Aczél Endre: Mindszenty nem lesz 'boldog'
A Legfőbb Ügyészség minap meghozott bizarr határozatára, amellyel „jogilag, erkölcsileg és politikailag” rehabilitálta a néhai Mindszenty József bíboros-prímást, a törvénytelenül elítélt főpap egyházának semmi szüksége nem volt. 1990-ben a magyar parlament és a magyar bíróság egyszer már semmisnek nyilvánított minden vádat és ítéletet, melyet az 1948-as koncepciós perben az akkori ügyészség és bíróság (fel)hozott.
Mindenesetre a jogkörileg amúgy is kérdéses határozat, amelyet megelőzött Erdő Péternek, a magyar római katolikus egyház fejének erre irányuló kérése, a sokadik szóáradatot indította el Mindszenty politikai alakjának felmagasztosításáért. Május 5-én például szentmisét és országos könyörgő imádságot tartanak boldoggá avatásáért az esztergomi bazilikában. Talán az ügyészségi határozat kikérésével épp ezt, a ki tudja mióta késlekedő boldoggá avatást kívánta „serkenteni” a magyar püspöki kar.
Ám arra nézve, hogy miért nem „boldog” még a hajdanán törvénytelenül elítélt Mindszenty, általános a hallgatás és az amnézia. Pedig tudjuk miért: az ügynek van egy gyógyíthatatlan Achilles-sarka, amelyről az ihletett állapotban levő MTI-től a vatikáni L’Osservatore Romanóig mindenki elfeledkezni látszik. Nem említik meg, hogy miközben a pápa minden vacakolás nélkül boldoggá avatott két magyart – Batthyány-Strattmann Lászlót és Meszlényi Zoltánt (2003, 2009), jelentőségben egyikük se mérhető Mindszentyhez –, a prímás ügye csak nem akar nyugvópontra jutni.
„Folyamatban van” – immár csaknem húsz éve. És pedig azért, mert Mindszenty József a pápaság szemében megbocsáthatatlan bűnt követett el: az engedetlenség vétkébe esett. VI. Pál pápa, aki mindenáron ki akart egyezni a kádárista magyar állammal, s olyan főpásztort kívánt látni a magyar r. k. egyház élén, aki helyben igazgatja a nyáját, két és fél éven át hiába kérlelte a bécsi emigrációban élő Mindszentyt, hogy mondjon le esztergomi érseki (prímási) címéről.
A vaskemény főpap a pápai kérésnek sem tett eleget. VI. Pál megunta: 1974 februárjában megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érsek székét, azaz egyszerűen kiakolbólította Mindszentyt. A hajdani prímás ezt soha nem bocsátotta meg neki, írásban is kifejezést adott csalódottságának.
Ha Mindszentyt boldoggá avatnák, engedetlensége akár posztumusz például szolgálna, márpedig a Vatikán sok bocsánatos bűnt ismer, de ezért az egyért nem ad feloldozást, mert az r. k. világegyház a katonaságnál is erőteljesebb hierarchikus rendben működik.
Visszatérvén a „politikai” rehabilitációhoz: minden korábbi érdeme dacára Mindszenty súlyos anakronizmussá vált a felszabadulás utáni magyar politikában. Legitimista lévén gyűlölte a köztársaságot, annak minden intézményét; kormányzó híján feudális kiváltságokkal („az ország első zászlósura”) remélt ékeskedni az általa még mindig jogfolytonosnak tekintett Magyar Királyságban.
Mivel a legnagyobb korabeli keresztény párt, a Demokrata Néppárt republikánus, ráadásul a baloldali pártokkal és a szovjetekkel való kiegyezés híve volt, egyfolytában uszított annak vezetője, az újságírónak, gondolkodónak, jellemnek egyaránt kiváló Barankovics István ellen; a hívőket arra biztatta, hogy ne szavazzanak pártjára.
A mai Mindszenty-hívek erre is a feledés sűrűn szövött fátylát borítják, láthatóan Rákosiék találmányának tartják a „klerikális reakció” fogalmát is, holott a hozzá tapadó politikai gyakorlat élt, él, és élni fog. Itt és most igen jól.
