47 000

Több változatban meghallgattam, hogyan is értelmezik kormányközeli politikusok és hírmagyarázók, mit mondott Matolcsy György arról, meg lehet-e élni 47 000 Ft-ból. Nem azt mondta, hogy 47 000 Ft-ból „jól meg lehet élni”, hanem azt, hogy a Start programban kétszázezer ember a közfoglalkoztatással havi 47 000 Ft-ot fog keresni, ami „a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban a 28 500 Ft-ból rejtélyes módon, de meg tudtak élni”. A különböző méltóságok ezeket a számokat magyarázzák. Az államtitkár szerint például a szocialisták alatt az Út a munkához programban „117 ezer ember volt a programban bent, és 170 ezer ember élt január 1-jétől december 31-ig 28 500 Ft-ból”. A helyzet tehát szerintük ehhez képest inkább javult, mint romlott.

Sose hittem volna, hogy lesz egy relatíve jó szavam az Út a munkához programról. De a félrevezető csúsztatásokat nem kedvelem. Tehát:

1. Az Út a munkához programban a résztvevők cserélődtek, a 117 000 ember sem dolgozott egész éven át, és a 170 000 ember jelentős része is 3-6 hónapra bekerült a programba.

2. Aki teljes idős közmunkás, az 2010-ben bruttó 73 500, nettó 58 000 Ft-ot kapott, 2012-ben pedig bruttó 57 000, nettó 47 000 Ft-ot.

3. Akinek éppen nem jut közmunka, és várakozik rá, az 2009-ben is, 2012-ben is 28 500 Ft-ot kap. (Közben az árak 20 százalékkal nőttek.)

4. Aki kér, de nem kap közmunkát, és megvannak bizonyos családi jogosultsági feltételei, az 2010-ben maximum 60 600 Ft családi segélyt kaphatott. Ennek összege 2012. január 1-je óta 42 000 Ft.

5. 2011-ben több volt részidejű közmunkás a 47 000 forintot sem kapta meg, mint 2010 első felében. 6. Február végén még messze nincs 200 ezer közfoglalkoztatott. 7. Mind a közmunka, mind a segély feltételei nehezedtek.

A javult vagy romlott mérleg megvonásával legalább egy évet még várnék – de egyelőre sokkal több a romlás, mint a javulás. Elgondolkodtató, hogy a politikusok számára a tények már semmit nem jelentenek – szómágia folyik.

A szerző szociológus

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.