Április másodikán lépett hatályba az a kormányrendelet, amely tartalmazza az ún. C listát. Ez a kábítószerek mellett a tiltott tudatmódosító szerek egy új kategóriáját hozta létre: az új pszichoaktív anyagokét. Amióta ugyanis 2008-ban összeomlott az ecstasy tabletták piaca, óriási igény jelentkezett az illegális drogok legális helyettesítőszereire. 2009-ben betört a BZP, majd betiltása után elterjedt a mefedron („kati”), ennek betiltása után az MDPV és a metilon, majd ezek betiltása után a pentilon – maguk a területen dolgozó szakemberek is csak kapkodják a fejüket az újabbnál újabb vegyületnevek kapcsán, amelyeknek a pontos hatásait tudományos kísérletek hiányában csak találgatni lehet. Az egyes szerek listára vétele nem volt képes megállítani az áradatot, sőt csak még nagyobb innovációra késztette a szürkepiac szereplőit, akik mindig két lépéssel a jogalkotók előtt járnak. A drogpiac évek óta felbolydult méhkashoz hasonlít. Lecsillapítására szánták ezt a bizonyos C listát, amelynek nagy újdonsága, hogy egyrészt felgyorsítja a listára vételi eljárást, másrészt nem csupán egyes szereket, hanem egész szercsoportokat tilalmaz. A büntető törvénykönyv idei kiegészítése folytán pedig az erre a listára kerülő új pszichoaktív anyagok terjesztése, előállítása, országba való behozatala is bűntett, s mint ilyen, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Még alig száradt meg a festék a rendeletet kihirdető Magyar Közlönyön, a kormány máris győztest hirdetett a drogellenes háborúban: „csökkent a dizájnerdrogok forgalma”, jelentette ki Réthelyi miniszter úr a királyi tévében rendőrségi forrásokra hivatkozva. Sőt a miniszter bízik abban, hogy a „súlyos rendelkezések” hatására csökken a tudatmódosító szerek fogyasztása, így emberéleteket menthetnek meg. Vajon valóban ilyen rózsás a helyzet? Valóban nyerésre áll az állam a partidrogokkal szemben?

Nos, a drogellenes háborúban már nagyon sok állam nagyon sokszor hirdette magát győztesnek, de eddig minden győzelem tiszavirág-életűnek bizonyult. Egyes államok a magyarnál jóval drasztikusabb eszközökkel próbálkoztak, mégis kudarcot vallottak. A thaiföldi kormány például 2004-ben több ezer dílert és fogyasztót végeztetett ki sikátorokban, statáriálisan, tarkólövéssel, hogy az utcai szlengben „ya bá”-nak (dilibogyó) nevezett, amfetamin típusú drogok forgalmát visszaszorítsa. Néhány hónapig valóban felment a drogok ára, és hiány alakult ki az utcán – azonban a drogpiac hamarosan kompenzált, azóta többen fogyasztják a partidrogokat, mint valaha. Pedig elvileg a tömeggyilkosságnál kevés dolognak van nagyobb elrettentő ereje.

A C lista bevezetése kétségkívül nagy csapást jelent azoknak a forgalmazóknak, akik a dizájnerdrogokat online shopokban árulták. Naivitás azonban azt hinni, hogy tartós hiány alakulna ki partidrogokból, és ezzel csökkenne a drogfogyasztás Magyarországon. Csupán annyi változik, hogy a drogpiac irányítása a szürkegazdaságból átmegy a feketegazdaságba, és átalakul a fogyasztott szerek struktúrája. Amíg kereslet van, lesz kínálat is! A drogpiac átrendeződése mindig növeli a bizonytalanságot, a bizonytalanság pedig a kockázatokat. Amikor Ausztráliában heroinhiány alakult ki, a heroinfogyasztók ezrével tértek át a kockázatosabb amfetamininjektálásra. Aki évekig ecstasyt vagy speedet használt, új kockázatokat vállalt magára azzal, hogy ismeretlen dózisú, hatású dizájnerdrogokkal kísérletezett. Aki immár évek óta online boltokból postai utánvéttel rendelte meg a dizájnerdrogokat, most újabb kockázatokat vállal azzal, hogy a feketepiacon kell hasonló szerek után néznie.

A C lista generikus (tehát szercsoportonkénti) tiltása alkotmányossági aggályokat is felvet. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében ugyanis „a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést.” Vajon a vegyészeti szakképzettség birtokában nem lévő személy tudja-e, hogy melyek azok a „katinon (2-amino-1-fenilpropán-1-on) szerkezeti részt tartalmazó vegyületek”, amelyekben „a propán-1-on szerkezeti egység 3-as helyzetű szénatomja legfeljebb 3 szénatomos alkilcsoportot tartalmaz”? Természetesen bevizsgálás híján eddig sem tudhatta a fogyasztó, hogy pontosan milyen vegyületeket tartalmaz a neki „katiként” vagy éppen „biofűként” eladott drog, de annak legalább minden laikus pontosan utána tudott nézni, hogy melyek az illegális szerek. A generikus szabályozással a normavilágosság és a jogbiztonság elve sérült.

Az ilyen aggályokat persze kézlegyintéssel intézik el azok, akik a cél szentesíti az eszközt elv hívei. Ezek a szerek veszélyesek, tehát be kell őket tiltani, állítják. De vajon valóban elegendő-e a puszta veszélyesség egy szer betiltásához? Vajon valóban a legveszélyesebb szereket tiltjuk-e? Ha a társadalmi és közegészségügyi veszélyeket nézzük, az alkohol a dobogósok közé tartozik, tehát ezen logika szerint minden bizonnyal be kellene tiltani. Magyarország élen jár az alkohollal kapcsolatos megbetegedések terén Európában, olyannyira, hogy minden ötödik ember az alkohollal összefüggő okból hal meg. A tiltólistán szereplő számos szernek, így például a marihuánának nincsen ismert halálos dózisa, és nem köthetők hozzá jelentős megbetegedések még azokban az országokban sem, ahol a fogyasztása évtizedek óta tömegesnek számít. Az alkohollal és a dohányzással kapcsolatban felismertük, hogy nem a tiltás, hanem a szigorúan korlátozott, de legálisan ellenőrzött piac, illetve az egészségvédelem és a tájékoztatás a legmegfelelőbb a fogyasztás visszaszorítására. A veszélyesség tehát önmagában nem indoka a szemellenzős tiltásnak. Sőt ha valamit tanulhattunk az elmúlt évtizedek során, akkor azt, hogy a társadalom drogmentesítésének elképzelése utópia, az erre irányuló erőfeszítések csak további problémákhoz vezetnek. Nagy-Britanniában, ahol a generikus szabályozást már évek óta bevezették, nem egy jogvédő szervezet, hanem a Rendőrkapitányok Egyesülete (ACPO) mondta ki a minap, hogy illúzió azt hinni, hogy a tiltó rendelkezések hatására visszaszorul a dizájnerdrogok piaca. A dizájnerdrogok elterjedése önmagában is a tiltó drogpolitika előre nem látott következményei közé tartozik!

A Réthelyi úr által irányított minisztérium valóban sokat tehet emberéletek megmentéséért: ha a kínálatcsökkentés sziszifuszi küzdelme mellett éppen ennyi figyelmet és pénzt szán a keresleti oldalra is. A kormány jelenleg szinte csak a büntető törvénykönyvet használja üzenőfüzetként a drogfogyasztó fiatalok felé. Az olyan programok, szervezetek, amelyek a megelőzést és az ártalomcsökkentést szolgálják, évek óta egyre kevesebb támogatáshoz juthatnak, az idei év pedig drasztikus érvágást jelentett a számukra. Pedig ez nem háború, hanem közegészségügyi probléma. Illene végre akként kezelni.

A szerző a TASZ drogpolitikai programvezetője