Renicka | 2012. február 4. | 07:43:13
Lenne munka Mohácsinak Magyarországon. Elmehetne tanítani integrált iskolába. Pl. Debrecenbe.
Kovács Károly, a Hajdú megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: az azonos épületben működő Nagysándor József Általános Iskolában és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményben csaknem ugyanakkor történt a két eset. Az általános iskolában egy mozgáskorlátozott tanár szólított fel három – 15, 16 és 17 éves – diákot, hogy másszanak le a radiátorról. A fiúk erre közrefogták a férfit, egyikük hátulról belekarolva megemelte, és nem engedték tovább haladni a folyosón. A másik intézményben szintén csütörtök délelőtt a felügyelő tanárnő szólt rá egy 16 éves diákra, hogy ne szórjon napraforgómagot a földre. A fiú ezután arcon ütötte a tanárt, aki könnyű sérülést szenvedett.
kibekkelő | 2012. február 4. | 04:44:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kibekkelő | 2012. február 4. | 04:31:49
Ne komolytalankodjunk. Akinek van esze az legalább annyira utál mindent mint én. Miként P.E. a fentiekben , szeretne az űrben ténferegni.
Biztos, hogy GyF, SzA visszahozza és biztos OV nem is ereszti el.
Mindezek a mi, ami főként az enyémet jelenti, pénzünkből PEnek mindent megígérnek. Lehet a sok sirdogálás után kiderül , hogy PE soha nem is dolgozott.
A véleményem nem változott délután óta: ha az egyedüli és életem felhalmozása, a házam után kb 10 éve fizetek, sőt ezen évtől a kertért is, akkor mit és kit kellene sajnálnom?
Olyan ír valamit , aki biztos 16% Szja alá tartozik, bérlakásban él stb.
GyF beköltözött egy Avaas lakótelepi lakásba.
Ez kifejez mindent Moról és nem is jobbikosnak lenni.
kibekkelő | 2012. február 4. | 04:20:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lombik | 2012. február 4. | 00:32:46
A kormány által hozott rendelet, miszerint a rokkant nem egészségkárosodott, és ezt politikusok állapítják meg??? Ez felháborító, és nem elfogadható!!!
Törvénytelenül vonják el a rokkant nyugdíjat addig, amíg egy orvosi bizottság ki nem mondja a rokkantsági fok megváltozását!!!Ezt politikus, laikus nem mondhatja ki!!!!
Tessék az Alkotmánybírósághoz fordulni, vagy Brüsszelig elmenni!!!Sokan vagytok, akiknek a megélhetésük függ tőle és nem tudtok dolgozni sem!!
A kormány arra számít, hogy rengeteg ember nem elég tájékozott, úgysem mer jogsegélyhez folyamodni!! A rokkant meg úgysem tud elmenni a hivatalokba!!
Mindnyájatokat tud akár egy ügyvédi iroda képviselni, közösen!!!
Járjatok utána!!Segítsétek egymást, aki tud jogorvoslati lehetőséget, az tájékoztassa a többit!!!
marani | 2012. február 3. | 23:28:14
Imea a példa, hogy "nemzeti" kormányzás miként kényszerül a globális trendekhez igazodni.
Nyomorék van 200 millió a világbsn, miért éljen jobban a 200 ezer magyar mint a ....
De a "nemzeti" retika szerint senkit sem hagyunk az út szélén.
medve1942 | 2012. február 3. | 14:47:48
Balango: vajon miért százalékoltak le nagyon sok embert, ha nem is "bárkit"? Szerintem két okból. Az egyik: az orvosnak "megérte". Ez persze büntetőjogi kategória, beszélni róla bizonyíték nélkül rágalom, nem is teszem. De azért volt ilyen. Vagy ha nem konkrét pénzösszeggel, hanem a kölcsönös szívességrendszer bonyolult láncolatával érvényesült a dolog, ami még inkább bizonyíthatatlan. A másik, és ez a fontosabb: az államnak "megérte". A leszázalékolás után kifizetett pénz kevesebb volt, mint egy eleve ráfizetéses vagy az évek során ráfizetéssé vált munkahely szubvencionálása. Így történhetett a dolog. Mondhatni, minden rosszindulat nélkül, nem azért, hogy kitoljanak egy későbbi polgári kormánnyal, hanem, hogy mentesítsék az államkincstárt egy tehertől, és némi segítséget nyújtsanak egy állampolgárnak. Lásd a régi mondást a jó szándékról és a pokolhoz vezető útról.
Balango | 2012. február 3. | 14:09:43
Jelzem, ha az elmúlt évtizedekben nem százalékoltak volna le nyakra-főre bárkit - szó szerint bárkit -, akkor most nem feltétlenül kellene mindenki, így a tényleg rendkívül komoly mértékben sérült vagy beteg emberek ügyét is felülvizsgálni.
mesterj | 2012. február 3. | 12:37:11
Én örülök ennek.
Hogy mondta a fidesz? Minél rosszabb, annál jobb. Hát most rossz. De nagyon. Rossz felvételi előtt lévő 17 évesnek lenni,rossz rokkantnak lenni.
Olyan tömegek fordulnak el a fidesztől amelyek bőven az 5 %-os küszöb alá lökik majd ovi-ékat a következő választásokon. Ha lesz valaki....
megvilágosodás | 2012. február 3. | 12:26:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Loksi | 2012. február 3. | 12:25:56
Volt balos ! Elolvastam a Kisalföld cikkét. Megdöbbentő, hogy mit művelnek ebben az országban. Kíváncsi lennék, hogy mennyi haszna van ezeknek az intézkedéseknek. Mert akitől elveszik a rokkantnyugdíjat, az előbb-utóbb olyan szintre amortizálódik, hogy ismét csak az állami egészségügyi-szociális szféra vendége lesz, de az majd csak később jelentkezik. Az a lényeg, hogy most megmarad 2 Mrd Ft. Hogy ezt a pénzt hetente kiosztják mindenféle csókos ügyvédi irodának, médiafigyelő cégnek, stb.? Kit érdekel? Kétharmad van...
Ennek az egésznek pont annyi értelme van, mint a felsőoktatási keretszámok szűkítésének. Amit esetleg megspórol az állam, azt a Diákhitel II. rendszerben százszorosan kiadja. De ez is kit érdekel? Az a lényeg, hogy ne legyen túl sok humánértelmiségi, mert hátha előbb-utóbb felnő egy másképp gondolkodó generáció.
volt balos | 2012. február 3. | 11:48:20
Loksi! Nálad a pont... Adok egy linket, jól kiegészíti ezt az írást. Érdemes a hozzászóló rokkantak írásait is elolvasni...
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/800_kg_esett_a_labara_megsem_jar_neki_a_rokkantellatas/2261918/
Amit egyszerűen nem tudok felfogni, az az orvosok viselkedése... Képtelen vagyok megérteni, hogy tudják megtenni ezt. Képtelen vagyok megérteni, hogy tudnak tükörbe nézni... Jó, értem én, a haláltáboroknak is voltak orvosai. De az orvostársadalomból nem áll fel egy sem, hogy:"Uraim! Ezt azért már mégsem...!" Valaki elmagyarázná, hogy mi az, amiért megéri "pribékké" válni???
amergin | 2012. február 3. | 11:38:05
Taliga véleményét kíváncsian várom, bár egyre jobban háborog a gyomrom a kormány melletti megalkuvó és embertelen apológiáitól.
Loksi | 2012. február 3. | 10:59:01
Sajnos a szakértői bizottságoknak ki van adva, hogy aki csak vonszolni tudja magát, azt nyilvánítsák munkaképesnek, vagy csak 40%-os rokkantnak, amire nem jár semmi. Hiába mennek bíróságra, az ott kirendelt szakértőnek is ki van adva az ukáz. Ide jutottunk.
aranyhal | 2012. február 3. | 10:31:29
Hány ezer PE. szorong hogy mi lesz vele,végül is kikben nem bizik a hatalom a felülvizsgáló orvosokban vagy a leszázalékoltak jelentős részében .Ha nem bízik akkor bizonyitsa be ő és ne a szerencsétlenek sokaságát hozza bizonytalan helyzetbe.Sajnos az öntelt túlhatalom csapkod mint egy elszabadult hajó ágyú ,tönkre téve személyek és családok tíz ezreit , azokat is akik bedőltek a nyolc éve hangoztatott demagóg szövegnek és rájuk szavaztak.
|