Bächer Iván: Alapmű

Csapody Tamás nyolcadik éve kutatja a jugoszláviai Bor magyar munkaszolgálatosainak titokzatos, szövevényes, elkeserítő és megrendítő históriáját. Eddigi munkásságának eredményeit most egy vaskos kötetben foglalta.

Ez a kötet az első csupán; Csapody folytatja a kutatást. Köztudomású – remélem –, hogy az 1944 őszén evakuáltmagyarmunkaszolgálatosok két nagy transzportban hagyták el a bori táborokat. Csapody eddig főként az első menet sorsával foglalkozott, azzal, amelynek harmada semmaradt életben, és amelyben Radnóti Miklós is menetelt az abdai mártírhalálig.

Varga Imre Radnóti-szobra Borban
Varga Imre Radnóti-szobra Borban

A második háromezer rabot szinte az indulás pillanatában fölszabadították a jugoszláv partizánok; az ebbe a menetbe tartozók, köztük Kardos G. György, majd valamennyien túlélték a háborút. Velük csak eztán kíván foglalkozni a tudós szerző, ezért van az, hogy a nagy író neve ebben a kötetben nem fordul még elő.

De van azért itt név épp elég.

A jogász-szociológus végzettségű Csapody nem történésznek tanult, ő bioetikus, egyetemi oktató, orvosetikai kérdések szakértője volt és maradt mindenekelőtt. Benső meggyőződésből indíttatva a nyolcvanas évek végén megtagadta a fegyveres katonai szolgálatot. (Egyetemi tanulmányai előtt letöltötte a tizenegy hónapot Kalocsán.) Vegzálták, de a halódó rendszernek már nem volt elég ereje komoly szankciókat foganatosítani ellene. Nem járt már úgy, mint pár évvel előbb sorstársai, a szintén fegyvert tagadó nazarénusok, szombatisták, Jehova tanúi vagy a bulányista katolikusok, akik közül többen börtönbe is kerültek hitükhöz való ragaszkodásukért. Csapodyt foglalkoztatta sorsuk, mindinkább elmélyedt az ő huszadik századi históriájukban. Így jutott el Borig, ahol 1943–44-ben kétszáz, fegyveres szolgálatot megtagadó is robotolt a hatezer zsidó és zsidónak minősített honfitárs között.

Csapody teljességre tör.

Nem csupán elolvasott és feldolgozott minden Borral kapcsolatos tanulmányt, emlékezést, irományt, nem csupán fölkeresett minden még elérhető és szóra bírható résztvevőt, emlékezőt, tanút, de személyesen bejárta a történet valamennyi színterét, a szerbiai táborok helyét, a halálmenetek teljes útvonalát.

A könyv első részében a bori táborokban szolgáló orvosok, a másodikban a szociáldemokrata politikus, Justus Pál sorsát követhetjük nyomon. A harmadik részben Bor lágerparancsnokának, Marányi Edének alakjával ismerkedhetünk, majd a bori menet stációit járja végig a szerző, aztán a bori keret tagjainak furcsa sorsát veszi számba, hogy végül az abdai exhumálás szintén hökkentő részletei zárják a hatszáz oldalas kötetet, amely telis-tele van rej téllyel, ta lánnyal, titokkal és megannyi igazi magyar képtelenséggel.

Laufer György autószerelő minden orvosi képzettség nélkül végzett bicskával sikeres vakbélműtéteket bajtársain. Volt olyan bori rab, aki túlélte a mintegy ezer áldozatot követelő ósziváci, cservenkai vérfürdőket, föl is szabadult, de aztán szovjet fogságba esett, és még kilenc évet töltött a Távol-Keleten. A bori orvosok közül sokan különös életutat jártak be: Borban raboskodott és gyógyított Csányi Károly, aki Charles Chany néven Párizsban lett világhírű kutatóorvos, Fried Tamás az ötvenes években a Honvéd és így az Aranycsapat labdarúgóinak sportorvosa volt, Rétsági György a Kútvölgyi kórház igazgatójaként és – mások mellett – Kádár János doktoraként szolgált.

Marányi Ede táborparancsnok a háború után Nyugatra menekült, ahol tán a francia titkosszolgálat vette oltalmába. A magyar hatóságok ejtették az ellene felhozott vádakat, a honi hivatalosságok irataiból a vele kapcsolatos anyagokat gondosan kilopták. Ez az állati kegyetlenségű pribék Németföldön, Fehér Antal néven, derék nyilas bajtársai tiszteletétől övezve, ágyban, párnák közt hunyt el nyolcvankilenc éves korában. Neki is szép síremléke van, ha nem is állami díszsírhely, mint amilyen a 298-as parcellába, a mártírok közé csempészett Tálas Andrásnak, Radnóti megkínzójának és számos magyar polgár gyilkosának jutott.

Csapody Tamás könyvét kötelező olvasmányként kellene minden magyar negyedikes gimnazista kezébe adni. Erre mostanság nemigen kerül sor. Ez most a múlt elhazudásának kora. Mindegy. Eljön az ideje egyszer a múlt bevallásának biztosan. Mint látjuk, a jelent tönkre lehet tenni, s el lehet bukni a jövőt is nagyon. De a múlt nem szalad el, az örök, az birtokba vehető bármikor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.