Ami nem meglepő, ha meggondoljuk, hogy a magyar tömegtájékoztatás irányított fele mind a mai napig szinte kizárólag a romániai magyarság konfliktusos ügyeire koncentrált; autonómia, nyelvhasználat, Verespatak, Tőkés-féle pártalapítás, RMDSZ-ostorozás, ezek voltak a vezető témák. Hajszálra, mint az ottani „orbánisták” körében. Miközben Bukarest központja az egészségügy tervezett magánosítása miatt éppen lángokba készült borulni, Tőkés László és köre komédiába illő módon arra biztatta az erdélyi magyar „hazafiakat”, hogy e hét végén jöjjenek Budapestre és tüntessenek Orbán mellett, illetve a kormányára fenekedők ellen. Az a fontos most.

Érdekes, hogy egy olaszországi tüntetéssorozatnak, egy spanyolországi sztrájknak, egy brit lovasrohamnak nagyobb visszhangja van idehaza, mint a közvetlen szomszédságunkban tapasztalható felfordulásnak, holott a bukaresti kormányban magyar miniszterek ülnek, s történetesen az egészségügyi miniszter (Ritli László, korábban Cseke Attila) is az. Apróság, de magyar miniszterek felügyelete alatt zártak be 70 kórházat, és magyar kormánytagok adták a nevüket azokhoz a jószerével megkerülhetetlen megszorító intézkedésekhez (egyebek között közalkalmazotti bércsökkentésekhez és nyugdíjbefagyasztásokhoz), melyekről a magyarországi közvélemény ugyancsak nem tud.

Annál többet tud a román közvélemény a mi bajainkról, kivált ami az orbáni törvényhozás gyöngyszemeit, no meg a kormány és az unió meg a valutaalap konfliktusát illeti. Nem is olyan rég felhívtak engem Bukarestből, közlendő, hogy „diadal” van: miközben egy magyar államkötvény-aukció megbukott, majd csak horrorkamatok mellett sikerült a papírjainkat eladni, egy hasonló román vállalkozás teljes sikerrel járt – feleakkora kamat mellett. A baj csak az, hogy erre a hírre a bérből és fizetésből élő magyar nem vonult táblákkal a kezében az utcára, a román meg nem bontott pezsgőt. Őnáluk maradva: hiába elégedett a hitelező IMF, hiába elégedettek a piacok Romániával, az ilyesmi se a „zemberek” képzeletét, se az izmait nem mozgatja meg, az viszont annál inkább, hogy a közvitára bocsátott egészségügyi reformtervezet az ország szinte egyetlen kifogástalanul működő, népszerű intézményét, a részben katasztrófavédelmi, részben hagyományos mentőorvosi feladatokat ellátó rohammentő-szervezetet is a magánosítás felé kívánta volna tolni. Ez volt a szikra, ami a társadalomban a különféle elvonások okozta, lassan felgyülemlő feszültségeket a szó szoros értelmében lángra lobbantotta. Mivel a román társadalom mindenféle privatizációban a politikai elit szervezett rablási kísérletét látja, nem csodálható, hogy az ország 40 városában emberek tízezrei vonultak az utcára. Aztán Basescu elnök – aki tanácsadóinak ezt a művét éppúgy megpróbálta lenyomni az ország és a parlament torkán, mint majd fél tucat másik törvényt – ártatlan képpel a nyilvánosság elé állt, és hűséges miniszterelnökével visszavonatta az egészségügyi kerettörvény-tervezetet. De ez már őrajta keveset segített, mert a tüntetők hamar elfeledkeztek a lemondott, majd visszaédesgetett dr. Arafatról, a rohammentés atyjáról, és az elnök meg a kormány távozását kezdték követelni. Itt tartunk most. Basescut de facto és de iure nem lehet leváltani, meghátrálni azonban tud. Az IMF így is „mintagyereknek” találja azonban, ebben biztos vagyok.