Bébi, ne bánts!

Ha igazi fotelforradalmárként a Facebookon próbálunk tájékozódni az év eleji demonstrációs szezon rendezvényeiről, könnyen eltévedünk a számok között.

A békemenetet még mindig csak 1400-an lájkolják a közösségi oldalon, a szombati Szolidaritás-megmozdulás, az Együtt egy új Köztársaságért! eseménylapján pedig mintegy 3500-an ígérték biztosra és további 600-an fontolgatták a részvételt. A valóságban tízezren lehettek.

-
FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS

Jelentős különbség ugyanakkor, hogy a kormánypárti felvonulókat odaengedték a Parlament lépcsőjéhez, a köztársaságpártiaknak viszont meg kellett állniuk a szokásos lánc- és dézsakordonnál. A jelek szerint az Országgyűlés titkos őrei – valamilyen, előttünk ismeretlen szakmai logika mentén – csak az ellenzéki megmozdulásokat tekintik nemzetbiztonsági kockázatnak (ennek tüntetésmatematikai szempontból az ad jelentőséget, hogy a kordonnal megállított emberfolyam kénytelen az Alkotmány utcába belógni, így a téren készült vágóképeken egy része szükségképpen nem látszik).

Le kell azonban szögeznünk, hogy ezúttal minden előzetes aggodalom fölösleges volt: a most szombati tömeg létszámát, korösszetételét és vérmérsékletét tekintve sem rendelkezett kormánybuktató potenciállal. A jelek szerint az „EU, ne bántsd a magyart” (békemenet) üzenet nagyjából ugyanazt a korosztályt tudja megmozgatni, mint a „kormány, ne bántsd az elesettet” (Szolidaritás): a kormányközeli média- és egyéb cápák kezdeményezése ugyanúgy jobbára az ötvenen túliak körében talált meghallgatásra, mint most a szakszervezetek és a parlamenten kívüli ellenzék hívása.

Bár a békés hangulatú tüntetésen többször is felzendült az „Orbán, takarodj” (a jelenlévők többsége láthatóan azért áldozta a szombat délutánját a demonstrációra, hogy ezt néhányszor teli torokból elkiabálhassa), a szeánsz negatív hőse egyértelműen Hoffmann Rózsa volt.

A közönség reakciója alapján az oktatási államtitkár személye és programja teszi leginkább átélhetővé azt a tényt, hogy a társadalmi szolidaritás – a kormány lépései nyomán – jelenleg felmondás alatt áll. Hoffmann karikatúráját tűzte hólapátra Ungár Klára (egykor Orbán harcostársa és a Fidesz szociális lelkiismerete, ma SZEMA-elnök) is egy örökzöld Haddaway-idézet társaságában. A Baby, don’t hurt me no more (Bébi, ne bánts többet) sort felénk a Diszkópatkányok című film betétdala tette halhatatlanná, de az a generáció, amelyiknek a nálunk 1999-ben mozikba került alkotással üzenni lehetne, ezúttal nem jött el.

A liberális politikus – aki egy munkatársa (követője?) társaságában sétáltatta a kortalan dalszöveget a tömegben –talán éppen a márciusi ifjakat kereste: azokat a forradalmi fiatalokat, akiket errefelé utoljára a Hír TV riportere látott 2006 őszén (de róluk is gyorsan kiderült, hogy inkább a B-közép jobb széléhez tartoztak, mint a polgári progresszióhoz). Pedig az utcát – és talán a következő választást is – az a politikai erő fogja megnyerni, amelyik a huszonéveseknek is tud mondani valami hihetőt. Nem csak azt, hogy „jobban éltek, mint négy év múlva”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.