Egy: azt ismétli már évek óta a Magyar Nemzet című napilap és nyomában több jobboldali blog, hogy az 1956 előtti Szabad Nép munkatársa voltam. Nem voltam. Soha egy sort sem írtam oda. (Ha valakit netán érdekel ifjúkorom története, olvassa el Vesztett illúziók című könyvem első fejezetét. Ott talál negatívumot is…) Egyébkent itt az ajánlatom: ha bárki felfedez akár egyetlen kis cikket a Szabad Népben Gáti Károly vagy (gáti) aláírásával, akkor meghívom a Magyar Nemzet egész szerkesztőségét egy finom vacsorára egy általuk kiválasztott budapesti vendéglőbe.

Kettő: a Heti Válasz külpolitikai szerkesztője hosszabb interjút kért karácsony után, amitől elfoglaltságom miatt (unokák, utazás) elzárkóztam. Visszaírt, válaszoljak legalább egy kérdésére. Szembesíteni akart egy előző nyilatkozatommal, amelyben röviden jeleztem, hogy az Orbán-kormány elmozdítása több módon is lehetséges. Erre a kérdésre valaszoltam öt pontban. Elemzőként „lehetőségekről” írtam, amelyeket a szerkesztő már mint „tervet” mutatott be, a Magyar Nemzet később mint „megoldásokat”. Nagy differencia.

Mielőtt rátérnék az öt pontra, jelzem, hogy a szerkesztő rövid bevezetőjében mint Hillary Clinton „bizalmasát” mutatott be. Ez számomra hízelgő, de nem felel meg a valóságnak. A külügyminiszter asszonyt személyesen ugyanis nem ismerem, még sohasem találkoztunk. A szerkesztő akkor milyen alapon nevezett ki Clinton bizalmasának? Válaszának első része: Gati „saját bevallása szerint… előzetesen olvasta” Clinton Orbánhoz írt (karácsonyi) levelét. Válaszának második része: egy jobboldali washingtoni lap 15 évvel ezelőtt feleségemet (!) mint Hillary Clinton barátnőjét kritizálta, és így a szerkesztő feltételezte, hogy én is nyilván a baráti köréhez tartozom. Furcsa következtetés, annál is inkább, mert feleségem sem akkor, sem azóta nem ismerte Mrs. Clintont. Az igazság továbbá az, hogy a Clinton-levelet nem „előzetesen”, hanem négy nappal elküldése után olvastam.

Ennél sokkal fontosabb és egyben félrevezetőbb az is, ami az öt pontommal történt. Az első néggyel nem volt baj. Orbánék elmozdíthatók – írtam én és közölte a hetilap – úgy, hogy 1. a Fidesz elveszti a 2014-es választást, vagy 2. elveszít egy előre hozott választást, vagy 3. a Fidesz az Orbán–Matolcsy populista páros helyett egy valóban konzervatív kormányt juttat hatalomra, vagy 4. legitimitását növelendő, az új kormányban nem fideszes szakemberek is helyet kapnak.

Ám az utolsó, 5. lehetőség meghamisítva jelent meg. Én ezt írtam: „Az ötödik lehetőség, amitől óva óvok, az egy polgárháború.” Ebből a mondatból a Heti Válasz ennyit közölt: „5. Polgárháború.” Utána a szerkesztő apró változtatásokkal leközölte azt, amit írtam: „Ez akkor következhetne be, ha a kormány nemcsak kaotikus gazdasági lépéseivel veszíti el a nép többségének bizalmát, de rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás. Isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon, de ennek a lehetőségét sem zárom ki, ha folytatódik a nyugati javaslatok, kritikák dacos, irracionális elutasítása.” Tehát kimaradt az, hogy ettől a lehetőségtől én óva óvok.

Három: Néhány nappal később ezt az 5 pontot a Magyar Nemzet Charles Gati polgárháborúról álmodik alcímmel kommentálta. A cikk szerzője 5. pontomat egy szóra csökkentette: „5. Polgárháború.” Nem tette hozzá, hogy mit értek ezen, pláne nem azt, hogy egy polgárháború lehetősége mennyire aggaszt. „Csak” ezt írta: „Nos, talán enyhén keresztényietlenül, kívánom Gatinak, hogy éljen egy olyan kis országban, ahol ez az utóbbi »megoldas« valósul meg. Élje át ő a polgárháborút. Féltse ő a családját, a szeretteit. Lapuljon ő a fához, ahol utánalőnek a testvérei. Micsoda egy aljas gazember az, aki annak az országnak, amely vérben úszott 1956-ban, polgárháborút kíván?!”

Hihetetlen! Polgárháborút kívánok, és polgárháborúról álmodom? Hiszen pont az ellenkezőjét írtam: „Az ötödik lehetőség, amitől óva óvok, az egy polgárháború… Isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon.” Mégis aljas gazembernek hív, nagyképűen kioktat és kiátkoz a Volkischer Beobachter és a Pravda stílusában. George Orwell jut eszembe: 1984. Nem csoda. A szemleíró neve ugyanis ismerős: valaha könyvet írt George Orwellről, akitől azonban láthatóan azt tanulta meg, amit ő oly mélységesen megvetett.