudomásunk szerint Konrád György és bandája sem utasítja a munkatársakat Magyarországról szóló rágalmazó cikkek közlésére, tehát amit a Nature szerkesztősége írt, azt a saját kútfejéből írta.
A Becsületes munka című cikkükben azt írják, hogy Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora kiváló férfiú, aki azzal, hogy visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címét, szembement a fennálló magyar rendszerrel, s ezzel „csodálatra méltó bátorságot” mutatott. A szerkesztőség ezután köszönetet mondott „a plágiumvadászoknak is azért, hogy felfedték a becstelenséget azok között, akik kormányoznak, és hogy megvédték a doktori fokozat becsületét”.
Amikor ilyet olvas magyar ember, meg van győződve róla, hogy még éjfél előtt minimum harminc magyar rendkívüli és meghatalmazott nagykövet ragad tollat, hogy ellenolvasói levelekkel árassza el a Nature szerkesztőségét, ráirányítva a figyelmet, hogy a lap voltaképpen már az alapítása óta (1869) magyarellenes kommunista érdekcsoportok szócsöve, és még az olyan neves szerzőknek is, mint Isaac Newton vagy Charles Darwin, valójában Gyurcsány Ferenc fogta a ceruzáját.
Vigyázat, itt most nem csupán arról van szó, hogy egy brit tudományos lap nyikhaj, senkiházi, tollforgató terroristáknak mond köszönetet (bár ez sem kevés), hanem hogy egy tudós embert bátor férfinak nevez, amiért a huszonegyedik század elején egy európai országban azt merte tenni, amit lelkiismeretes tudós minden rendesen működő demokráciában magától értetődőn megtesz; csak éppen Magyarország nem ilyen ország.
Ennél jobban megsérteni regnáló kormányt nem nagyon lehet. Mélységes is a csönd az írás körül. Igaz, meglehetősen nehéz cikk. Először is nem hemzseg a csaló, a hazug, az áruló, a nyikhaj, a senkiházi jelzőktől, nem említ militáris hangon terroristákat, csupán kalapot emel valaki előtt, aki a körülmények ellenére is meg merte őrizni a tartását. Nem állítja az ellenkezőjét annak, mint amit korábban mondott, holott a magyarországi kommunikáció épp erre épül: a kormány hívei vezéri intésre IMF-ellenségből nagyjából másfél perc alatt IMF-baráttá képesek változni, gázvezetéknél fordítva.
A Nature-cikkel egy időben az Eurovíziós Dalfesztivál honlapján német riporterek és zenei szakértők szórakoztak a magyar viszonyokon, azon nevetgélve, hogy Mr. Orbán tán még a versenydal kiválasztásába is beleszólt, hiszen miért épp ebbe ne szólt volna bele. Jó, ez irónia volt, ami tudvalevőleg minimális szövegértést és némi absztrahációs készséget feltételez. Így a honi jobboldal nem is érti az iróniát, és az is felfoghatatlan számára, hogy a külföldi elmarasztaló véleményeket nem kell Budapestről tollba mondani.
Amiről ugyanis írnak, s most már nevetgélnek, az országból árad, ezt fújja a szél felőlünk a világ négy sarka felé; Tulassay professzor még akár az Év Embere is lehet.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
