Új messiások?

Rohamléptekkel szakadunk le Európától, és az Opera előtt, az Andrássy úton tüntetett néhány tízezer ember. Ez a legtöbb. Miközben arra a pártra, amely másfél év alatt a szakadékba vitte Magyarországot, szavazott a felnőtt magyarok túlnyomó többsége, több millió állampolgár. Még többen mondtak igent a (mégoly) bátortalan reformok halálos ítéletére a „szociális népszavazás” alkalmával, s csak egy elenyésző kisebbség ikszelt be nemet. A húsz éve (kisebb megszakításokkal) tartó lejtmenet a népszavazással vált véglegessé, s ezen a Bajnai-kormány egyéves interregnuma sem tudott változtatni.

A magyar társadalom többsége ma apatikusan szemléli azt, amit önmaga okozott önmagának, és még mindig kevesen tudják, hogy valójában mekkora a tét. Mondhatnánk persze, hogy mindenről a gaz politikusok tehetnek, akik hamis messiásokként választásról választásra átejtettek bennünket, de erről a magyar népmese jut az eszembe: a rút banya ráveszi a legényt, hogy cipelje ki a rőzsét az erdőből, s akkor ő öregasszonyból csodaszép királylánnyá változik. S amikor ebből semmi nem teljesül, vihogva mondja: „Már pelyhedzik az állad, és még hiszel a mesékben?”

Hittünk bizony: a rendszerváltó ifjakban, aztán Horn Gyula három-hatvanas kenyerében, Orbán–Torgyán kert-Magyarországában, meg a hétszázalékos növekedésben, Medgyessy ötvenszázalékos béremelésében (ő meg is csinálta, sajnos), Gyurcsány száznapos programjában, s még sorolhatnám. És amikor ez rendre nem teljesült, el is zavartuk őket a következő választásokon. (Gyurcsányt speciel azért is, mert a hazugságot még be is merte vallani.)

Na persze, választások előtt nagyon kevés politikus ígér vért és könnyeket, mint annak idején Churchill. De a Fidesz ezt is mesteri szinten művelte, lekörözve minden elődjét. És gyarló az emberi emlékezet is: ki emlékszik ma már az első Orbán-kormányra? Torgyán légügyi dinasztiájára, az Ezüsthajóra, Kaya Ibrahimra és Josiph Totra, vagy a tokaji „nyerjünk, de ne mi nyerjük a legtöbbet” kormányfői gátlástalanságára? Arra, hogy nem sokkal a választások után az egyetemisták „Bocs, hogy a Fideszre szavaztam!” – feliratú trikókban rohangáltak?

Mentségünkre szolgáljon, hogy nemcsak a politikusok, hanem (tisztelet a kivételnek) mások sem nagyon jeleskedtek abban, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Generációk nőttek fel alapvető gazdasági és pénzügyi ismeretek híján,mert az iskolarendszer képtelen volt megtanítani ezeket, s azóta sem tudjuk, valójában hogyan is működik a világ, s a világban (még mindig) uralkodó kapitalizmus. Szokás azt mondani, hogy a magyarok zsigerből kapitalizmusellenesek.

Csakhogy amit ők a saját bőrükön megtapasztaltak, az a kapitalizmus egy torz, perverz újraelosztásra, korrupcióra és lobbirendszerre épülő, „kiskapus” rendszere, amely valójában nem idegen a kádárizmusban elsajátított túlélési technikáktól, ezért is tudott túlélni a rendszerváltozás után még húsz évig. A Fidesz és Orbán nagy felismerése, hogy ez így, ebben a formában nem mehetett tovább. Csakhogy a modern többpárti demokráciák konszenzuson alapuló normarendszerével szemben egy egypárti, etatista, diktatórikus normarendszert próbál létrehozni (meg kell hagyni, zseniális gátlástalansággal), ami teljes mértékben ellentmond a rendszerváltás filozófiájának, a szubszidiaritás elvének, ráadásul működésképtelen. És nemcsak itthon, Európában még inkább.

Elértük, hogy Európa retteg tőlünk: fél, hogy megfertőzzük „kurucos” nonkonformizmusunkkal, antidemokratikus allűrjeinkkel és nem utolsósorban a gazdasági csőddel, amely könnyen begyűrűzhet a szomszédos országokba. De a nép, néhány budapesti tüntetést kivéve, még mindig bénult, kivár. Reménykedik a csodában (mint annyiszor), szidja a „nemzetközi összeesküvést” ellenünk, szegény kis unortodox magyarok ellen, akik szembe mertek szállni a harácsoló nagytőkével és főleg a bankokkal. Legyünk őszinték: Orbán pusztai magyarkodása népszerű. Csak a következményeket nem képes elmagyarázni senki. A politikusoktól jobbára most is csak demagóg pufogtatásra telik, a véleményformálók vitái többnyire csak a budapesti értelmiség ingerküszöbét érik el.

Húsz éven át képtelenek voltak elmagyarázni, hogyan működnek a demokratikus rendszerek, miért fontos a közteherviselés, s hogy minden ember felelős azért, ami egy országban történik. Ehelyett (tisztelet a kivételnek) ők is szekértáborokba tömörültek: mindegyik csapatnak megvan a saját külön bejáratú közgazdásza, politológusa, környezetvédője, színésze, kedvenc rendezője, írója és balett-táncosa, a valóban független értelmiség ritka, mint a fehér holló, mert (magánmecenatúra híján) az állam tenyeréből etetik őt is. Ez a végletes kettéosztottság az elmúlt húsz év legkártékonyabb hozadéka, s ezért elsősorban a Fidesz a felelős.

Az emberek csak a saját zsebüknek hisznek, de ott még nem ütött az igazság órája. A legszegényebbeket kivéve még mindig van valamiféle tartalék: százezren kifizették a többmilliós végtörlesztést zsebből, és még kétszázezren tervezik megtenni ugyanezt. Kevesen figyeltek fel a hatalom hallatlan cinizmusára: gálánsan „megmenti” a tehetőseket, miközben több ezer forintra megbünteti a hajléktalanokat. A magyar társadalomnak sohasem volt erőssége az egyik legalapvetőbb polgári erény, a szolidaritás. Sem a szakmai, sem az emberi. Amikor Szlovéniában egy éve le akarták szállítani a bírók nyugdíjkorhatárát, az egész bírói kar kilátásba helyezte a lemondását. Nálunk? Csendben örültek a maradók, hiszen a fiatalabbak így gyorsabban feljebb kerülhetnek a ranglétrán. S vajon tiltakozott-e a Magyar Tudományos Akadémia a legkiválóbb magyar filozófusok (köztük akadémikusok) meghurcolása ellen? Nem tudok róla. A szakszervezetek egy része gondolkodás nélkül felmondta a szolidaritást a többivel, némi aprópénzért (MÁV-jutalék), amit Orbán Viktor a zsebébe potyogtatott. A másik fontos polgári erény: az adott szó megtartása, a megkötött szerződés betartása sem igazán sajátunk. Hogy is értenénk, miért akar kigolyózni bennünket Európa a visszamenőleges törvénykezés, a magánpénztárak gátlástalan lenyúlása, a jegybanki függetlenség felrúgása miatt, amikor (kicsiben) nap mint nap mi is ezt tesszük? Orbán Viktor kiválóan játszik az ő népének érzelmi-erkölcsi húrjain. Mesterien manipulál a felelősségáthárítással, bűnbakképzéssel, félelemkeltéssel, ismeri az ő népét, hiszen ő is közülük való.

A Fidesz-kormány másfél éves ámokfutása, úgy tűnik, kezdi kiverni a biztosítékot. De jellemző módon inkább a külföldi reagálások érik el az emberek ingerküszöbét. „Majd az IMF! Majd az Európai Unió!” De felléptek a porondon az új messiások is, fiatalok és szimpatikusak, már csak azért is, mert még nem használódtak el a politikai harcokban. Lehet reménykedni megint. Mint már annyiszor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.