Ne keressünk új vezért!

Mindenhonnan azt hallom, hogy az ellenzék egyik fő problémája, hogy nem talál magának hiteles vezető személyiséget, leendő miniszterelnök-jelöltet. Ha új párt alakul, vagy akár csak szóba kerül a megalakulása, akkor is az a fő kérdés, hogy ki „fémjelzi” majd, ki lesz a vezéralakja.

A politika, a politológia és a sajtó tapasztalt, vén rókái mind kioktatnak: ha nincs emblematikus vezető, akkor nincs esély. De a vén rókák tévedhetnek, meg az is lehet, hogy hazabeszélnek, hiszen sokszor ők is olyan kakasok a saját szemétdombjukon, mint amilyeneket a politika élvonalában szeretnek látni. Pedig eleve nem jó ötlet minden képességet egyetlen személyben keresni. A miniszterelnökség például nagyon különleges képességeket igényel, amelyekkel nem mindenki rendelkezik, aki amúgy kiváló szónok vagy debattőr.

Valóban az új kakasok felbukkanását várják az emberek? Valóban erre van szüksége az országnak? Nem lehet, hogy már elég volt a magukat illegető, a pökhendien kioktató hatalmasságokból, sőt az elnézően mosolygó nagypapákból is? Rendben, lehet, hogy szükség van ilyen személyiségekre, mert mélyen bennünk van, hogy szeretünk nagyszabású, tekintélyes, szépen beszélő embereket hallgatni és felnézni rájuk. De nem biztos, hogy egyben őket akarjuk megbízni a sorsunk irányításával is, felhatalmazva őket arra, hogy uralkodjanak felettünk.

Tekintélyigényünket kielégíthetnék olyan elkötelezett szónokok is, akik amúgy írók, művészek, filozófusok vagy akár egyetemisták, hétköznapi emberek, akik támogatnak egy számunkra kedves mozgalmat, de nincsen semmiféle sarzsijuk. És lehet, hogy a gyakorlati irányítást szívesebben bíznánk arctalan szakértőkre vagy még inkább olyan közösségekre, amelyek saját érdek nélkül megvitatják, kialkudják, hogy mit is kellene csinálni. Véleményem szerint nem a vezetők személyét, hanem a pártokon belüli és általában a politikai döntéshozási mechanizmusokat kell megváltoztatni, és új, kollektív döntéshozáson alapuló alternatívákat keresni, úgy, ahogy azzal a szervezetek világában már sokfelé próbálkoznak. Ez az, amire írásom végén javaslatot teszek majd.

Az ellenzéki mozgalmaknak sem az a legnagyobb problémájuk szerintem, hogy nem tudnak új kiskakasokat felmutatni. Nem hiszem el azt a közhelyet, hogy a hitelesség az új, még tiszta, ezért a tisztaság ígéretét hordozó vezéregyéniségeken múlik. Nem is ezt kérjük számon az új szerveződéseken, hanem azt a kollektív szellemet, amit mindannyian hirdetnek. Például megfigyeltem, a sajtóban ezek képviselőinek egyre gyakrabban tesznek fel kérdéseket arról, hogy a különböző állásfoglalásaikról és lépéseikről ki dönt. Ki döntötte el, hogy Árok Kornélnak mennie kell, hogy ki lép fel a Milla-rendezvényeken, hogy mit csinál legközelebb a Critical Mass? És általában kiderül, hogy a civil mozgalmak olyan lazán vannak szervezve, hogy a szabályos demokratikus döntéshozási folyamat nem is nagyon elképzelhető bennük. És erre néhány ilyen szervezet még büszke is. Azt vettem észre, hogy a demokratikus változást hirdető és szorgalmazó szervezetek hitelessége egyre többek szemében azon is múlik, hogy mennyire tekinthetők „alulról építkezőnek”, „demokratikusnak”, bármit jelentsen is ez. A pártellenesség is erre vezethető vissza: a pártokról az a benyomás alakult ki az emberekben, hogy politikai érdekképviselet helyett, a közös döntésekben való részvétel (vagyis alkudozás) helyett öncélúan, a saját nómenklatúrájuk és hátterük fennmaradásán, boldogulásán és gazdagodásán dolgoznak. Ennek látható jele, hogy azok, akiknek az érdekeit képviselniük kellene, nem érzik, hogy megkérdeznék őket arról, hogy pontosan hogyan is képviseljék ezeket. Vagyis nem a vezetők személyével, hanem a döntéshozás mechanizmusával van baj.

Az a gyanúm, hogy igazán hiteles demokratikus szervezet csak az lehet ma Magyarországon, amelyik maga is átláthatóan és demokratikusan működik, nem pedig önkényes, vezérelvű, autoriter módon. De sajnos nincsenek jó ötletek arra, hogy hogyan is kellene ezt megvalósítani. A minták csupa rossz példát szolgáltatnak. Ezért meggyőződésem, hogy nem új vezért, hanem új döntéshozási mechanizmusokat kell keresni. Jól tudjuk, hogy a többségi alapú döntéshozás, bár formailag eleget tesz a demokrácia követelményének (hiszen nem önkényes és nem diktatórikus), nagyon kellemetlen következményekkel jár, hiszen a mindenkori és minden értelemben vett kisebbségek mindig rosszul járnak vele. Ez a nagyon modernnek és szabadnak hangzó bázisdemokráciára is igaz.

Sokan szkeptikusak az új típusú döntési mechanizmusokkal kapcsolatban. Azt ismételgetik, hogy az élő hagyományokkal szemben egészen újat nem lehet meghonosítani. Csakhogy a világ változóban van, és ezt egy sor szakmában tapasztalhatjuk. Például ma már a tanár nem fölérendeltje a tanítványainak, hanem inkább az önálló és kollektív munkájuk és értékelésük megszervezője. A hierarchikus viszonyok a cégek működésében is lazulnak, a tulajdonostól független döntéshozó csoportokat hoznak létre, és így tovább. Azt gondolom, az emberiség kulturális fejlődése lassanként fel fogja számolni az emberek alá- és fölérendeltségi viszonyait. Ennek pedig már igenis vannak létező hagyományai: a világon mindenütt kísérleteznek a szervezetek, cégek, iskolák irányításában kollektívabb módszerekkel. Például kisebb szervezetek esetén kipróbálták a teljes konszenzuson alapuló döntéshozást, és nagyobbaknál is ennek különböző változatait. A konszenzust feltételező döntéshozás ellen csak a nehézkessége, lassúsága szól. Ennek megoldására van egy javaslatom.

Úgy döntöttem, hogy útjára indítok egy új szerveződést, hálózatot, amely ezen a javaslaton alapul. Új típusú, igazán kollektív döntési eljárást fog használni, és egyben ennek széles körű elterjesztését fogja szorgalmazni. A célja az lesz, hogy (a hagyományos európai és amerikai demokratikus értékrend, az egyetemes emberi jogok érvényesítése mellett) biztosítsa a mindenkinek legelfogadhatóbb kompromisszumok kidolgozását. A módszer a következő elveken alapul:

1. Egyetlen személy vagy csoport sem kerülhet tartósan döntéshozó pozícióba.

2. Minden döntésben részt vesznek a kérdés szakértői, érdekeltjei, érintettjei (az ellenérdekeltek) és kívülállók is.

3. A döntésben részt vevőknek teljes egyetértésre, konszenzusra kell jutniuk.

4. Minden javaslat és döntés nyilvános.

5. A döntések megtámadhatók, a megtámadott döntés a jelen elvek szerint újratárgyalandó.

Ezek az elvek például úgy valósíthatók meg (és próbaképpen így fog működni a létrehozott szervezet is), hogy minden egyes eldöntendő kérdésnél véletlenszerűmintavétellel választjuk ki a döntésben résztvevőket. Ehhez csak az szükséges, hogy a szervezet tagjairól folyamatosan frissített nyilvántartást vezetünk, amiből kiderül, hogy milyen kérdések szakértői, és melyekben érdekeltek vagy ellenérdekeltek. Az informatika mai fejlettségével igen egyszerű a döntéshozó ad hoc tanács létrehozása minden egyes kérdés felvetődésekor. (Bármely tag benyújthat kérdést.)

A hálózat a jelenleg uralkodó általános félelem miatt titkos ellenállási mozgalomként fog működni: a tagok listája nem nyilvános. Persze mindenki vállalhatja a saját tagságát, és nyilatkozhat is a nyilvánosság előtt, de mások tagságáról nem beszélhet. A titkos ellenállási mozgalom természetesen részt vehet a jelenlegi személyközpontú politikában is, de csak olyan módon, ahogy a fenti elvek szerint erről döntés születik. Tehát indulhat választásokon, indíthat jelölteket, de a jelöltek megválasztásuk esetén is csak a szervezet döntései szerint cselekedhetnek. Persze a haza javára és mindenki megelégedésére.

A szerző nyelvész

-
MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.