Mint ismeretes, kilencévnyi sikeres működés után kirúgták az Erzsébet téri intézmény stábját, s új programszervezőnek Navracsics miniszter egyik sör- és futballpartnerét nevezték ki. Ez idáig még nem volna hír, istenem, a klub túl jó volt ahhoz, hogy ne tegyék tönkre, hanem az új vezető, Muraközy Péter elmondta, hogy ő ugyan ismeri Navracsics minisztert, ám sem foci közben, sem utána a kocsmában nem beszéltek a Gödörről.

Kerényi Imre 'festménykiállítás'

Pontosan így gondoltuk mi is. Már a hír közzétételének pillanatában meg voltunk győződve róla, hogy Muraközy csakis a tudása alapján kapta meg a Gödör Klubot.

– Tibor – mondta Muraközy meccs közben Navracsics miniszternek −, ha lehet, ne hozzuk szóba a Gödröt. – Gödört – javította ki Navracsics miniszter a leendő programszervezőt, miközben kifejelt egy beadást, majd ragaszkodva elhatározásukhoz, utána se hozták szóba a Gödört; így történt tehát, hogy Muraközy teljes mértékben igazi teljesítmény által lett az intézmény új vezetője.

Sőt, mi a magunk részéről Szájer Józseffel is maximálisan egyetértünk, aki fölháborodva kérte ki magának az unióban annak már a fölvetését is, hogy a feleségét esetleg miatta nevezték ki az országos bírói hivatal élére, kvázi minden magyar bíró fölé, úgy is, mint a miniszterelnök régi barátját. Mi több, egészen biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal sem volt taggyűlés, márcsak azért sem, mert a rendszer olyannyira teljesítményorientált, hogy már szólni se kell, a sör- és futballpartnerek, üzletfelek, barátok és ágyasok egyszerűen maguktól kineveződnek.

Mit lehet tenni?

Jár egy kormánypárti ember a vendéglőbe, tehetséges ügyvéd, jól pókerezik, ő már az új hullám: akár másfél órán át is képes Szijjártó Péter modorában és gondolatiságával beszélni, ami egy darabig igen szórakoztató. Mikor aztán már kezdjük unni, közülünk a legfiatalabb előkapja a közlönyt, s azt mondja neki, tessék, olvasd föl hangosan.

Tudni kell, hogy az óév utolsó munkanapján a Magyar Közlönyben szó szerint az jelent meg, hogy „2011. évi CXCX. törvény a nemzeti mobil fizetési rendszerről”. Nem mondanám, hogy mindenkinek azonnal leesett a tantusz, hogy márpedig ilyen római szám nincsen, a CXCX-et legfeljebb százkilencventíznek lehet olvasni; no lám, mondhattuk volna, a Magyar Közlöny élére is saját embert neveztek ki, az Állami Válasz című hetilap főszerkesztőjének a feleségét, hát íme, itt van az eredménye; talán épp a százkilencventizedik a sorban.

De nem ezt mondtuk. Hanem hogy tessék, itt van ez a római szám, olvasd fel hangosan, már persze ha tudod. Nem volt szemrehányás a hangunkban, nem vártunk magyarázatot, csak annyit, hogy szembesüljön a produktumukkal, értelmezze az értelmezhetetlent, vagy csak annyit mondjon, tévedés történt. De nem. Egy ideig bírta a gyűrődést, ám amikor már újólag nógattuk, hogy tessék szembesülni a bazi nagy helyzettel, nagy, barna szeme megkerekült, majd száraz hangon azt mondta: − És az, hogy ti nyolc éven át loptatok?

De akkor már fölszabadultan röhögtünk rajta mindannyian, közülünk a legfiatalabb egyenesen a térdét csapkodta; közben egyikünk se gondolt arra, hogy jószerével csak ez az egyetlen használható fegyverünk maradt, s hogy jó darabig maximum ilyen sikereink lesznek.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa